Hatalmas sivatagi vihar dúl, mint mindig ezen a bolygón. Alig látsz, ha kimész. Legfeljebb a környező buckalakok körvonalai rajzolódnak ki a káoszban. Ha a két nap vakító fénye nem törne át a homokszemcséken, azt hinnéd, éjszaka van, pedig csak most kezdődött a reggel.
Az egyik gúlaszerű lakóház felé közelít valaki. Egész testét erős bőrpáncélzat fedi a pengeéles kvarcszilánkok ellen, melyek most feje körül keringnek. Határozott, de lassú lépésekkel igyekszik a bejárathoz. Lábait a homok beszippantaná. Megnyom egy jelzőkészüléket az ajtó mellett. A boltív némileg megvédi most a vihartól. Ruháját porolgatja. Körötte homoktenger gyűlik.
Odabent éles jelzőhang szólal meg. Egyszerű, de jól felszerelt az odú belseje. Mikor belépsz, rögtön az étkezőben találod magad, nem messze onnan egy főzőfülke. Két szűk ablak ereszt be némi fényt a szürke homályba. A falon trófeák, felismerhetetlen állatok fejei. A hálószóba szinte közvetlenül innen nyílik. Egy férfi riad fel álmosan, mellette felesége szintén öltözködni kezd. A szobában rendetlenség. Pár holmi a fogasra lett hirtelen felhányva. Köztük egy kabát, melyen a Galaktikus Birodalom ismert, hatszögletű szimbóluma virít. Ezt kapja el gyorsan a fickó, majd szalad ki ajtót nyitni.
A szélvihar azonnal beokádja durva homokszemcséit a lakásba, ahogy feloldja a zárat. Az idegen kérdezés nélkül rögtön belép, és int, hogy a háztulaj torlaszolja el mielőbb az erőszakos természet elől a benti világot. A feleség közben sietősen főzni kezd valamit, csak úgy, hálóingben. Férje az asztalhoz invitálja az idegent. Az leveszi arcáról a groteszk maskarát. Kétségtelenül ember, bár borostás gorillaképe cseppet sem bizalomgerjesztő, inkább emlékeztet egy trandoshanra.
Közben egy kisgyerek (hogy lány-e vagy fiú, nem tudom) somfordál elő a hálószoba mögötti helységből álmosan. Az idegent látva megtorpan. Az észreveszi a teremtést, mogorván les rá. Majd kezével pisztolyt imitálva játékosan rálő az apróságra. Az ijedten szalad apjához. A férfi megsimítja fejét, és hátra taszítja anyjához. Morcosan a jövevényre néz.
-Ülj le, biztos kifáradtál a viharban.
-Ez így van. Mocskos egy időjárás ez. Utálatos ez a szargolyó.
-Mi szeretjük. –válaszolja visszafogott sértődöttséggel a házigazda. Közben kihúzza az egyik széket, és ismét hellyel kínálja az idegent.
-Nem ezért jöttem. Sürgős üzenetet hoztam. Hogy rohadna meg ez a homokvihar, pedig egyszerű holoszarsággal is el lehetett volna intézni…
-Mi olyan sürgős? –kérdi idegesen a férfi. Felesége asztalhoz teszi a gőzölgő kávét.
-Parancsot hoztam. Minden körzetben élő katonát mozgósítanak. Valószínűleg sokatokat a Halálcsillagra fognak rendelni.
-Hogy mi?!
Férj és feleség kétségbeesetten néznek össze. A jövevény megvetőn méri végig őket.
-Ez nem kérdés, ez parancs.
-De… de…
-Nincs de. A Nagyúr ezt rendelte el.
A ház ura tanácstalanul néz a padlóra, ajkát harapdálja. Homlokán veríték gyöngyözik.
-Értettem.
-A homokviharra tekintettel 2 órád van.
Csendben ülnek az asztalnál. Az idegen előtt valami ételféleség. Mintha napok óta nem evett volna, úgy esik neki az állati combnak. A gyerek valami űrhajóval játszadozik közben. A gondterheltnek tűnő házigazda néha-néha odales. Felesége lopva tekinget férjére és az idegenre.
-És mégis mi ilyen fontos?
-És mégis miért árulnám el a feleséged előtt? –kérdi gúnyosan a jövevény.
-Tudod, hosszú idő után végre elmehettünk volna valahová…
-Mentek máskor. –az idegen felnéz rá, abbahagyja az evést De mondd, te mióta lettél ilyen akadékoskodó? Tudod, hogy ezeket jelenthetem is akár a parancsnoknak?
-Nem vagyok akadékoskodó. Csak szabadságon vagyok.
-Igen, a Birodalom majd megmondja, mikor vagy azon. Most nem.
