Bugok az I. részből

  1. Az egyik a kocsmároshoz és az ő csillapíthatatlan hal étvágyához fűződik. Bármennyi friss halat átvesz!! A játék elején hasznos, mivel a krimó előtt ott van a halász, aki 30 buznyákért ad egyet, a kocsmáros meg kiperkál érte 75 –öt, ja meg koponyánként 20-21 xp –t.
  2. Az oázisban Dzsafar, és a Döglött Teve képernyőjén lévő felesége között kell leveleket hozni-vinni.
  3. A tengeralattjárón, amikor a fedélzetmestert kell kiszabadítani, még nem kell kinyitni előtte az ajtót, hanem kattingassunk rá a jobb egérgombbal.

Bugok a II. részből

  1. Itt is van egy szerelmes pár, aki levelezik. Úgy hagyható abba a levelezés, hogy amikor a kannibálok elmennek a reptérre vacsorázni, felajánlod nekik, hogy szökjenek meg. Erre ő üzen egy utolsót a szerelmének, hogy találkozzanak a baobafa alatt.
  2. A pálya elején van a ládákban cukorrépa, és burgonya. Ebből bármennyit felvehetsz, és a boltban eladhatod.
  3. Amikor vacsoravendéget viszel a kannibáloknak, és oda akarod adni az őröknek a foglyot, nálad hagyják. Ha mindig mondogatod, hogy meghoztad a vacsoravendéget, akkor mindig ad xp -t.

Főzőcskézés


És most néhány recept. NEM KELL A KARAKTEREDNEK IS ISMERNIE. Elég ha te tudod.

FŐZÉS! Tehát amire szükséged lesz, az a következő: 1; kell az üst (lyukas), amit a Döglött Teve kocsmárosától lehet kicsalni. Ezután az oázisnál meg tudod javíttatni. 2; kell egy merőkanál, amit szintén a kocsmárostól tudod beszerezni, ehhez azonban vásárlás után juthatsz hozzá. 3; Kellenek az összetevők, ÉS CSAK AZ LEHET AZ ÜSTBEN, AMIBŐL KÉSZÍTENI KELL. Ha más is belekerült véletlenül, vagy mert így akarod kalandozás közben növelni a rakteredet, akkor az „R” lenyomásával kiürül az üst. Ami fér azt a zsákodba, a többi meg megy a földre. Ha minden megvan lehet főzőcskézni:

Először az összetevőket megfogod, és rákattintasz velük az üstre. Már benne is van. A sorrend lényegtelen. Ha minden benne van, akkor megfogod a merőkanalat, és rákattintasz ezzel is az üstre. Ha helyesek voltak az összetevők, akkor meg fog jelenni a kívánt trutymó a táskádban. A JÁTÉKBAN NEM MINDEN RECEPT HELYES. A receptek nem tesznek különbséget a friss és a szárított hal között, de az üst igen.

Leves = krumpli + cukorrépa

Német leves = krumpli + cukorrépa + olaj

I. pálya

Gyógyítószer Cukor + vizeskulacs
Méregkeverék Szárított hal + mosószer
Robbanószer Mosószer + pálmabor
Ellenméreg Kebab + gyógyital
Rakéta elleni szer Cukor + méregkeverék
Áramütés elleni szer Krumpli + gyógyital
Tűzvédőszer Cukorrépa + robbanókeverék
Intelligencia elixír Ellenméreg + kebab + pálmabor
Pontosság elixír Ellenméreg + cukorrépa + pálmabor
Szerencse elixír Rakéta elleni szer + krumpli + pálmabor
Karizma elixír Rakéta elleni szer + cukor + pálmabor
Erő elixír Tűz elleni szer + kebab + pálmabor
Fürgeség elixír Áramütés elleni szer + hal + pálmabor

