Basic Training 1

Gyors bemelegítés és ismerkedés a hajóval. Szó szerint követnünk kell az oktató utasításait, s nem lesz gond.

Basic Training 2

Megismerkedhetünk a hajó fegyverzetével, s megkapjuk az első lőkiképzésünket.

Basic Training 3

Ez már kissé komolyabb, az álló és fegyvertelen célpontok mellett megjelennek a fegyveres ellenfelek is. 5 pár mozgó drone-t kell ártalmatlanná tennünk, nem okozhatnak gondot.

Eve of Destruction

Az első igazi bevetésünkön segítséget kell nyújtanunk egy cirkálónak. Vasudian vadászokat fedeztek fel a szektorban, ezért új biztonsági intézkedéseket vezettek be. Az ellenséges gépek négy kötelékben támadnak, nem szabad engedni, hogy elmeneküljön egy is. A küldetés célja, hogy megóvjuk a cirkálót.

The Field of Battle

A közeli aszteroida mezőből vasudani vadászok rajzanak elő. Itt az ideje, hogy megtisztítsuk a terepet. Nagyon könnyű a küldetés, használjuk az utánégetőt és a rakétákat. Pakoljunk fel két M-16-os lézert, s a négy kötelék után keressük meg a vasudani csúcspilótát is. Ha mindent jól csináltunk, akkor még akár kitüntetés is lehet a dologból (Distinguished Flying Cross)

Advanced Training 1

A jó pap holtig tanul. Itt az ideje, hogy megtanuljuk a wingmanekkel való kommunikációt és a rakéták elleni védekezést. Figyeljünk nagyon oda, ezek az órák később az életünket menthetik meg.

Small Deadly Space

A hírszerzés jelentése szerint a vasudani erők jelentős készletet halmoztak fel a szektorban. Két vadászkötelék védi a konténereket, s úgy tűnik két szállítóhajó is a közelben tartózkodik. A küldetés elején rögtön parancsoljuk meg az egyik szállítóhajó megsemmisítését (F11). Szedjünk le két-három vadászt, majd támadjuk meg a másikat (F12). Célozzuk meg a hajtóművét( S-engines), majd repüljünk a közelébe. Ne felejtsünk el Disruptor fegyvert hozni, az a legjobb a subsystemek ellen. Repüljünk a teherhajó mögé, majd eresszük el az összes rakétát. Lőjük addig a hajtóműveket, míg fel nem robbannak. Nem muszáj megsemmisíteni, előbb intézzük el a vadászokat. Ekkora a többiek végeznek a másik teherhajóval is. Lőjük szét a megmaradt vadászokat, majd intézzük el a lebénult szállítóhajót. A harc után furcsa teherhajó lép be a rendszerbe (F1 Omega). Kövessük óvatosan, majd nézzük meg melyik konténer felé veszi az irányt. Előzzük meg, s tapogassuk le a konténer tartalmát (bónusz küldetés). Az erősítés megérkeztével egy időben felbukkan még két kötelék ellenséges vadász, de őket már egyszerű lesz elintézni.

Avenging Angels

Az áruló McCarthy át akarja adni az új fegyver prototípusát a vasudani erőknek. Ezt mindenféleképpen meg kell akadályozni. A küldetés elején gyorsan végezzünk a vasudani vadászokkal, majd az áruló földiekkel. Javaslom, hogy cseréljük le a hajónkat a jó öreg Apollora, mivel annak jóval erősebb a páncélzata. Ne felejtsünk el Disruptort vinni. Amint végeztünk a vadászokkal, célozzuk meg az Omega hajtóművét, majd engedjük el a rakétákat. Ha a társainkat is segítségül hívjuk gyorsabban megy. Ne feledkezzünk meg a vasudani Rasputinról sem, semmisítsük meg az ő hajtóművét is (bónusz küldetés). A küldetés sikeres teljesítése esetén megkapjuk az újabb kitüntetésünket (Commendation Medal).