Ismét csend jó darabig. A vihar fütyülését lehet hallani kintről.
-És mivel megyünk vissza? – töri meg a hallgatást a házigazda.
-Gondolom a te suhanóddal. De tőlem mehetünk gyalog is. –mosolyodik el kitekintve az egyik lőrésszerű ablakon.
-Ha megbocsátasz, elkezdek készülődni.
Az idegen udvariaskodón, némi flegmasággal int, hogy menjen csak. A feleség zavartan a jövevényre néz, majd követi férjét. Bemegy a hálószobába, lezárja ajtaját.
Odabent a férfi egy hátizsákba pakol ruhákat. Az egyik szekrényből fehér páncélt veszi ki. Illetve inkább sárgás, látszik rajta a sok használat. Magára ölti szépen sorban a több darabból álló szettet. A groteszk sisakot még nem rakja fel. Megfordul, meglátja a nőt. Odamegy hozzá, de az hátrébb lép, elfordul.
-Tudom, tudom. Megígértem. De látod…
-Mindig csak a Birodalom, Attbe…
-Nem tehetek mást, ez a munkám.
-Csatlakozhatnánk a lázadókhoz. Nem bírja a gyomrom, hogy a férjem ezeket szolgálja.
A férfi kissé felemeli a hangját. Végigsimítja arcát idegesen.
-Lázadozásból nem lehet megélni. Szerinted miből zabálnánk?
A nő megfordul, kezeit széttárja megadón, és kimegy a szobából. Attbe egy lépést tesz előre, de meggondolja. Sisakját az ágyra dobja mérgesen.
Két óra múlva a homok kavargása csillapszik. A viskó előtt hajadonfőtt áll kinn az idegen és Attbe felesége a gyerekkel. Most már jól látszik, hogy egy melléképület csatlakozik házukba. Onnan áll ki egy ütött-kopott lebegő járművel a házigazda. Fején még mindig nincs fenn a sisak. Lassan odasiklik a kint állókhoz. Az idegen közben megszorítja a nő kezét, fejet hajt, látszólag megköszöni a vendéglátást. A feleség kelletlen mosollyal bólint. Attbe kiszáll, és elbúcsúzik szeretteitől. Neje még mindig sértődött, de csak hajlandó búcsúcsókot nyomni férje arcára. Gyermekéhez is leguggol, és összekócolja haját, rámosolyog, megöleli. Komoran kel fel. Kelletlenül ül be járművébe a hírhozó mellé. Felrakja sisakját. Eltűnik a családapa. Rideg katonává vedlik a férfi. Még egy pillantás erejéig visszanéz bús szeretteire. Gáz. Elhajtanak.
A levegő forr út közben. Köröttük homoktenger. Sziklák emelkednek ki, néhol földbe vájt lyukak, melyek ki tudja, milyen szörnyet rejthetnek. Attbe megpróbál távol maradni ezektől. Egy pillanatra utastársára tekint. Majd reszelős, a sisak mikrofonja miatt eltorzult hangon kérdezi őt ismét úti céljukról.
-Majd megtudsz mindent ott, ahol kell. A bázison. – hangzik a nyers felelet.
-Jogom lenne…
-…hallgatni. – teszi hozzá közönyösen a fickó.
Hamarosan egy űrsiklóhoz érkeznek meg. Birodalmi katonai szállítógép. Hatalmas árnyékot vet a monstrum a sivatagra. Körülötte Attbéhoz hasonló, páncélba öltözött rohamosztagosok járőröznek. Illetve úgy tűnik, vizsgálják a terepet. Az egyik már megállítaná a suhanót, de közelebb érve láthatóvá válik, kik érkeznek. Attbe leparkolna, de egy másik katona feltessékeli a járgányát is a hajóra. Odabent mindenki ugyanabban a páncélzatban rohangál. Attbét magára hagyja hírhozója. Most már tudja, hová kell mennie. Át a folyosón, be a nagy parancsnoki szobába.
Épp konzultáció kezdődik. Egy sisak nélküli, határozott, rövid hajú, majdnem kopasz, sötét bőrű fickó áll a terem közepén. Vele szemben a sok egyenruhába öltözött klón.
-Azt a parancsot kaptuk, hogy mielőtt visszatérnénk a Halálcsillagra, segítséget kell nyújtanunk a bolygó átvizsgálásában. Feltehetőleg itt landolt két kulcsfontosságú droid. Ezeket kell megtalálnunk. Több csoportban fogják őket keresni. Három órát kapnak a feladatra. Ezután ha van eredmény, ha nem, térjenek vissza ide. Köszönöm, lelépni.