II. pálya

Szuperegészségital Magok + bádogedény
Méregkeverék Tojás + tisztítószer
Igen robbanékony szer Tisztítószer + whisky
Erős ellenméreg Banán + erős gyógyital
Erős szer áramütés ellen Krumpli + erős gyógyital
Erős rakéta elleni szer Magok + nagyon mérgező szer
Erős tűzvédő ital Cukorrépa + nagyon robbanékony szer
Nagy intelligencia elixír Erős ellenméreg + magok + whisky
Nagy pontosság elixír Erős ellenméreg + cukorrépa + whisky
Nagy szerencse elixír Rakéta elleni erős szer + krumpli + whisky
Nagy erőelixír Erős tűzvédőszer + banán + whisky
Nagy fürgeség itala Áramütés elleni erős szer + tojás + whisky

III. pálya

Kivételesen erős gyógyító ital Édesség + kolbász
Kivételesen erős mérgező keverék Tojás + kémcső méreggel
Kivételesen robbanékony elegy Tisztítószer + Sör
Nagyon erős ellenméreg Kolbász + kivételesen erős gyógyító ital
Áramütés elleni igen erős szer Krumpli + kivételesen erős gyógyító ital
Rakéta elleni igen erős szer Édesség + kivételesen erősmérgező keverék
Igen erős tűzvédő ital Cukorrépa + kivételesen robbanékony elegy
Kivételes pontosság elixír Igen erős ellenméreg + fecskendő + sör
Kivételes szerencse elixír Rakéta elleni igen erős szer + krumpli + sör
Kivételes karizma elixír Rakéta elleni igen erős szer + vodka + sör
Kivételes erő elixír Nagyon erős tűzvédő szer + édesség + sör
Kivételes fürgeség itala Áramütés elleni igen erős szer + tojás + sör

FONTOS: Vigyázzatok, hogy ha kinyomtatjátok, ne kerüljön a szakácskönyvek közé, mert még a végén fura dolgok kerülnek az asztalra. Fura íze lehet az édesség + kolbásznak, vagy a mosószer + pálmabornak...


Weird WarWeird WarWeird War

I. rész


Javasolt fegyverzet: MP28 neked, a társaknak MP28 vagy Mauser 98.

1. epizód: A jégtáblán

A legeleje mindenhol le van írva, szóval azzal nem szórakozok…

2. epizód: A hajón

Weird WarAmikor a hajó belsejében megkapod az irányítást, hajrá a kapitányhoz. Beszélgess vele, kezd a segítségkéréssel. Kapsz egy katonát: Urlichot. Ő kovács, jó sok cucc van nála. Aztán minden más beszélgetésen menj végig a kapitánnyal. Ezután irány jobbra, ahol a matrózok kavarognak. Nézz be a szekrénybe, és vedd fel a cuccokat. Az egyik párna alatt találsz egy kilincset, azzal menj tovább a WC–hez a hajó végébe. Kapj fel mindent, aztán szabadítsd ki Willit, bocs, a fedélzetmestert. Ehhez balra kell menni, és lenyomni 3 lázadót, ami nem okozhat problémát. Az ajtót két módon nyithatod ki. Az egyik a franciakulcs (amit a vécéből elhoztál, ugye?), a másikat nem biztos, hogy felajánlja egyből. Erőlködj, egy idő után hősöd megkéri Johannt hogy segítsen, ketten már ki bírjátok nyitni. Beszélj a fedélzetmesterrel, de légy pofátlan (egyébként végig a játék során minél pofátlanabb vagy, annál több XP-t kapsz) és a küldetésről kérdezz. Utána vissza a kapitányhoz, beszélj vele, és ha elhúzott, meg tudod nézni a jegyzeteit.

3. epizód: A sivatagban

Röpke töltést és mozit követően meg is kapod az irányítást. Beszélj a kapitánnyal, aki el fogja sírni a bánatát. Feladat: (sárga) festék szerzése. Járj körbe, nézz be mindenhova, ahova enged (most és mindörökké, ámen). Az összeszedett cuccokat majdnem mindet el is lehet adni. Először is, MIUTÁN beszéltél a kapitánnyal, keresd a másik móló mellett, egy ház kapujában álldogáló figurát, hogy megtudd a horgászbot-kölcsönzéshez horgászengedély kell. Ezt követően jobbra, középen keresd Fatimát, aki eldühöngi, hogy a férje állandóan távol van, és ami pénzt keres, azt vagy el is issza, vagy elkártyázza, de lényeg, hogy nincs otthon. Ezután ha beszélsz egy arabbal, megjelenik egy új kérdés: hol van Hasszán? Most le, avagy irány a piactér.