Out of the Dark, into the Night

Íme az első találkozásunk a titokzatos shivan fajjal. Az első hullám vasudani vadászosztagot nem nehéz semlegesíteni. A második csoport a cirkálóval meglehetősen messze ugrik ki a hipertérből. Négy ismeretlen típusú hajó támadja meg őket, s percek alatt végeznek mindenkivel. A következő célpont a mi hajónk. Nem tudjuk megmenteni, viszont ha koncentráljuk a dupla lézertüzet az egyik vadászra meg tudjuk semmisíteni. Használjunk dumbfire rakétát közelről, csak az sebzi. (Nekem csak a 10. próbálkozásra sikerült egy vadászt leszedni).

Paving the Way

A Galateát kell átkísérnünk az aszteroidamezőn. A küldetés első része meglehetősen egyszerű, szét kell lőnünk a fehér négyzettel megjelölt aszteroidákat. Csak addig kell kitartanunk, amíg el nem éri az ugrópontot. AZ utolsó percben megérkezik két shivan vadász, csak fel kell őket tartanunk. Csak akkor tökéletes a küldetés, ha a Galatea 50 százalék felett marad, ilyenkor újabb kitüntetést kapunk (Distinguished Flying Cross).

Pandora’s Box

A hírszerzés felfedezett egy shivan depot, mely számos konténert tartalmaz. Úgy tűnik ezek között találhatunk néhány pajzs prototípust. Parancsoljuk meg a társainknak, hogy lőjék szét az ágyúkat, mi kezdjük el azonosítani a megmaradt konténereket. Nem tehetünk semmit, a shivanok ellen még nincs esélyünk. Nem lehet az összes konténert azonosítani, mivel önmegsemmisítő szerkezettel lettek ellátva.

The Hammer and the Anvil

Három új pajzsprototípust kell elkísérnünk az ugróponthoz. Válasszuk az Apollót hajónak, majd pakoljunk rá két Avenger ágyút. Az újfajta szenzorokkal már nem gond a shivan vadászok befogása, a pajzsokról meg az új ágyú gondoskodik. Négy hullámban támad az ellenfél, nem szabad hagyni, hogy a pajzskonténereket lelőjék. A küldetés közben befut egy segélykérés a vasudianoktól, de nem szabad rá reagálni. Az ötödik hullámban a renegát vasudianiak támadnak, a pajzs nélküli hajóikat könnyű lesz megsemmisíteni. Amennyiben sikerül mindhárom konténert megmenteni kitüntetés vár ránk (Vasudan Alliance)

Advaced Training 2

Az utolsó gyakorló küldetésben az újfajta rakétával és a pajzsokkal ismerkedhetünk meg. Ha túl akarjuk élni ezt a háborút is, figyeljünk oda minden szóra.

The Darkness and Light

Meglehetősen nehéz küldetés, de csak akkor, ha nem ismerjük a nyitját. A feladatunk az, hogy tegyük harcképtelenné a Ramsest, de ez a küldetés alatt meg fog változni. Azonnal vegyük célba az egyik menekülő teherhajót (F11), majd parancsoljuk meg a vadászainknak, hogy végezzenek vele. Segítsünk be, ne engedjük elmenekülni, ez a bónusz küldetés. Amint végeztünk vele, szedjünk le néhány vadászt, majd módszeresen robbantsuk fel a konténereket. Érdemes erre a küldetésre Apollóval és két Avengerrel menni. Hamarosan megérkezik a Taranis, a shivan cirkáló. Ne támadjuk meg, koncentráljunk a ládákra, amint megsemmisítettük a ládákat a shivanok megindítják végső nagy offenzívájukat a Ramses ellen. Felrobbantják a hajót, majd eltűnnek a hipertérben. Sikeres küldetés esetén hadnagyi rangot kapunk.