Oszolj van. A katonákat szakaszvezetőkhöz osztják be. Valahol ott van Attbe is. Itt most csak cselekednie kell, beszélnie, gondolkodnia nem.
Nyüzsgő városba érkezik meg az osztag. Az égen percenként suhan át valami űrsikló, a földön pedig gyalogosok, járművek és állatok tolakodnak. Kofák ordítoznak idegen nyelveken kínálva termékeiket. Rosszarcú egyének veszekednek az egyik oldalon, az út másik felén meg valami játékot játszanak gyerekek. Gyanús alakok suhannak a belváros felé.
Attbé és járőrtársa állítja meg őket. Durván rántják hátra az ötfős csapat egyik tagját. Valami idegen lény, alig lehet kivenni, hol a szeme és melyik a szája. Iratokat kérnek tőlük. Persze az nincs. Magyarázkodás. Attbe sisakjába beépített szenzoron keresztül kér erősítést. Menekülnének. Ekkor előkerülnek a fegyverek. A két rohamosztagos az illegális bevándorlók felé tüzel. Leszedik őket. Az utcán járók félreállnak, majd szenvtelenül tovább mennek. Csak páran nézelődnének, de Attbe elküldi őket.
Ismét a város peremén járják az utcát. Egy kocsma előtt mennek el.
-Betérnék, ha nem lenne rajtam ez a maskara. – mondja Attbe.
-Úgyúgy. Legszívesebben most jól leinnám magam ehelyett a hülye keresgélés helyett.
-Iszonyatos a hőség, majd meggyulladok… Mindezt ócska droidokért.
Megállnak egy pillanatra. A két nap vakító fényességgel tűz. Melegük nemcsak leizzasztja a ruhát a járókelőkről, de iszonyatos bűzt párol az utca kavalkádjából. Fűszer, por, szesz és trágyaszag terjeng a levegőben.
-Még jó, hogy a sisak megszűri a szagokat… - jelenti ki Attbe.
-Ne is mondd. Mocskos egy hely ez. Hogy bírsz te itt élni? – kérdi társa.
Eltűnődik, hallgat pár pillanatig.
-Legalább távol van a Birodalomtól.
-A Birodalom megtalál mindenhol…
-Pech. Ezért nem vagyunk most valami trópusi bolygón az asszonnyal, beszívva… - ábrándozik Attbe.
-…napokat szexszel töltve… Helyette szolgálhatod aszott császárunkat. – feleli viccelődve társa. – Jajj, de hát mit beszélek, hozzá képest minden nő rusnya.
-Így van, Jan.
-Franc, engem is ideráncigáltak a Galaxis másik sarkába a hülye lázadók miatt…
-Milyen lázadók?
Társa körülnéz.
-Na, menjünk tovább, ne fájdítsuk a szívünket itt a kocsma mellett. – tereli a szót.
Attbe nem akar menni hirtelen. De végül követi társát. Útjukból kihátrálnak a járókelők. Félve kerülik őket.
-Milyen lázadók?
-Hát nem mondták?
-Mi közünk lenne hozzá… - feleli gúnyolódva Attbe.
-A Nagyúr leszámolni készül a lázadókkal. Végleg. A napokban fogta el az egyik vezetőjüket, valami nőcskét.
-Ja, hogy azokkal a lázadókkal. Évek óta leszámol velük a Nagyúr…
Ismét hallgatás. Egykedvűen baktatnak, nézelődnek az utcán. A tömeg csak egyre szaporodik. Hömpölyögnek a különféle lények Mos Eisley-ben.
-Te… - kérdi hirtelen társát Attbe.
-Hmm?
Elgondolkodik. Késve folytatja.
-Megfordult már a fejedben, hogy…
-Hogy mi?
-Hogy azok talán lehet, hogy mégsem…
-Mit?
-Talán mégsem hülyeséget beszélnek.
-Kik?
-A lázadók.
-Miféle baromság ez?!
-Én soha nem hittem igazán, hogy ez a legjobb formája a dolgoknak. Egy uralkodó kezében minden. Sok helyütt meg szenved a nép.
-Szenved a nép? Nézz végig ezen a mocskon. Nagyon szenved… - gúnyolódik társa.
Épp két fura szerzet esik egymásnak. Odasietnek. Az egyik már pisztolyt ránt, de a másik kezeire támaszkodva kirúgja rövid lábaival a ellenfele szőrös mancsaiból. A rohamosztagosok közéjük állnak. Szétválasztják őket. Attbe kérdezősködik, mi történt. Az egyik, a szőrös kezű, nagy darab portékája előtt vesztek össze. Az illető fura, csirkére emlékeztető étkeket árul. A másik alkudni akart az árból, de a boltos nem engedett belőle. Az erre becsmérelte az árut, majd szó szót követett. A két katona mindaddig ott marad, míg a furcsa lófejű, kistermetű, de annál harciasabb vevő el nem vegyül a tömegben. De még messziről is mutogat.