Weird WarHa megvan, élj egy kis társasági életet és irány a „Döglött Teve” kocsma (hm… lehet, hogy belenyalt a kajáskondérba...). Ott kérdezz rá mindenre. A kebabos kérdésre kapsz valami állatságot és egy receptet. A recept megtanulásához fogd meg és vidd a karakterre. A "halálos kukta" például arra jó, hogy a gyógylötty ugyanavval a feltétellel több HP–t gyógyít. A másik, a "mese" némi XP–t és egy pihentető álmot ad. Az egyik polcon van egy másik recept. Próbáld meg elvenni az üstöt a pultról, mire azt mondja hősöd, hogy kérni kéne. Nosza; a kocsmárossal beszélgetve meg lehet szerezni. Emellett megtudod, hogy nincs friss hala. Halat a kocsma előtt álló halásztól lehet venni, ill. a pálya végén a mólóról horgászni. Erről később.

Szintén a piactéren a kalmár megkér, hogy nem vinnéd-e el a fakír szőnyegét az oázisba. Jó nehéz a cucc. Nos, irány az oázis, ami a mostani pozíciódtól 3 kockával délre és 1 kockával keletre van (hármat, le egyet jobbra).

Ja, a festék! A festékeshez beszélj a kalmárral a piactéren! Azt kéri, etesd meg a szamarát szalmával. Sehol sem tudsz venni, viszont az oázisban van balra fent egy házikó, ami mellett nincs senki. Ha bemész/átkutatod, találsz két szalmazsákot (egy is elegendő), vidd el a szamárhoz, és etesd meg vele. A szamár a piactér bal felső sarkában van. Most már mehetsz a festékért. Ha megmutatod a kapitánynak, beledobja a vízbe. A pálya végén tudod kipecázni ugye. A kikötőnél van egy fickó, aki az őrületbe kerget a horgászengedélyével. Ha az engedély megvan, lehet botot bérelni, és irány a móló vége…

Oázis. Jó pár dolog lesz itt. Először szabadulj meg a ballaszttól. A fakír készséggel kifizeti a szőnyeget, majd elsírja neked, hogy beteg a kígyója - pedig nincs annak semmi baja, csak egy kicsit megdöglött. Erre majd szintén a pálya végén találsz megoldást.

Van ott egy fickó, akit híradósnak neveznek, de valójában üstfoltozó. Ő fogja megjavítani nekünk az üstünket, ill. tőle tanulunk meg majd tengeralattjárót foltozni. Beszélj a kártyázó emberrel, aki megígéri, hogy fog szólni, ha felbukkan Hasszán. Mivel ez nem történik meg, menj el, gyere vissza. Az ücsörgők mellet van/lesz egy álldogáló hapsi… BINGÓ! Ő Hasszán. Ne pánikolj, szopasd a végtelenségig. A végén kinyögi, hogy hova mentek a németek, meg is jelöli a térképen. Aztán válassz. Vagy fizetsz neki 400-500 dolcsit, vagy megemlíted, hogy „hé öreg, az asszony keres… és nincs jó hangulatban.”

Mellettünk kering egy férfi, akinek el tudod „adni” némi XP–ért a kapott infókat. Ha beszélgettél az emberekkel, megtudtad, hogy született az oázisban egy kétpúpú teve, akit egy kis cukorral (kocsmárostól, az oázisban a kártyamestertől tudsz venni) fel tudsz fogadni. Leon, a teve óriási szolgálatot tehet neked, mint teherhordó. Mellesleg „állati” a harcmodora. Apukám… olyan hegyeset köp, hogy még a Wermacht-sisakot is átüti!!! Majd leestem a székről. Az oázistól 2–vel délre van valami, amit „romok” néven emleget a játék. Itt is érdemes körülnézni, mert megtalálod a játék első csodalámpáját, és még pár dolgot, ha benézel a hasadékokba.

