A Dracula: Origin klasszikus, külső nézetes point ’n click játék. A kurzor helyzetérzékeny; a lábnyomok jelzik, hogy valamerre mehetsz, a kéz az akciót, a szem a megvizsgálható tárgyakat, a száj, ha valakivel beszélhetsz. A bal gombbal hajtod végre ezeket, azonnali helyzetváltoztatáshoz duplán kattints.

A jobb gombbal éred el a naplót, párbeszédeket, dokumentumokat és készletet. Utóbbiban egyszerűen kombinálhatsz, egy tárgyat felemelve, és a másikra helyezve. Ha egy holmira böksz, a háttere kivilágosodik, ha ekkor jobb kattintással bezárod az ablakot, a tárgy látható lesz a jobb felső sarokban, ilyenkor használhatod egy másik cuccon. Van egy gyorsmegoldás is: az egérgörgővel a készlet megnyitása nélkül veheted elő a benne lévőket.

Még egy fontos dolog: mivel erősen sötétben dolgozunk majd, és néha elég kacifántos megtalálni egy interakciós pontot, kapunk mankót: a szóközbillentyűt lenyomva felvillannak az adott képernyőn elérhető „forró pontok”, így ezt a segítséget, ha valaki nem akar pixelekre vadászni, érdemes gyakran bevetni.

Az Esc lenyomására hívható elő a gyorsmenü, itt lehet menteni, bármikor, ezt is jó tudni. A beszélgetéseket kattintással lehet továbbléptetni.

Van Helsing otthona


Az eredeti regény első felét, amelyben az ifjú Jonathan Harker magát az új könyvtárosnak kiadva bejut Dracula gróf kastélyába, ám ott a házigazda bűvkörébe kerül, aki kifaggatja, sőt kicsalja tőle szerelme, a bájos Mina képét, és szerelembe esik a lány iránt, így elindul Londonba, hogy megszerezze őt, a fiatal kalandor leveléből ismerjük meg – ez az előzmény.

A másik dokumentum, mely birtokunkba kerül, a News Times 1898. szeptember 8-i, csütörtöki száma, melyben Gerrit Melford és felesége haláláról olvasunk: a nyakán megsebesült asszonyt és lelőtt férjét a New Kent Road-i állomáshoz közeli házukban találták meg, melynek ablakából egy baljós fekete madár repült el a gyilkosság után a National Galery irányába. Az újság szerint egy hasonló esetről már beszámoltak a keddi számukban...


Mina lakása, London


Beszélj mindenről a lánnyal. A szolgálója nővére meghalt, ahogy arról a mai újság is írt. Hm. Vedd fel a fotelban heverő The Couriert (1898. szeptember 8.), és olvasd el a hírt: a cseléd holttestét a Temze partján, a Southwark Bridge közelében találták meg, szúrással a nyakán; szemtanúk denevért láttak elrepülni a helyszínről a Tate Art Galery felé.

Balra, az asztalon egy másik, szintén aznapi lap, a Daily Big Mirror. Újabb áldozat: Sarah MacAllistair, 2 lyukkal a nyakán, a Tottenham Court és az Euston Road sarkán találták, a háztetőkön egy idegent láttak tovaszökkenni a Szt. György katedrális (St. George's Cathedral) irányába.

A komód másik oldalán egy újsághalom van, ebből ki kell választanod azt a példányt, amire az első lapban történt utalás. Mivel most ugye 8-a, csütörtök van, a szóban forgó lap pedig a keddi volt, bökj az 1898. szeptember 6-i (6\09\1898) News Timesra – bingó! Egy Ethel Basingstroke nevű asszony nagy mákkal túlélte egy szatír támadását a Szt. György templomban (St. George's Church), hála a nyakába függő keresztnek. A megzavarodott hölgy esküszik, hogy a gazfickó szárnyas démonná válva elrepült a Viktória pályaudvar Victoria Station) felé.

Még egy valamit felszedhetsz innen: Jonathan Harker fotóját. Vess rá egy (búcsú)pillantást, kár érte...

Vágj át a szobán, az alsó felében, a falon egy kép, nyisd szét az ezt takaró függönyt, London térképe tárul eléd, ceruzával és spongyával. Íme a megoldás, a tőlem szokásos, több lépcsős rávezetésben:
  1. A feladat: a rendelkezésre álló nyomokból bemérni, hol rejtőzhet Drakula.

  2. A tipp: van négy gyilkosságunk, négy helyszínnel, és négy menekülési iránnyal (ezeket bármikor ellenőrizheted a bal alsó sarokban lévő nyitott táskára bökve).

  3. A megoldás: vedd fel a ceruzát, kattints az egyik helyszínnél lévő jelzőponton, majd a bal gombot lenyomva tartva húzd el a vonalat afelé a célpont felé, amerre a menekülőt látták távozni, itt engedd el a gombot (mind a kiindulási, mind a végponton jelzi majd Helsing, hogy itt találták az áldozatot, illetve erre menekült a támadó). A négy vonal tehát:
    1. New Kent Road, Station – National Galery
    2. Southwark Bridge – Tate Art Galery
    3. Tottenham Court / Euston Road sarok - St. George's Cathedral (erre vigyázz, nem a Church!)
    4. St. George's Church - Victoria Station
Ha megvagy, a négy vonal egy ponton keresztezi egymást: a Godalming Manornál (lásd lent, az utolsó ábrát!). Kattints az ehhez tartozó jelzőpontra. Már csak a búcsú van hátra: a prof. megkéri Minát, lógasson fokhagymafüzéreket az ablakokra, és senkinek ne nyisson ajtót...


Godalming Manor / Bloomsbury temető, London


Kattints az ajtón, megismerkedsz a kúria „bájos” lakájával, akinek elmondása szerint az a dolga, hogy kinyírja a gazdáját zavaró legyeket, és jutalmul megeheti azokat. Egészségére! Itt nem jutunk be, irány tehát a két rossz közül a jobbik: a temető.