First Strike

Itt az idő, hogy ellencsapást mérjünk a shivanokra. Az előző küldetésben a Taranis megakadályozta, hogy elfogjuk a renegát vasudani cirkálót, itt az idő, hogy bosszút álljunk. A parancsnokság úgy döntött, hogy az elpusztítás helyett célszerűbb lesz elfogni. Az újfajta hajó (Medusa) fel lett fegyverezve a Stiletto bombákkal, melyek remekül beváltak az alrendszerek ellen. Pakoljunk fel két Avenger ágyút és mind a két raktérbe töltsünk Stilettot. Támadjuk meg rögtön a Taranist, de először menjünk a hajóművére. Két-három rakéta elég is, majd következhet a fegyverrendszer. Amint kiiktattuk, következhetnek a tornyok és a rakétakilövők (K). A gyorsaság kedvéért ezekre is lőjünk ki Stilettót, ne takarékoskodjunk vele. Figyeljünk arra, hogy a célpont ne legyen takarásban, csak akkor tüzeljünk, ha tisztán látszik a cél. Ezután már csak a vadászokat kell lelőnünk. Nem lesz könnyű, mert több, mint 60 vadász érkezik ebben a küldetésben. Meg kell várni, amíg megérkezik a vontatógép, s elér az ugrási ponthoz a Taranissal. A küldetésért kapott kitüntetés: Good Conduct

The Aftermath

Nagyon egyszerű küldetés, csak a három szállítóhajó kell megvédenünk. (iota) A Valkyre-re sajnos nem megy fel az újfajta ágyú (Flail), vigyük inkább az egyik Apollót. Rakjunk fel egy Avengert, egy Flailt és egy halom új Interceptor rakétát. Ne takarékoskodjunk a lövedékekkel, a legfontosabb a szállítóhajók biztonsága. Egészen addig kell védenünk a hajókat, míg meg nem érkezik a felmentő sereg, a vasudani cirkáló személyében.

The Big Bang

Nagyon egyszerű misszió, első nekifutásra sikerült. Az egyedüli nehézség az benne, hogy nem lehet hajót és fegyverzetet választani a küldetés elején. Ne takarékoskodjunk a rakétákkal, bőven akad raktáron belőlük. Öt kötelék shivan vadászt kell hidegre tennünk. (menjünk először a bombázókra, ezek lassan mozognak, s ők jelentik a legnagyobb veszélyt). Amennyiben sikerül mindkét hajót megmentenünk újabb kitüntetéssel leszünk gazdagabbak (Conspicuous Gallantry).

La Ruota Della Fortuna

Egy Hammer of Light bázist kellett volna elintéznünk ebben a szektorban, de a shivanok megelőztek. Ráadásul az ellenség még a megérkező vadászainkat is megtámadta. Még szerencse, hogy Apolloval jöttünk két Avenger ágyúval felszerelve. Hamar végezhetünk a vadászokkal, de két shivan cirkáló is beszáll a mókába. A Galatea-t kell segítségül hívnunk, különben nem bírnánk a támadókkal. Segítsünk legyőzni a két csatahajót, majd intézzük el a maradék vadászt. Kitüntetést is kinéz a dologból (Distinguished Service Cross).

Where Eagle Dare

A legújabb célpontunk a Hammer of Light depo. Egyetlen teherhajónak sem szabad megmenekülnie. Gemini néven igyekeznek az ugrási ponthoz, de nem érhetik el. Szedjünk le néhány vadászt, majd vegyük üldözőbe a teherhajókat. Kérjük meg a társainak, hogy segítsenek. Később feltűnik három közepes HoL hajó (Taurus), ezeket is meg kell semmisítenünk. Végezzük el a tisztogatást, majd várjuk meg, míg megérkezik a saját karavánunk.

Shell Game

Két részből áll a küldetés, de szerencsére nem kell újra megcsinálnunk az első részt, ha valamit elrontunk. Repüljünk közel a barátinak vélt lövegtornyokhoz, majd az azonosítás után semmisítsük meg őket. Ugyanez a sors vár renegát vasudani vadászokra is. A Galatea megérkezése után jön néhány nehézbombázó ezeket ne engedjük a cirkálónk közelébe. Kis idő múlva megérkeznek a kamikáze hajók is, melyek komoly károkat okozhatnak. Az igazi veszélyt azonban a Mauler okozhatja, ütközőpályára állt a Galateával, s végezhet vele, ha nem vigyázunk. Parancsoljuk meg az összes pilótának, hogy támadja meg, álljunk be mögé, s a hat Avengerrel alaposan szórjuk meg. Azonnal támadnunk kell, amint felbukkan, különben nem marad elég időnk.