A térkép délkeleti sarkában van egy figura, aki bogarász, és a Döglött Tevében hagyott egy skorpiót. Hozd vissza ugyanide, nincs itt, gyere megint, akkor itt van. Mivel a példány sérült, megkér, hogy ugyan vedd már ki a hasadékból a skorpió párját. Jutalmad jóságodért némi XP, plusz egy Sten géppityu és pár tár lesz.

Jön a pálya neheze. Tehát tankolj fel munícióval, SZERELŐCUCCAL, mert megyünk zombit irtani! A Hasszán gyerek elmondta, hogy hova vitte a nácikat, mi meg követjük őket. Észak-északkelet felé vesszük az irányt. A térképen egy kapuféle valami fogja mutatni, ha jó helyen járunk, de amúgy is rájössz, mert azonnal belefutsz az első tankba. Itt találod meg a horgászengedélyedet, csak akkor vedd fel, ha már kifelé indulsz. VIGYÁZZ! A zombik lassúak, de sokan vannak. No meg egy kicsit mérges a légkör. A szörnyű nagy múmia mérgezett bagót rághatott, mert olyanokat köp, mint Leon, csak ez ívet húz. Ha kifeküdt , menj visszafelé. 1-et. A képernyőn, az oltáron apróbb átalakítást követően, szabad az út a fő kriptába. Nézz körül, találd meg a kör alakú kő helyét, és mozizz egyet. majd vissza a 3. szobába, ahova immár be tudsz menni. Itt van a horgászengedély, legalábbis te ezt fogod mondani a horgászengedélyt követelő fickónak.

Tehát most már mehetsz vissza a tengeralattjáróhoz. A pasitól bérelj horgászbotot. Pecázd ki a festéket (1), pecázz ki egy murénát (2), ezután már halat fogsz ki. Fesd le a tengeralattjárót, de előtte foltozd be. Ehhez beszélni kell a kapitánnyal. Ha megvan a muréna, akkor a piactéren található kígyóbőrt húzd rá, és ez lesz a fakír új „kígyója”.

Ezután el kell a cuccaidat adni. Illetve nem kell, csak ajánlott, ugyanis rövid időre búcsút mondasz Leonnak. (Át is veheted tőle.) Leon nem fér be a hajóra, úgyhogy ő gyalog jön. Szerintem ő járt jobban...

Weird WarWeird WarWeird War

###
Weird WarWeird WarWeird War

II. rész


Javasolt fegyverzet: MG34 (mindenkinek)

Forszírozd a szállásmesternél a szarkofág tartalmát. 2000-2500 XP jár a makacsságodért. Innen talágatok, NEM tudom, hogy melyik a helyes kód! Én a legutolsó (69-es) kódnévvel mentem tovább. Utána viszont, kimenve a partra, az egyik Urlichkal beszélve megtudod, hogy minek van a hajó végében a kondér, a kanál, az olajos kanna, meg a sok zöldség. Az olajos kanna megtölthető a falból csöpögő olajjal, az olajos kannából, krumpliból és cukorrépából elkészíthető az ínycsiklandozó leves. Az őr megeszi majd kidől, ezt követően szabaddá válik az út kifelé.