Balra egy urna, jegyezd meg, jobbra egy szerszámkamra, zárva. Menj felfelé, és szólítsd meg a jobbra, kézzel gödröt kaparó komát. Ő Paul Long, sírásó, aki azért e nem túl hatékony módszert használja munkavégzésre, mivel a főnöke bezárta a kamrát, és ő meg elfelejtette a kombinációt. Beszélj vele, megtudod, hogy a kérdéses kódot J. B. Lemon és neje életkora adja, ha fejre állítod azokat (a 6-ból így kilenc lesz). Vedd fel a sír előtt, a földön heverő kaparóvasat (scraper).

Menj felfelé egyet, rögtön egy balra lévő sírkereszt tetején találsz egy özvegyi fátylat, tedd zsebre. Jobbra egy mártírhalált halt angyal igen szép szobrát veheted észre. Még egy képernyőt menj előre, majd egyet fel, találsz egy lépcsőt, felette egy mauzóleumot, ennek a garádicshoz közeli oldalához lépve közelebbről szemügyre veheted a rá erősített kőlapot: J. B. Lemon és neje síremléke ez. Vedd kézbe a kaparót, és addig tisztogasd a két nevet és az alattuk lévő évszámokat, míg – ez nagyon fontos!- Van Helsing nem nyugtázza elégedetten a felfedezést, és írja be a naplóba a dátumokat.

Kamranyitás

Irány vissza a szerszámkunyhó, a kapuhoz, és kattints a zárra, hogy teljes nézetben lásd. A számhengereket csak akkor mozgathatod, ha a fent leírtak szerint jártál el, azaz a professzor feljegyezte a tudnivalókat, különben hiányzó információkra hivatkozva megtagadja a tekergetést. A megoldás lépcsőfokai:
  1. Mint a sírásó elmondta, férj és feleség életkora kell, fejre állítva.
  2. J. B. Lemon, élt: 1703-1772, tehát 69 évet; Suzy Lemon 1722-1790 között, azaz 68 évesen hunyt el.
  3. A két évszám egymás mellé rakva 6968, megfordítva, pontosabban inkább tükrözve 9698, ez a kód.
Állítsd be tehát a kódot az egyes hengerekre kattintva, majd bökj a lakat jobb oldalán lévő nagy kiálló fémbütyökre, ez nyitja a zárat. Lépj be a kamrába, és szedd össze a következőket: egy ásó és egy vasrúd az ajtótól jobbra, lámpás az asztalról.

A titkos ajtó és a négy angyal rébusza

A kamrából kilépve kattints a bejárati ösvény másik oldalán álló magányos, nagy urnára, kezedben a fátyollal, Van Helsing belegyűjt pár legyet, ami ugye a kúria szolgájának csemegéje, hátha szükség lesz rájuk...

Séta vissza a sírásóhoz, ismét dumálj vele. Kiderül, hogy a régi temetőőr ismert egy másik bejáratot a házba, de a titkát szó szerint magával vitte a sírba, melyet két szerzetes őriz. Az említett síremléket ama bizonyos lépcső aljában, Lemonék mauzóleumánál találod meg. Kattints a rácsra; odabent egy írás van a padlón, de túl sötét van bent ahhoz, hogy elolvashasd.

Vedd elő a vasrudat (vagy jobb klikkel a készletet megnyitva, és erre bökve, majd a „táskát” becsukva, vagy egyszerűen az egérgörgőt addig tekerve, míg jobbra fent megjelenik az eszköz). Kattints ismét a rácsokra, szétfeszíted azokat (ahhoz, hogy megtaláld a pontos helyet, használd a szóközt!). A készletben vedd fel a gyufát, használd a lámpáson, majd a világítóeszközt az ásón, ezt a szerszámzatot pedig dugd be a sírboltba, így elolvashatod, és feljegyezheted a rigmust (bökj a táblára a szem ikonnal):

A sírt őrző arkangyal csak azt engedi be,
kinek szíve tiszta, s gyásza őszinte.
Ha bánatod könnyeit megindítja,
előtted e vaskaput megnyitja.
 
Ahhoz hogy megmozdítsd, elébb
repeszd meg a mennyei szolga kőszívét.
Magasra hágsz és leereszkedsz,
a szemhéjaknak vére ered.

Oké, mennyei szolga, az ugye angyal, és a figyelmesebbek láthattak is pár szép szobrot erre-arra. Elárulom: négyen vannak, a következők végrehajtásának sorrendje pedig tetszőleges.

Első angyal – a halott asszony

A mauzóleumtól jobbra, előre indulva, azaz még idelent találsz egy angyalt, rákattintva eléd tárul a míves dombormű; középen egy halott nő, körben tizenkét figura, előttük egy két állapotba kattintható ikon, alul pedig egy szöveg, melyet rábökve elolvashatsz:

Midőn a szent feláldozza magát, hogy megváltson minket bűneinktől, a démonok a vérét isszák, a tiszták siratják.

Ha megfigyeled a kis figurákat, valóban meg lehet különböztetni ott démonokat, és normál embereket. Az ikonokat alattuk tehát úgy kell beállítanod, hogy előbbiek alatt a pohár, utóbbiak alatt a könnycsepp látszódjon, ahogy a mellékelt ábrán látod. Ha sikeres voltál, a balra fent lévő, fejet ábrázoló gomb megnyomására a vér megindul az indákon, díszítéseken, mechanizmus zaját hallod, és Helsing is elégedetten mondja el a később már elég unalmassá váló nyugtázó mantráját: „There, perfect”.

Második angyal – a bűnösök megmérettetése

Menj fel jobbra a lépcsőn, majd lefelé. Egy térdeplő, lehajtott fejű angyalt találsz, bökj rá. A faragványon egy mérleg, hét bűnössel az egyik, súlyokkal a másik serpenyőben, középen a rigmussal:

A bűnösöket fogadva Szent Péter mindegyiknek elmondta büntetését a purgatóriumban. Ama háromnak, kinek harag volt a bűne, 100 évet ítélt. A kevélynek azt mondta, bűne háromszor súlyosabb. Az irigy és a torkos az előbbi négy büntetése összegének felét kapta.

Még el sem mentek, mikor a hetedik érkezett: a gyarló fösvény, ragacsos kezekkel, ravasz szemekkel. A szent a haragvók büntetésének dupláját, plusz 25 évet rótt ki rá, könnyek és fájdalom között. Összesen hány évet kapott e bűnös társaság, hogy a pokol legaljára száműzessék?
  