A misszió második részében shivan freightereket és transportereket kell megsemmisítenünk. Nagyon nehéz ez a rész, iszonyú kevés idő áll a rendelkezésünkre. Rögtön az elején kérjünk utánpótlást, majd az F3 billentyű segítségével adjunk minden célponthoz egy funkcióbillentyűt (F7-F12). Ez megkönnyíti a célpontok felkutatását. Kezdjük a freighterekkel, mivel ők menekülnek el először. Keressük meg, melyik kettő található legközelebb az ugróponthoz, majd semmisítsük meg azokat. Ezután következik a másik két freighter, de ne felejtsünk el segítséget kérni a többiektől. A végére maradtak a transporterek, ők ne túl gyorsak, ezért van időnk. Pucoljuk ki a shivan vadászokat, majd azonosítsuk a rakományt. A két utolsó láda megsemmisíti ugyan a hajókat, de ne törődjük vele, ugorjunk vissza a bázisra.
Kitüntetés: Good Conduct

Enter the Dragon

Új játékszert kaptunk. A vasudani vadász hihetetlen gyors, s nagyon jó a fordulékonysága. Az új Prometeus ágyú is beváltotta a hozzáfűzött reményeket. A cél ebben a küldetésben egy shivan javítóbázis. Az azt őrző cirkálót a béta szakasz elintézi, a mi feladatunk az Auruja 1 megbénítása. Ne használjuk a Prométesust, mert az pillanatok alatt végez vele, s akkor lőttek a küldetésnek. Kapcsoljunk át az advanced disruptor gunra, majd kérjük meg a társainkat, hogy segítsenek megbénítani.
Kitüntetés: Distinguished Flying Cross

Playing Judas

Ez az egyik legnehezebb küldetés, de csak akkor, ha nem tudjuk a nyitját. Vegyünk le minden energiát a fegyverekről, ebben a küldetésben elfelejthetjük a tűzgombot. Célozzuk be az első konténert, majd repüljünk hozzá. Azonosítsuk, majd jöhet a kettes számú konténer. Időközben megérkezik három szállítóhajó (Kali), ezeket még az előtt azonosítani kell, hogy elérnének a vadászok hatósugarába (tehát gyorsan). Két újabb szállító következik, majd a maradék konténereket kell azonosítani (bónusz küldetés). Még két óriás teherhajó lép be a rendszerbe, őket már csak katonai gépek követik. Két cirkáló, az EVA és a Lucifer. A küldetés közben bedöglik a hiperhajtómű, s ráadásul a parancsnokság az követeli, hogy vizsgáljuk meg közelebbről az egyik vadászhangárt. Válasszuk ki az alrendszerek közül, majd repüljünk a közelébe. Osszuk el a lézerágyúk energiáját a pajzs és a hajtómű között, s készüljünk fel egy kis fogócskázásra. A hangárhoz repülve teljesítjük ugyan a parancsot, de négy vadász akaszkodik a nyakunkba. Menekülni öngyilkosság, hiszen a rakétáik elől nem tudunk elfutni. Maradjunk inkább a Lucifer mellett, s fogócskázzunk a vadászokkal a hajótörzs körül. Ha jól csináljuk akkor egy karcolás nélkül megúszhatjuk a kalandot. Egy perc után megjavul a hiperhajtómű, s mehetünk haza.
Kitüntetés: Meritorious Unit