Weird WarAmint lekerülsz a hajóról, azonnal belebotlasz Leonba, tehát pakolás vissza. Menj is be a melletted lévő boltba. Ennek több oka van: 1. meg tudod nézni a fegyvereket, amikkel dolgod lesz; 2. meg kell venned a bambuszból készült tojásásó szerkezetet, illetve egy zacskó cukorkát, amit ha odaadsz a gyerekeknek, akkor megtudod, hogy hol kell ásnod a tojásokért, és ne kövessenek mindenhova; 3. vissza kell tölteni a falu képét, hogy kiderüljön, az éhenkórász őrt lecserélték. BESZÉLJ AZ ÚJ ŐRREL. Tőle megtudod, hogy a kapitánynak szülinapja van, és illene valami ajándékot vinned. Az ajándék valamilyen „kisállat” kell legyen. A bolt és a tengeralattjáró között a parton megváltozik a kurzor. Ott tudod használni az ásógépet. Annyi tojást ásol ki, amennyit akarsz, de az ásáshoz nem lehet nálad egy sem. Minden tojás 500-800 XP–t jelent. Vegyél fel annyit amennyit akarsz, de mind a te karakterednél legyen, akinél semmi más ne legyen! Egy idő után az összes tojás ki fog kelni [úgy 10-15 perc, ami alatt csak a játék képernyőjén lehetsz], kedves kis krokodilbébikkel benépesítve zsákodat. NE TEDD LE őket a földre, mert nincs az a hatalom, ami megszabadít tőlük! A kapitány mindegyiknek nagyon fog örülni, és talán 1000 XP–vel is jutalmazza a kedvességed. Ha útközben összetalálkoztál a tüsszögő bennszülött lánnyal, akkor a „hakuna…” kezdetű szó újabb 600-800 XP–vel gazdagít, mellesleg megtudod, hogy a szekrényben van valami, ami a hasznodra lehet. Így van egy orrcsepped, amiért a csajszi ad egy receptet, az "igen robbanékony szer" receptjét. A szer ára cirka 3000 buznyák, és minden krokodil 2,5-3 ezer XP–vel boldogít. A boltban érdemes most megvenni az MG34–eket. A faluban vannak tyúkok, nekem sikerült elkapnom egyet, ami folyamatosan tojta a tojásokat, ezeket a boltban el lehet adni.

Ja, és beszélj mindenkivel a faluban!

A mulunga törzs falujától 4 nyugatra és 6 északra, az útkanyarban van egy hely, nagyon sok muníciót [és ha még nem vetted meg őket, MG–ket] tudsz kiverni a nácikból. Az említett hely mellett (1 keletre) van egy magányos figura. Tőle megtudod, hogy van valahol egy titkos repülőtér. Ha megmondod neki, kapsz tőle egy hangtompítós Coltot. A mulunga törzs falujától 5 nyugatra megtalálod a sámánjukat, aki azonnal békává fogja változtatni Johannt. Vissza a mulunga törzs falujába, ahol megtudod, mi a teendő. Bérelj rituális kalapácsot, menj el a rituális barlanghoz, menj a rituális oltárhoz, és rituálisan vágd fejbe vele a békádat... A varázsló házában találsz egy üzenetet, ezt add oda a dobosnak, aki megüzeni, hogy a varázsló nyaralni ment. A mulunga törzs falujától 3 nyugatra és 3 északra van a makumba kannibálok faluja. Ide csak akkor engednek be, ha viszel nekik egy vacsoravendéget. A közelben van egy őrposzt egy őrrel, ha beszélsz vele, foglyul ejted. Ha oda akarod adni az őröknek, nálad hagyják. Az üst mellett találod meg a mulungák hősi harcosát, állig beásva. Cseréld ki az őrrel, cserébe ő egyből beáll ötödiknek. M’Bele szintén kovács. Rucit nem nagyon hord, viszont fegyverekből bármit tud használni.

Ugyanitt megtalálod a hiányzó totemet, amit a makumbák a mulungáktól loptak el. Cűgöld vissza a totemet a megfelelő faluba. A sámán dzsungeltávírón értesítendő. Cserébe kapsz egy kis tégelyt, ami addig a boltban volt, cirka 10 000 000 dollárért.

A mulunga törzs falujától 6 nyugatra és 5 északra van a titkos repülőtér. Ha megtaláltad, két helyen kell jelezni. 1: magányos angol titkos ügynök (lásd feljebb); 2: a makumbák annyira megszeretik a nácik ízét, hogy ha beszélsz velük, mind elrohannak vacsorázni. Hiába, no… FELSŐBBRENDŰ FAJ!? (Legalábbis az ízük) A repülőtéren megtudod, hogy a támadás elriasztotta a fedélzetmestert, aki még a szarkofágot is otthagyta a nagy menekülésben. VIGYÁZZ!! Ha felvetted, nem tudod majd lerakni, és rohadtul nehéz: 180 kg. Még Leon is úgy lelassul tőle, mint Malacka a szembeszélben.