Három haragvó bűnös: 3x100 = 300 év
Kevély: 3x100= 300 év
Irigy: 300+300/2 = 300 év
Torkos: 300+300/2 = 300 év
Fösvény: 300x2+25 = 625 év

Ez összesen 1825 év, ezt kell beállítanod: egyszer az ötösre, kétszer a tízesre, és egyszer-egyszer a 100, 200, 500 és 1000 jelölésű súlyokra, majd nyomd meg a serpenyőt. Ha jól csináltad, felizzik a bűnösök szeme, sikítanak, hallod a mechanizmust, és a „perfect” nyugtázást.

Harmadik angyal – városkép, bűnösökkel és igazakkal

Jobbra tovább, ahol a fátyol volt, a láncra vert angyal az újabb puzzle. Egy csomó ember, démonok által fenyegetve. Az útmutató:

Csak a jámbornak és a tisztának nincs mitől félnie, ők örök üdvösségre lelnek.

Ha bármelyik polgár fejére klikkelsz, láthatod, hogy az árnyékba borul, újabb kattintásra kivilágosodik. A fentiek alapján tehát a bűnösöket kell megjelölnöd, „elítélned”: balra lent, balról jobbra a torkos kövéret, a szoknyáját felemelt buját, a gyermeket fenyítő haragos asszonyt, a pénzét számoló fösvényt, és a fent, középen szolgák cipelte kevély, kövér dámát. Ha kész, nyomd meg balra fent a kardot ábrázoló gombot. A sikert a bűnösök átmetszett torkából szivárgó vér, a fogaskerekek, zárak zaja, és a szokásos „perfect” jelzi.

Negyedik angyal – démoni dögök

Tovább lefelé, el a temetőkapu előtt, újabb kikötözött angyal, puzzle-val, melyen mindenféle jószágok láthatók, a szemük interaktív. A szöveg:

A démon mindenütt jelen van, a pók, a kígyó, a varangy és a farkasok szemében. 

Egyértelmű a dolog látszólag, ezen állatok látószervére bökve azokat vérbe kell borítani. Az első három egyértelmű, a toportyánok azonban megtévesztők, ugyanis kutyák is vannak a domborművön, őket a nyakörvükről lehet beazonosítani és kizárni, így marad három dög: a vadkan feletti/pók alatti, a lovat támadó és a paci alatti vonyító. Ha ezek szeme izzik, kattints a jobb felső sarokban lévő, farkasfejjel díszített gombra, és ha minden rendben, jön az üvöltés, zörgés, „perfect”.

Belépés a házba a titkos ajtón át

Nos, ha mind a négy angyal feloldozást nyert, menj vissza a temetőőr kriptájához (jobbr, le, le a lépcsőn), a kapuja kitárult. A koporsó tetején könyv, emeld el, és olvass is bele. Megtudod, hogy a sírkertet Godalming lord ajándékozta a városnak, és nem pusztán jóindulatból, hanem hogy éjjelente belóghasson és magához vehessen pár friss hullát, inkább ne gondoljunk bele, milyen célból... A házból tehát egy titkos alagút vezetett ide, melynek kijárata az északkeleti csücsökben van (a temetőkapu a déli oldalon van, ez az iránypont), egy nyitott (azaz fedőlap nélküli) és egy nagy gót kereszttel jelölt sír között. Ezt könnyen megtalálod, menj fel a lépcsőn, majd tovább felfelé, és ott is vagy. A fedélen használd a jól bevált fém rudat, majd mássz le a sírba.

Godalming Manor, London


Az ajtót egy eléggé régi és egyszerű puzzle nyitja, a lényeg, hogy minden bogyót át kell vinni a jobb oldalra, csakhogy adott párok együtt mozognak. Ezt ugye kattintgatással, az összekapcsolt elemek megfigyelésével tudod megoldani, sietősöknek íme a megoldás: kattints a legfelső, majd a legalsó gombócra.
 
A pincében vedd szemügyre a satut a munkaasztalon, vedd fel innét a szögeket, az asztal alól az üres befőttes üveget, és balról, az oszlop aljából a fogót (szóköz!). Menj előre egy képernyőt, a lépcsőről begyűjthetsz egy fűrészt is. Mássz fel a csapóajtón a házba.

Lépj be a konyhába. Amint látható, Henry, a szolga épp vacsorázik... Az asztalról felvehetsz egy kanalat, előle egy reszelőt, viszont nem mozoghatsz, mivel a gusztustalan fickó még téged is bogárnak nézne. Hopp, ötlet! Nyisd ki a táskát, és az előrelátóan még a temetőben fátyolba zárt döglegyeket rakd bele az imént felvett üvegbe, majd ezzel a kompóttal kattints a vadászó komán. Jó étvágyat!

Most már átmehetsz az ajtón. Menj be a másikon, nézz körül. Van egy széf, amihez még ugye semmi infónk nincs, és eggyel beljebb lépve felvehetsz a padlóról, a kandalló mellől pár fa rudat. Vissza a folyosóra, balra át, a bejárati ajtó felé. Ettől balra, állványon találsz egy sétapálcát (nehéz észrevenni, itt is „szóközölj”), tedd el, majd mássz fel a fordulóba. Itt észrevehetsz egy rejtekajtót, amit rögtön megtámadunk, egyelőre irány az emelet.

Válaszd a bal oldali ajtót, ez Lady Godalming hálószobája. Az ajtótól balra, a kis asztalka alatt egy üzenet, vedd fel, ebben is a titkos bejárat van megemlítve, plusz egy gyertyatartó. A szekrény előtt spulni, ezt is tedd el. Lépj beljebb, az ágy lábánál egy mérőszalag, a bedeszkázott ablak alatt kalapács, ezek is mennek a táskába.