Doomsday

Ismét két küldetés egyben. Először az EVA-t kell megsemmisítenünk. A nehézbombázóval megyünk, így feltehetjük a legerősebb bombákat. Mindenféleképpen vigyünk Stilettot, így tudjuk semlegesíteni az EVA fegyverrendszerét. Néha egy-egy vadász ránk száll, gyorsan intézzük le. Az EVA megsemmisítése után vissza kell ugranunk a Galatea-hoz, mivel megtámadták a shivanok. Megmenteni már nem tudjuk, de a legénység egy részét evakuálják a mentőkabinokban. Ezeket kell megvédenünk. Támadjuk a bombázókat, ezek jelentik a legnagyobb veszélyt. A mentőkabinok távozása után megérkezik a Lucifer, s egyetlen lövéssel megsemmisíti a Galateát.
Kitüntetés: Galatea Survivor

Exodus

A Lucifer elérte a vasudianiak főhadiszállását, s megsemmisítette azt. A mi feladatunk lesz megvédeni a menekülteket. Négy hullámban jönnek szállítóhajók, ezeket kell megvédeni a shivan vadászoktól és bombázóktól. Amennyiben sikerül minden hajót épségben átkísérnünk teljesítjük a bónusz küldetést. A Banshee helyett vigyünk két Prometeus-t, nálam az jött be leginkább. Külön figyeljünk a bombázókra, ők jelentik a legnagyobb veszedelmet a szállítóhajókra. Használjuk sűrűn a Hornet rakétát, vadászok ellen az a legjobb. Két shivan cirkáló is tiszteletét teszi, de négy Hercules ellen nincs esélyük. Amint az utolsó hajó is belépett a hipertérbe vége a küldetésnek.
Kitüntetés: Meritorious Unit

Last Hope

A vasudani flotta zászlóshajója komoly bajba került. A legutóbbi ütközetben megsérült, s javításra szorul. A mi feladatunk lesz, hogy védelmet nyújtsunk neki, míg meg nem érkezik az erősítés. Erre a küldetésre a vasudani vadászt javaslom két Prometeus-szal. Pakoljunk fel rá még néhány Hornetet a vadászok ellen. A küldetés sikere azon múlik, hogy az első hullám bombázót sikerül e időben megsemmisíteni. A torpedókat még azelőtt meg kell semmisítenünk, hogy elérnék a Hope-ot. Nem lehetetlen, nekem sikerült háromból kettőt leszedni, így 20 százalékon maradt a hajó. Ebben a küldetésben koncentráljunk a bombázókra. Hívjunk nyugodtan segítséget, az Epszilon szakasz készenlétben áll. Néhány cirkáló is próbálkozik, de az össztűz hatására gyorsan darabokra esnek. Meg kell várni míg megérkezik a javítóhajó, s megkezdi a munkálatokat. A küldetésnek akkor van vége, amikor megérkeznek a vasudani vadászok.
Kitüntetés: Conspicious Gallantry

A Failure to Communicate

Nagyon nehéz küldetés, legalább 10-szer kellett nekifutnom. Az állomást már nem tudjuk megmenteni, de a mentőkapszulákat igen. A Lucifer távozása után felbukkan két gyors vadász. Az egyiket bízzuk a társainkra, a másikat intézzük el mi. Álljunk be mögé, majd amikor befogta a rakéta eresszünk meg pár lövést, majd utána engedjük el a rakétát. Ha elég közel vagyunk hozzá nem tud elmenekülni. A másikat közös erővel kell leszedni, de nem időzhetünk vele sokat. Kövessük a mentőkapszulákat, majd intézzük el a négy shivan vadászt. Nem könnyű a feladat, de meg lehet oldani. Lesz még egy második hullám is, azokat is el kell intéznünk. A leghatásosabb taktika az, ha a hátuk mögé kerülünk, s eleresztünk egy rakétát. Nem érdemes mindet megsemmisíteni, hiszen úgyis újra jönnek. Mindenféleképpen meg kell mentenünk a kommunikációs központot, csak azután térhetünk vissza a bázisra.
Kitüntetés: Good Conduct