A repülőtéri raktárban járkál egy pasas, akit totál nem zavar, hogy a raktáron kívül mindenkiből rostélyos lett. Tőle fogsz majd fuvart szerezni. Ugyanitt találsz egy jegyzetet, amibe Johann bele tud írni. Ezt követően, amikor visszaadod a raktárosnak, kapsz egy csomagot, amiben egy hőlégballon van. A reptérre kimenve találsz egy hordót, amiben tudsz tüzet gyújtani (ehhez kell egy doboz gyufa). Ha megvan a tűz, akkor fel kell fujtatni a ballont (kell pumpa). Ha fel van fújva, már csak Leont kell felkötözni a hőlégballon aljára (kell két kötél). Tehát a továbbjutáshoz kell: 1 doboz gyufa, 1 pumpa, 2 kötél. Ezek megvehetőek a kannibál falu boltosától. Ha mindennel készen vagy, látsz egy egészen jópofa kis videót.

Weird WarWeird WarWeird War

III. rész.


Javasolt fegyverzet: Browning M2 HB neked, a többieknek MP-43 (irányzékkal)

1. epizód: A vonaton

Legelőször el kell hagynod Leont. Ehhez be kell menned a vonat hátulja felé lévő vagonba. Ott beszélj Leonnal. Ha megszabadultál tőle, irány a vonat eleje. Út közben összeismerkedsz azokkal, akik ebben a részben fogják megkeseríteni az életed. A vonat legelején, a mozdonyban két dolgot tehetsz: 1: a szénrakásból elrakhatsz pár széndarabot; 2: el tudsz bújni.

Tipp:


  1. Érdemes végignézni a vagonokat. Azt hiszem, két helyen is volt olyan csomag, amit ki tudtam nyitni, és egészen jó cuccokat tartalmaztak.
  2. Mivel nem tudom, hogy a szénnek lesz-e valami szerepe a későbbiekben, én a részemről elraktam vagy fél tucatot.

2. epizód: Ausztria

A bújócska után Ausztriában találod magadat, egy vonatállomáson. Itt 5 emberrel tudsz érdemben szót váltani:

  1. Tulaj – (boltos 1) Emellett tudsz mindenkinek rendelni egy italt. ($ vs. XP)
  2. Katona a kerítésen kívül – (boltos 2)
  3. Vasúti munkás – Tőle szerezhetjük meg az állomásról, a kijutáshoz szükséges csomagot, amiben benne van az olasz díszegyenruha. Kukkantsunk bele, majd vegyük magunkra.
  4. Vendég – Üldögél egy figura, akitől megtudjuk, hogy álarcosbál van a kastélyban.
  5. Állomásfőnök – Ő nem fog kiengedni az állomásról, csak már amikor olasz díszegyenruhában vagy.

Érdemes körülnézni. Találhatsz egy fenyőfát, amiben van néhány cucc, amit el tudsz adni. Találsz még két hátizsákot, a harmadikat meg tudod venni bármelyik boltosnál.

Ezt követően: EXPLORE AREA (avagy kutasd át a területet)!

Mivel úgy tűnik, hogy ebben a részben csak az úton lehet haladni, ezért csak az elágazásokat fogom követni, amik a térkép régió részén könnyen felismerhetők. Legelőszőr meg kell keresni a lezuhant szövetséges repülőt. Ehhez az állomásról kijutva, az első elágazásnál (4 utas) balra kell fordulni, aztán kettőt fel. 2 „raktere” van. Az elsőben van 1 síléc, 1 számszeríj, 4 db légibomba (50 kg darabja), és pár hasznos/haszontalan apróság. A másodikban van a legbrutálisabb nehéztüzérség: Browning M2 HB (a sebzés 112-288, viszont a súlya: 47,1 kg), no meg némi nemű lőszer.

Miután megszerezted a játék legbrutálisabb fegyverét, ideje a dolgod után nézni. A fent említett első elágazásnál keletre kell menni, utána a következő elágazásnál tovább keletnek. A következő képernyőnél meg is találtad a felvonóállomást. Egyenlőre itt csak a felgyülemlett cuccokat tudod eladni, illetve az ismeretterjesztő könyvecskét tudod megvenni. Érdemes rákészülni a szívatásra, tehát csinálj egy tucatot a „Kivételesen robbanékony elegy” nevű trutyiból, DE NE ADD EL!! Inkább rakd le a földre, és amikor visszatérsz ide, akkor meglesz, és marhára jól fog jönni.