A széf kinyitása

Vissza a folyosóra, be a szemben lévő ajtón, ez a könyvtár. Van itt egy fali panel, ami hasonló a trezor ajtaján lévőhöz. Hm. A szoba jobb felében egy kisasztal, rajta papírlapok, vedd fel ezeket, és irány az említett panel. Nézd meg közelebbről; egy papírlapot helyezz az alsó sorban lévő kiálló négyzetekre (kattints a balra fent lévő táskaikonra, majd a készletben a papírokra, végül jobb  klikk), és kattints. A lap kilyukad. Vágtass le a szalonba, és egy újabb papírt ezen is lyuggass ki.

Most vissza az emeletre. A készletben az utolsó „kódkártyát” jelöld ki, így kattints a könyvtárbeli dombormű latin szövegére, és rakd rá a lapot az alsó részre, hogy áttűnjenek a betűk, végül kattints, és a kód bekerül a naplóba: N E N S SE E.

Most ismét a szalon, a készletben az első kártyát jelöld ki, és kattints a széfre, helyezd a lapot a feliratra, klikk után megy a feljegyzés: SE E N SE N SE. Ugye ezen a lapon szerepel a szöveg előtt egy római egyes, a fentin egy kettes is, így meg is van a helyes sorrend. Nincs tehát más dolgod, mint a tárcsákat beállítanod a megfelelő égtáj szerint. Arra figyelj, hogy kicsit el van cseszve az irányítás, így a készletben előbb ismét bökj a kijelölt kódkártyára, hogy üres legyen a kezed, és így bökj a széfre!

Angolul tehát:    SE - E - N - SE - N - SE - N - E - N - S - SE - E

Magyarul:  DK - K - É - DK - É - DK - É - K - É - D - DK - K

A széf feltárult, vedd ki a kulcsot!

A rejtekajtó

Mássz fel a lépcsőfordulóba, és a fogót használd a gyertyatartón, ami leesik. Remek. Nézd meg közelebbről az ajtót: négy lyuk van rajtra – egyértelmű, hogy kulcsot kell készítenünk hozzá, ehhez viszont meg kell mérni a lyukak mélységét. A készletben kombináld a mérőszalagot a fakanállal, majd ezeken a spulni cérnát, végül ezzel a szerkezettel fentről lefelé kattints végig a lyukakon; hallanod kell Helsing nyugtázását mindegyik után, a végén megjelenik a dokumentumok könyve, benne az eredménnyel: 10, 8, 12, és 5 centi.

Menj le a pincébe (szerencsére Henry elhúzott, biztos sziesztázik a lakoma után, így nyugodtan mászkálhatsz már), és kattints a satura. Ha mindent összeszedtél, amit fent írtam, az oldalt lévő képet kell látnod.

Vegyél fel egy rövidebb, sötétebb pálcikát a halomból, tedd a mérőszalag alá, hogy „odaragadjon”, és a fűrésszel vágd le 10 centisre (szerszám felemel, kattint a 10-es jelzésnél - lásd lent a munkafolyamatok képeit), ezután dugd ezt a fadarabot a függőleges bot felső lyukába. Ezt ismételd meg a fentiek alapján, tehát sorban, fentről lefelé kell még egy 8, egy 12 és egy 5 centis darab.

Emeld fel a reszelőt, és támadd meg vele mindegyik rudat, hogy elnyerjék az íves formát, majd markolj bele a szögekbe, és balról a nagy rúd túlsó felén mindegyik pálcánál szúrj be egyet-egyet, végül kalapáld bele, rögzítendő azokat. Megvan a kulcstoll!

Most már csak a markolatra van szükség, ehhez a hosszú, világos rúd kell a képernyő aljából. Ugyanígy rakd a mérce aljához, vágj le ebből is darabot, tetszés szerinti méretben (túl hosszút nem enged, olyan 4 centis elég). Ezt balról szúrd bele a nagyobb lyukba, szintén reszeld meg (a középső rúd magasságában), majd jobbról szögeld meg (szintén középen kell „megtámadni”). Készen vagyunk!

Menj fel a lépcsőfordulóra, és használd a rejtekajtón a fakulcsot. Szezám, tárulj! Mássz fel a lépcsőn, és a széfből kimentett kulccsal lépj be az ajtón.

Drakula hálója és a titkos könyv

Hű, micsoda pazar terem! (Külön tapsot érdemel a szoba hangsúlyos vérvörös színezése).

Nézz körül alaposan, a lényeg a portré alatti pompás könyv. A baloldali könyvespolcról leemelhetsz egy véres kötetet (középső polc, jobb széle), melyben találsz egy útmutatót ennek kinyitásához: látszik, hogy a csillag száraiban jeleket, azok között írásokat kell kigyújtanunk, és a drágaköveket a csúcsokra kell juttatnunk. A könyv alatti vörös ékkő megnyomására tudod alaphelyzetbe állítani a puzzle-t, ha nagyon elkeverednél.

Az első körben a kis szimbólumokat kell a helyükre tenni; ha rákattintasz egy kis háromszögre, majd egy másikra, láthatod, hogy helyet cserélnek. Lássunk egy lehetséges megoldást, a fent mellékelt ábra jelölése szerint:

<[if !supportLists]>
  • Kattints fent a denevéren, így megjelenik a D elemhez tartozó ábra
  • Kattints az A-ra és a C-re, majd a denevérre.
  • Kattints a B-re és az E-re, majd a denevérre.
<[endif]><[if !supportLists]><[endif]><[if !supportLists]><[endif]>
Meg is vagyunk. A következő lépés a külső ívnél lévő feliratok megjelenítése. Az alapelv itt is ugyanaz: a csúcsok közti nagy körcikkre, majd egy másikra bökve jön a helycsere. Ismét egy lehetséges megoldás jön, az ábra arab számozása szerint:

<[if !supportLists]>
  • 1, 2, denevér;
  • 1, 4, denevér;
  • 3, 5, denevér;
  • 1, 5, denevér;
<[if !supportLists]><[if !supportLists]><[endif]>
Ha így csináltad, van már világító felirat is. Már csak a drágaköveket kell kirakni a csúcsokra. Ismét egy verzió, most az ábra római számait használjuk:

<[if !supportLists]>
  • Kattints a fekete ékkőre, majd az I. csúcsra;
  • Kattints a vörös ékkőre, majd az II. csúcsra;
  • Kattints a fehér ékkőre, majd az IV. csúcsra;
  • Kattints a kék ékkőre, majd az III. csúcsra;
  • Kattints a fehér ékkőre, majd az V. csúcsra;
  • Kattints a zöld ékkőre, majd az IV. csúcsra;
  • Kattints a denevérre.
<[if !supportLists]><[endif]><[if !supportLists]><[if !supportLists]><[endif]><[if !supportLists]><[endif]><[if !supportLists]><[endif]><[if !supportLists]>
Ezzel ki is nyitottad a könyvet. Több ezer éven át írta ugyanaz a kéz. A szövegben fontos dolgok vannak, ezekre majd az adott helyen kitérek, a legfontosabb most, hogy Dracula a Demononicont keresi Kairóban (ha valakinek nem ugrana be: Necronomicon, Cthulhu-mítosz), hogy feltámassza rég halott szerelmét, Irinát.