Running the Gauntlet

Ismét egy olyan küldetés, mely két részből áll. A vasudani tudósok felfedeztek egy feltérképezetlen bolygót, melyen ősi, ismeretlen civilizáció nyomaira bukkantak. Rést kell ütnünk a shivan blokádon, mely elszigetelve tartja a Földet. Ha sikerül megsemmisíteni a Zenithet, akkor szabad az út a Föld felé. Vigyük a Herculest, s alaposan szerelkezzünk fel Hornet rakétákkal. Először is vegyük célba a kommunikációs tornyot, különben segítséget hív. Szedjük le a fegyverrendszerét, majd robbantsuk fel. Ugyanez a sors vár a Hammer of Light cirkálóra is. Amint szabad az út, jöhetnek a transzporterek. Ne engedjünk egy shivan bombázót sem a közelükbe. Használjuk nyugodtan a rakétákat, ha kifogytunk töltsük fel. Közben felbukkan az a nyavalyás Lucifer is, aki csak úgy ontja magából a vadászokat. Szedjük össze magunkat, s ne tágítsunk a szállítóhajók mellől.Kitüntetés: Commendation

Black Omega

Ismét egy trükkös küldetés. Az eligazítás után azonnal cseréljük le az Ursa bombázót, valami hatékonyabbra, mondjuk a Herculesre. Pakoljunk fel rá egy Prométeust és egy Disruptor-t. Ez utóbbi azért kell, hogy megakadályozzuk az Anvil szökését. Két kötelék HoL vadász támad ránk, de nem szabad őket teljesen megsemmisíteni. Amint egy szakaszból kilőjük az összes gépet, három új érkezik a helyére. Sokkal célszerűbb, ha egyet meghagyunk mondjuk fegyverzet vagy hajtómű nélkül. A bombázókat elintézik a többiek, ne foglalkozzunk velük, koncentráljunk inkább az Anvilre. Jelöljük ki a hajtóművét, majd zárjuk le. Így már nem tud elmenekülni. Várjuk meg, míg a szállítóhajók elérik az ugrópontot, majd szedjük szét az Anvilt.

Clash of the Titans

A Bastiont kell elkísérnünk az ugróponthoz, lehetőleg egy darabban. Kezdetben minden csendesnek tűnik, de hamarosan shivan társaságot kapunk. Menjünk Herculessel, annak jóval nagyobb a tűzereje. Parancsoljuk meg a többi hajónak, hogy támadja meg a cirkálót, mi pedig figyeljünk a bombázókra. Amint meghalljuk, hogy új hajók érkeztek, azonnal váltsunk rájuk. A vadászokkal ne foglalkozzunk, az elsődleges célpont a bombázó, illetve a torpedók. A küldetés első szakaszában jön két-két szakasz. Amint ezeket elintéztük, támadjuk teljes erővel a cirkálót. Ő lesz a bónusz küldetés. Lőjük ki rá az összes rakétánkat, s kérjük meg a többieket is, hogy segítsenek. Amint felrobbantottuk már nem sok teendőnk maradt. Jön ugyan még néhány bombázó, de azoknak esélyük sem lehet, hogy megközelítsék a Bastion-t. Ha a páncélzat 35 százalék felett marad, az külön öröm. (Nekem 53 % sikerült).

The Final Battle

Eredetileg úgy volt tervezve, hogy a Bastion lép be a hipertérbe, de nem sikerült utolérnie a Lucifert. Rakjunk minden energiát a hajtóművekre, majd repüljünk egyenesen a Lucifer után. Ne törődjünk vele, mit mond a Bastion parancsnoka, úgyis nekünk kell utolérnünk a Lucifert. 10 percünk van, hogy elérjük az ugrópontot, de ha teljes sebességgel haladunk, kevesebb is elég lesz, a lényeg az, hogy ne álljunk le harcolni. A hipertérben utol kell érnünk a Lucifert, s ki kell lőnünk az öt reaktorát. Kérjünk segítséget a társainktól, s figyeljünk oda, ha ellenséges vadászok közelednek. A Hornet rakéta meglehetősen jól használható ebben a küldetésben. Amint végzünk az öt reaktorral a Lucifernek is befellegzett.