Weird WarEzt követően visszamész az előző elágazásig (a K-NY-D 3–as elágazásra gondolok).Ott délre fordulsz, és követed a következő elágazásig, ahol észak felé veszed az irányt. Előbb-utóbb megérkezel a Hazenstein-kastélyhoz, ahol egy fura fickó álldogál. Vele beszélve felajánlja, hogy megmutatja a kastélyt, természetesen némi anyagi juttatásért cserébe. Amint megteszed, egyből lenullázza a pénzedet, amit eddig olyan szorgalmasan gyűjtögettél. Nyugodtan egyezz bele, két okból is. 1: ÚGYSINCS MÁS LEHETŐSÉGED A BEJUTÁSRA. 2: A 6000 $ nettó lötyikkel megalapoztad a vagyonkádat, mert raktál el, igaz? Még mielőtt heves anyázásba fognál közlöm, hogy a csaló tolvaj 8,2 fokozattal tűnik el, tehát még az Enterprise is csak bajosan tudná követni.

Ezt követően a feladat a következő: visszajutni a felvonóhoz. Ha ezzel megvagy, akkor végső menetfelszerelés ellenőrzés. Sok-sok gyógy lötyire lesz majd szükséged. Minden olyan fegyvert, muníciót, ruhát és más kütyüt, amit nem használsz, adj el, ha nem akarsz ezzel tökölni, dobd le a földre.

Beszélj a sorban állók bármelyikével. Miután tőle megtudtad, hogy a kastély felett vezet el a felvonó kötélpályája, mehetsz a fickóhoz, akivel eddig kereskedtél. Indulás előtt ellenőrizd, hogy a következők nálad legyenek: csavarkulcs, kötél (talán elég egy, de én kettőt vittem), talán kellhet a síléc, de ez nem biztos. Ha megvan minden, beszélj a felvonókezelővel. Úgy tudsz bejutni, hogy Johann katona igazolványát használod. Ha bent vagy a kabinban, mindenképpen ments egy teljesen új állásra, azután ugyanezt még egyszer. Innen próbálkozni kell. Előbb-utóbb mindenképpen sikerül bejutni a várba. Ez azonnal fel fog tűnni, ugyanis egy halom széna közepén landolsz. Nosza vegyél is magadhoz egy adagot! Nézz körül, keresd meg Leont, illetve a közelben találsz egy dugi raktárt. Ha minden megvan, keresd meg a bejáratot a kastély belsejébe. Bent egyetlen feladatod van: kinyírni mindenkit, aki az utadba kerül. 6-7 ilyen képernyő után megtalálod a lopós fedélzetmestert, aki elmondja, hogy mi történt. Magyarul azt, hogy felnyitották a szarkofágot, a múmia életre kelt, és mindenkit megöl, aki háborgatja. Ekkor rövid töltögetést követően, egy kör alakú arénában megtalálod a szarkofágot. Igen, ez az a bizonyos végső leszámolás. Miután nálad kell legyen a 2. pályán megszerzett tégely, egyszerűen meg kell piszkálni a szarkofágot, mire előjön a múmia, cirka 35 000 HP–val. És itt kezdődnek a gondok. Legalábbis nekem... A dum-dum golyók totál hidegen hagyják, csak a tűz sebzi. Mivel azonban EZEN a pályán, CSAK ilyet találtam, nekem nem igazán akar sebződni. A gránátos kinyírás meg… Hát rádobtam vagy 50–et, le is sebződött vagy 6-700–at. Ezt kövezően kozmikus sebességgel kinyír, bármit is csinálok.


Nos tulajdonképpen ennyi lenne a játék. Nekem még nem sikerült legyőzni. Valószínűleg utána már csak egy rövidke „movie” van hátra.

Weird WarWeird WarWeird War