Hendrik érkezik sietve, így tűnj el a titkos ajtón, a kardos falipanelen át, majd le a lépcsőn.

Mina lakása, London


Sötét este van; Mina megvette a fokhagymát, de nem rakta fel az ablakokra. A hálójának ajtaján keresztül van Helsing veszélyt érez. Elkéstünk! Vedd elő a keresztet, és ezzel felfegyverkezve ronts be a szobába.

Sajnos nagy a baj. A prof táviratozik doktor Sewardnak, a Carfax szanatórium igazgatójának, segítségét kérve. A befutó koma nem sok jóval bíztat. Irány a jól bevált falikép, mely nemcsak London, de Európa térképét is rejti. Kattints rá, a jobb alsó sarokban megtalálod Kairót, bökj rá. Utazunk!

###

Kairó, piactér


Menj előre a térre, fel a tevékhez, itt áll a jó Musztafa, beszélj vele, bérelsz egy szobát, és kapsz némi útbaigazítást. Vissza lefelé, majd bökj a jobb alsó sarokban, az oszlopon lévő táblán. Ez az út vezet a múzeumba, irány tehát jobbra.

Kairó, múzeum



Menj előre, és beszélj az asztal mögött ülő komával. Ő az igazgatóhelyettes, és eléggé elfoglalt, de ha segítesz neki összeszedni pár cuccot („Help You”), a felszabaduló időt rád fordítja. Nosza! Kapsz egy listát, és rögtön rá is kérdezhetsz, mi az a deben: egyfajta súlyegység, kapsz is egy réz debent (ez 27,3 gramm, az arany csak 13,6), plusz egy tőr alakú írópálcát. Az asztalon hever egy papír, vedd fel, ez a Gízai piramisokat mutatja be, nézd meg alaposan az alsó ábrát!

Jöhet hát a gyűjtögetés; természetesen mindent össze fogunk szedni, ami mozdítható, nem csak a listás cuccokat, ha már egyszer... Itt nagyon ajánlom, hogy használd a szóközt, mert egyrészt a holmik is el vannak dugva, másrészt néha nem egyértelmű, merre lehet menni. Egy kis itinert persze adok.

Jobbra indulj. A középső szekrény harmadik polcán egy 1852-es papírusz, a feléd közelebbiben egy nehaha (a hatalom egyik jelvénye, egy korbács), és egy apró piramis, ez alatt pedig egy kulcs.

Most figyelj: a középső szekrénnyel szemben, balra, a földön fekvő kőtömbnél ki tudsz menni balra. Itt, a felés eső polcsorban egy kis piramis, és egy gyöngyház nyelű kés (ezúttal nem „valami matróz hátában”...).

Felfelé menj, jobbra, kijutsz a bejárati ajtóhoz. Jobbra van egy sárga láda, ezen fekszik egy heqat (a másik jelkép, egy pásztorbot), és egy újabb piramis. A középső asztalkán

törött fejű fáraószobor, és egy kis piramis, a bal oldali szekrény alsó polcán pedig egy apró gránit szkarabeusz.

Ismét fel és jobbra megyünk, a nézőpont átfordul. A hozzád közelebbi szekrényen folytatjuk a kutatást, itt egy piramis, fej napkoronggal, e felett kis ládika, amit az imént felvett kulccsal kinyithatsz, ebben is egy pici gúlát találsz (valaki gyűjti őket...).

Megint figyelj: visszamegyünk a bejárathoz, tehát felfelé és balra, majd egyet fel, és stop! Balra, a sárga láda mögötti szekrényen, a második polcon egy spanyol sisak (ez a nézőpontváltások miatt szerintem a legaljasabb - lásd lent, középen), tedd el.

Ezzel megvan az összes tárgy a listáról. Menj felfelé, beszélj a kisfőnökkel, bökj a „My Questions” opcióra. Megtudsz mindent a Demonimoconról és egy kultikus fekete szfinxről. A jó nevű Blood Rocks felé kell keresgélned, ahol egykoron volt egy ásatás, ahonnan csak egy beduin tért vissza, aki azt állította, minden társát megette egy fekete démon. Nemsokára ő is elpatkolt, egy arany napkorongot találtak nála, ám azt valaki ellopta.

Nos, mielőtt továbbállnánk, még egy apró, de fontos mozzanat van hátra: az igazgatóhelyettes asztalától menj balra, majd lefelé, a szarkofágokhoz. A középső kezébe tedd bele a két inszigniát, azaz a pásztorbotot és a korbácsot, mire feltárul a szobor, és kivehetsz belőle egy nagy piramist. Tedd el, menj tovább lefelé, és kattints az ajtón.

Kairó, piactér


Keresd fel Musztafát. Sajnos a tevéi megbetegedtek, az itatóvályúban gyanús gazt találsz, vedd ki a közelben lévő vasvillával. Balra, hátrafelé indulj, itt egy öreg szerzetes, beszélj vele. Add át neki a gyomot. Bizony, ez egy ritka növény, csak a sivatagban terem; tűzbe dobva a kígyókat riasztja el, vízben oldva viszont erős méreg. Szabotázs! Kapsz egy ellenanyagot, plusz egy tanácsot: kerüld el a Véres Sziklákat - baljós előjelek, sötét, éji madarak, ilyesmik. Add át az orvosságot a tevehajcsár fogadósnak, aki hálából eljuttat úticélodhoz.

Blood Rocks, Kairó


Lépj be a templomba. Földindulás, sziklaomlás, gonosz kacaj – Drakula pribéke csapdába ejt. A csontvázból úgy tűnik, nem te vagy itt az első látogató...

Gyűjtsd be jobbról a csákányfejet és a turbánt, balról a palánkot. Menj le és jobbra, a most felvett deszkát fektesd a csapdanyílásra, mint hidat, sétálj át rajta, és tedd el a lámpást. Tovább előre, kétfelé ágazik az út. Balra menj; itt hátul egy ifjú, fekete szárit viselő lány még friss holtteste. Vedd el az övét, erre már neki nem lesz szüksége. Egy nagy fémajtót találsz itt, mindenféle jelekkel, tartókkal, középen napkoronggal, egyelőre sokat nem tudunk kezdeni vele.

Vissza a keresztúthoz, és most jobbra. A balzsamozóban az asztalról vedd fel a vászoncsíkokat, és a jobboldali falnál lévő asztalról az olajt. Menj vissza a csapdához. A készletben kombináld a rongyokat, azaz a múmiázó gyolcsot a turbánnal, ezt az övvel, majd az így font kötelet használd a palánkon. Készíts fényt: olaj plusz lámpás, majd gyufák. Vedd kézbe a világítóeszközt, és ereszkedj le a mélybe.

Vedd fel a cöveket, amit a szegény sorstárs kitört, majd irány fel. Még egy szerencsétlen, a szütyőjében gaz, épp olyan, amit a tevéknek adtak. Hm. A sziklaomlás jobb felső sarkában nyílás, kombináld össze az imént felvett fadarabot a csákányfejjel, és használd itt. Szabadság, jövök!

Beszélj a papbácsival. Igen, az a bizonyos ajtó csúnya titkokat rejt, a bejutáshoz szükséges cuccokat ellopták, ám a tolvajokat elfogták, és a kincsek most a múzeumban vannak, meg is kapod a listájukat. A feladat adott...

Kairó, piactér és múzeum


Beszélj Musztafával. Családi dráma: a neje unokahúga eltűnt, egy fekete száriban. Hm, rossz hírünk van, de hogy mondjuk el?

No most több variáció van. Aki az eddigi leírásomat követte, annak Van Helsing azt javasolja, hogy szedjünk össze cuccokat, amik segítik a továbbiakat. Ekkor menj fel a magasabb placcra, a sarokban lévő árustól nyúld le az üveget, a mérleget (mindkettő jobbra az asztalon) és a fokhagymát (jobbról, a tetőtartó oszlopon). Ezután a prof azt mondja, irány a múzeum.

Aki a fentieket begyűjtötte, és a játék nem engedi tovább, a tevéknél, a ház sarkánál heverő nyeles serpenyőfélét szedjék fel, hogy továbbmehessenek, illetve ha az is már a táskában van, egyből tovább lehet menni (nem örülök nagyon az ilyen következetlen játéktervezésnek...).

Irány tehát a múzeum, beszélj Smail barátunkkal. A kedves bérgyilkos újra akcióban, megússzuk, és legalább szerzünk egy jó kést is, húzd ki a polcból, tedd el, csakúgy, mint a tükröt az asztal sarkáról. Herodotus listáját aktiválva ismét dumálj az aldirivel. Kapsz egy hinut (egyiptomi űrmérték) és egy nyakláncot ajándékba - utóbbi elég érdekes, hiszen a benne lévő hatalmas gyémánt igazinak tűnik -, plusz egy jó tanácsot: ha valaki megtalálja a múzeumból ellopott cuccokat, a kopt kegytárgyak már nem fogják érdekelni a hatóságokat, így megszerezhetjük azokat. Keressük hát meg a tolvajt!

Menj Musztafához, és mutasd meg neki a kést. Felismeri: a helyi csempészek és tolvajok török származású főnökéé, aki épp ma reggel húzott el. A háza a közelben van. Séta balra, túl a bazáron, a borostyánlevéllel befutott épület ajtaját támadd meg. Puzzle, kemény!

A „bogyós zár” kinyitása

A feladat elég egyértelmű: a balra lent látható ábrát kell kirakni a bogyókból. Ha egy golyó fölé viszed a kurzort, megjelennek körülötte az iránynyilak, ezekre bökve tudod az adott elemet mozgatni. A bal alsó sarokban lévő piros gomb alaphelyzetbe állítja az egész hóbelevancot.

  1. 2. oszlop fel eggyel, a legfelső bogyó balra eggyel.
  2. 3. oszlop le háromszor.
  3. B sor bal oldali két bogyója balra egyszer.
  4. 3. oszlop le kétszer (erre figyelj, hogy itt az eddig második oszlop lett a 3., hiszen az eltolással született egy új, egy bogyóból álló oszlop a bal szélen!).
  5. B sor bal oldali két bogyója jobbra egyet.
      Ezzel megvan a bal oldali ág, ezt már nem kell bántanod (lent, a bal oldali ábra).

  1. B sor jobb oldali része jobbra kettőt.
  2. C sor jobb oldali része jobbra egyet.
  3. D sor jobb oldali része jobbra kettőt.
Ezzel kialakult a jobb szélen két új oszlopunk.
  1. 7. oszlop legfelső bogyója le egyszer, majd ez a két, egyesült bogyó ismét le egyszer.
  2. Az E sor jobb szélső bogyóját balra egyet.
  3. F sor jobbra kettőt.
  4. 3. oszlop legalsó bogyója fel egyet.
  5. G sor jobbra kettőt.
  6. F sor jobbra kettőt.
  7. G sor jobbra egyet.
Már nagyon közel vagyunk!
  1. 7. oszlop legalsó bogyója le egyet.
  2. F sor jobbra egyet.
  3. 7. oszlop legalsó két bogyója le egyet.
  4. 7. oszlop legalsó golyója balra egyet.
  5. 7. oszlop legfölső bogyója le egyet.
  6. C sor jobb oldala jobbra egyet.
„There! Perfect!”


A török tolvaj háza, Kairó


Gyűjtögetünk: balra lent egy fekete szfinx, valami írással az alján, és egy piramis a ládán, ez előtt egy fejsze, az asztalon egy összetépett pergamen. Ez is puzzle, a legklasszikusabb: össze kell raknod. Ehhez nyilván nem tudok itinert adni, csak egy tippet: először a sarkokat és széleket rakd össze (a darabokat a jobb gombbal forgathatod), aztán ezekhez kapcsolva töltsd ki a belső részt. Arra figyelj, hogy a jobb szélére igazítsd a cuccot, mert különben a gép nem engedi kirakni (a sarok a fejjel jó kiindulási pont), ahogy a mellékelt ábrán (lent középen) látod. A végeredmény egy hieroglifával teleírt papír, ami bekerül a naplódba.

Séta le, az ajtó zárva, az előtte álló urnában viszont egy kedves házőrző. Nem ijedünk meg: a sziklatemplomban talált gazt dobd rá a parázstartóra, mert ugye, mint tudjuk, ez kígyóriasztó is.

Az összetört vázában megtalálod a szobaajtó kulcsát, vedd kézbe és nyiss be. Pakold el a kisebb zsáknyi aranyport (polc, az ablaktól balra), a napkorongot (hátsó fal), valamint a tekercset és a levelet az asztalról/köcsögből. Ezeket olvasd is el, Dracula megbízása a merénylőnek.



Kairó, múzeum


Beszélj Smail komával. A tolvajt, akit Szulejmánnak hívnak, nem kapták el, de a rendőrség összeszedte a lopott szajrét a házában. Kérdezz rá a kopt kegytárgyakra, megkapod őket. Mutasd meg Szulejmán levelét a kisdirinek.

A hieroglifák rejtélye


Most jön a kalandjátékok történetének az egyik legkeményebb rébusza... Vedd el az asztalról a könyvet, rögtön megnyílik a rébusz felülete. Balra szavak, ezeket ráhúzhatod a pergamenre, a megfelelő hieroglifa alá.

Megpróbálok segíteni első körben azoknak, akik nem akarják rögtön a megoldást látni: először az egyértelmű dolgokat érdemes berakni, melyek vagy „beszélő ábrák”, tehát azt jelenthetik, amit ábrázolnak, vagy a könyv jobb oldalán van hozzájuk egy magyarázó piktogram. Lássuk ehhez az angol megnevezéseket magyarul:

Within: belül
Before: előtt
Guard: őr
Seker: Szeker vagy Szokarisz, a termékenység istennője, a halottak oltalmazója
Darkness: sötétség
Curse be on you forever:  meg leszel átkozva mindörökre
With: -val, -vel rag
Blood: vér
Enter: belépés

North: észak
Magical powers: mágikus erő     
Under: alatt
Weapon: fegyver
Head: fej
Altar: oltár
Destroy: megsemmisítés
Hidden: rejtett
Cursed: átkozott

Az első sor, balról jobbra:
  1. lándzsa, ez egyértelmű
  2. a könyv felső sorában, balról a második, oda-vissza nyíl, ez valamiféle kölcsönösséget jelöl
  3. ez egyelőre passz
  4. könyv, alsó sor, bal szélső – bele, benne valamiben
  5. nos, ehhez ismerni kell a hieroglifákat: a könyv alsó sorában, balról a második ez a jel, egy „talpas keretben”, ez pedig az óegyiptomi jelölés szerint egy konkrét személy nevét jelenti, általában fáraót vagy istent...
  6. fej, egyértelmű
Második sor, balról jobbra:
  1. könyv, alsó sor, jobb szél: ördögszarvak, erre egyelőre két szavunk is jó lenne...
  2. könyv, fent, balról a negyedik: vámpírfog, alatta paca...
  3. ábra nincs hozzá, de olyan, mint egy elrejtőzött ember...
  4. könyv, felső sor, bal szélső ábra: valami alá, vagy alatt
  5. egyértelmű ábra van hozzá (könyv, alsó sor, balról a harmadik: az északi irány)
  6. ábra nincs hozzá, de ez valamiféle objektum, mint egy szenteltvíztartó vagy más templomi „berendezés”...
Harmadik sor, balról jobbra:
  1. nincs hozzá semminek
  2. ez megvan: könyv, alsó sor, utolsó előtti: befelé történő mozgás
  3. ez is megvan: a könyv felső sorában, balról a harmadik, hold, éjjel
  4. szintén megvan: a könyv felső sorában az utolsó, a széttört tojás, azaz valamiféle pusztítás
  5. ezt nem tudjuk
  6. ez sincs meg, de ez egy elég összetett ábra, azaz valószínűleg több szóból áll...
Nos tehát, a fentiek alapján, egy kis kombinációval össze tudod rakni a rébuszt – akinek mégsem menne, íme a megoldás:

Weapon - With - Magical Powers - Within - Seker - Head
Cursed - Blood - Hidden - Under - North - Altar
Before - Enter - Darkness - Destroy - Guard - Curse be on you forever

Magyarul és értelmezve: A mágikus erejű fegyver Szeker fejében van. A megátkozott vér az északi oltár alatt rejtőzik. Mielőtt belépnél a sötétségbe, pusztítsd el az őrt, vagy örökre átkozott leszel.

Mutasd meg a fekete szfinxet Smail komának, elárulja, hogy a Ny ar lut hotep felirat olvasható rajta – remek Cthulhu-utalás, egyiptomi ízekkel. A szfinx amúgy egy őr, és azt a tanácsot kapod, hogy mielőbb szabadulj meg tőle.

Itt végeztünk, hagyd el a múzeumot.

Piactér, Kairó - vízszentelés


Beszélj Musztafával, majd látogasd meg Herodotus bácsit. Kapsz egy ostyát, plusz biztos benne, hogy szentelt víz is kell, a másik két elemet, melytől a démonok félnek, nem ismeri, no de ugye Helsing bácsi nem véletlenül vámpírvadász... A szenteltvize viszont kifogyott, a gyártásához viszont olyan folyadék kell, mely még nem érintette a földet. Hm. Mutasd meg neki a fekete szfinxet; Ny ar lut hotep az ősi istenek hírnökének neve („a végítélet után nincs béke”), olyan figurára utal, aki se nem élő, se nem holt, és az élők közt rejtőzik. Ő is hozzáteszi: pusztítsd el a baljós cuccot.

Oké, keressünk vizet! Menj vissza Musztafához; ha még nem gyűjtötted be, most vedd el a ház sarkáról a nyeles edényt, és merítsd meg a tevék itatóvályújában. A táskádban a kést használd a nyakláncon, így kiveszed a gyémántot belőle, ezt kombináld a tükörrel, ezzel méretre szabva azt. A vízzel telt serpenyőt tedd rá a füstölgő grillrácsra, Helsing automatikusan zsebre vágja a forrásban lévő vizet, használd rajta a négyszögletes tükröt – kicsapódik rajta a kondenzvíz. Nincs más dolgod, mint ezt belerakni az üres laposüvegbe, és meg is van a finom desztillált víz. Ezt add át Herodotusnak, aki megáldja, és kész is a szenteltvíz. A papa ed még pár tanácsot (ezt majd a maga helyén felidézem), és elmondja, hogy eltemette Musztafa unokahúgát.

Ezzel itt végeztünk, automatikusan visszakerülsz a sivatagba.

Blood Rocks, Kairó – a titkos szentélyben


Mássz be a jól bevált lyukon, majd fel a kötélen. Előre, balra az ajtóhoz. Nos, nézzük meg közelről a nyitószerkezetet! Helyezd be középre a napkorongot. A felső nyílásba az ostyát, jobbra a fokhagymát, balra a négyszögletes tükröt, alulra a szenteltvizet. Tökéletes! Van Helsing elmormolja a varázsszavakat, az ajtó kinyílik. Lépj be!

Csinos kis hodály. Oké, lássuk, megérte-e annyit melózni a hieroglifák megfejtésén! Jobbra látsz egy leborult szobrot, ez lehet az istennő, a derék Szeker. Kapd elő a szekercét, és adj a fejének – győzelem! Tedd el az ezüst nyílhegyet. Menj balra le, a kis gúlatetejű építményhez, a hieroglifái ismerősek lesznek: igen, ez ugyanaz, ami a szfinxen van, úgyhogy szép sorban kattints rá azokra az írásjelekre, melyek a szobron is láthatóak (lásd a mellékelt képet). Remek, a cucc arrébb csusszan, és belemerítheted a hinut a megátkozott vérbe.

Nos, Herodotus azt mondta, hogy a titkos átjáró kinyitásához a medencébe egy deben aranyat és egy hinu megátkozott vért kell dobnod; utóbbi megvan, már csak méricskélnünk kell...

Egy deben arany

A terem bal oldalán, két oszlop között áll egy láda, tedd rá a mérleget. A ládától balra van egy tál, tedd el, és gyűjtsd be a jobboldalon, a ledőlt Seker-szobor mögötti edényből a réz debent. Vissza a mérleghez, kattints rá.

Amennyiben mindent jól csináltál, a mérleg bal oldalán ott hever az előbb felvett és a múzeumban kapott réz deben, valamint a tőrforma íróvessző. Ezeket kell először megmérni, egyenként: tedd az egyik debent az egyik serpenyőbe, és pakolj a másikba annyi aranyport a kanállal, hogy egyensúlyba kerüljön, ezt a felső csúcsos hegy felizzása, és a középső díszen a pontos súly kiírása jelzi. A réz debennél öt kanál kell.

Miután ugye elvileg mindkét deben azonos súlyú, simán vedd le az első debent, tedd a helyére a másikat, és valóban, ez is 27.30 gramm.

Jöhet a „tőr”, ez nehezebb, így pakolj fel még két kanál port, és meg is van a súly: kereken 41 gramm.

Nyomd meg a talpazat peremének közepén lévő kiugró gombot, ezzel alaphelyzetbe állt minden.

Smail ugye annak idején elmondta, hogy egy arany deben 13.6 gramm, úgyhogy most jön a matek és a logika...

Ha nem megy, íme a megoldás:

Helyezd rá a két réz debent az egyik serpenyőre – ez ugye 54,6 gramm -, a másikra a tőrt. Erre a tálra addig lapátolj aranyport, míg egyensúlyba kerül az egész (három kanál kell) – ez pontosan 54,6 - 41, azaz 13,6 gramm. Automatikusan megjelenik a jobb oldali köcsögön a tál, pakold bele a tőr melletti aranyat, és meg is van a „tökéletes” egy deben arany.

Ezt a tálka aranyat és a hinu vért öntsd bele az örvénybe a terem közepén, a katyvasz homokká változik. Hűha!

Herodotus bácsi tanácsának következő sora: „rögtön ezután a napnak el kell érnie a fáraó sírjának csúcsát”.

Piramisjáték

Itt az idő, hogy az eddig magunkkal cipelt piramis „legókat” végre felhasználjuk. Kattints a terem bal oldalán lévő oszlopsor középső tagjára a lámpással kezedben. Megjelenik egy érdekes felület, amelyhez a játék idegesítő jó szokása szerint az ég egy adta világon semmi magyarázat nem tartozik, de Herodotus szavai irányt mutatnak...

Nos tehát. Fogj egy nagy piramist, és helyezd a bal szélső nagyméretű gúlaforma dombormű alá, a lámpás fölé. Ekkor fent megjelenik az objektumunk árnyéka. A bal szélen lévő csúszkát most el kell kezdeni tologatni addig (a felül és alul lévő nyilakkal), míg az árnyék teljesen eltakarja az alatta lévő „sablont”. Ha ez nem sikerül tökéletesen, válassz másik piramist a készletből. Ha sikerült, jöhet a középméretű gúla, ehhez persze a világítóeszközt is át kell helyezned középre (az alsó, jobbra/balra nyilakra bökve), majd legvégül hasonló módon a picike is. Mivel ugye a tolóka hatására a teljes sor együtt mozdul, ha elállítod valamelyiket, a többi is el fog mászni.

Aki nem akar kísérletezni, a megfejtés a lent lévő bal szélső ábrán: a bal oldali első gúla a nagy, a második a közepes, a negyedik a pici, a csúszka ped