-Na? Ezek szenvednek annyira? – kérdezi Jan gúnyosan menet közben.
-Vannak ártatlanok is…
-Igen, persze. Egyre kevesebb.
-De még sem annyira jó…
-Figyelj, ebből élsz. Minek beszélsz magad ellen? Jól megvagytok ebből.
-Igen, de amikor ezek csettintenek, nekem menni kell.
-No és? Fizetést kapsz, nem is keveset. Kit érdekel, milyen módszerekkel kormányoznak azok ott fönn? Általában nincs háborús helyzet, ha kimenőd van, úgy szívsz be, ahogy akarsz. Azt zabálsz, amit akarsz. Oda mész, ahová akarsz. És persze annyit kúrsz a nőddel, amennyit akarsz…
Eltűnődik. Egy darabig nem tud mit felelni. Majd pár házzal arrébb megszólal.
-Én olvastam a Köztársaságról. Állítólag akkor minden jobb volt. Demokrácia volt, és nem kellett ekkora sereget fenntartani állandóan.
-És ezt te honnan tudod? Ott voltál?
-Nem, de…
-Na ugye.
A távolban, egyik utcában siklójárgány tűnik fel. Négy utas látszik benne, kettő nem embernek néz ki. A katonáknak megakad rajta a szeme. Attbe int társának. Az bólint. Beállnak a kereszteződésbe. Pár járművet elirányítanak. A sikló eközben egyre közeledik. Majd, mikor a rohamosztagosokhoz ér, kénytelen lassítani és megállni. Két másik társuk is csatlakozik hozzájuk, akik éppen arra járőröztek. Odamennek a kocsihoz. Körülveszik. Egy ősz, szakállas, csuklyás öregember, egy fiatal suhanc, egy aranyszínű humanoid kiborg és egy szemeteskukára hasonlító másik droid ülnek a járgányban. Az öreg nyugodt mosollyal tekint fel a katonákra, a srác idegesnek tűnik kissé.
-A papírjaikat kérem. – szól határozottan Attbe.
Az öreg int a kezével.
-Nincs szüksége a papírjainkra. – mondja a szakállas hideg nyugalommal.
Attbe megismétli, társai közönyösen állnak mellette.
-Nincs szükségünk a papírjaikra.
Kis szünet után az öreg ismét megszólal.
-Ezek nem azok a droidok, amiket keresnek.
-Ezhek nem azok a droidok, amiket keresünk.
-Menjenek csak a dolgukra.
-Menjenek csak a dolgukra.
-Tovább
-Tovább. – int Attbe, és a sikló elhajt a két droiddal és a különös párossal.
Attbe társára tekint. Kis ideig nézi, de az csak elbűvölve áll. A másik kettő szó nélkül tovább megy, csak biccentenek.
-Utánuk kéne menni…
-Minek? Kik után?
-Nem tudom… Valami…
-Menjünk. Ki tudja, talán mi találjuk meg azokat a droidokat, és akkor még elő is léptethetnek!
Attbe kis ideig még bámul a tömegbe, de semmit nem lát már a siklóból. Csak a veszekedő utcaiakat, az ordítozó kofákat, és a hömpölygő furcsa szerzeteket. Majd megfordul, és követi társát.
Hatalmas bolygószerű objektum rajzolódik ki a végtelen feketeség közepén. Attbe és a többi rohamosztagos hajója az óriási Halálcsillag felé tart. Ő társával őrt áll a fedélzeten. A látóteret még nem tölti ki teljesen a mesterséges bolygó, így a távolban aszteroidák látszanak. Űrszemétként kaotikusan kavarognak a semmiben. Az egyik pilóta jelentést is ad erről. Válasz érkezik, miszerint tegnap robbantottak fel egy bolygót, így fokozott figyelemmel közelítsék meg a Birodalom fegyverét és támaszpontját.
A csapatszállító gép lassan siklik be a kapun. A Halálcsillagot védő többszörös erőpajzsok kikapcsolnak, szabaddá válik az út. Odabent ezrek tevékenykednek. Technikusok készítik elő a landoláshoz a terepet, katonák állnak sorfalba.
Miután a jármű leszállt, a csapatvezetők rendezik az osztagokat. Szigorú alakzatban, négy katonával egy sorban, tömött oszlopokban menetelnek végig a folyosón, majd le a platón. Egyszerre lép a sok fehér páncélos rohamosztagos, fejük nem mozdul, előre tekintve szedik lábukat, ritmusra. Ezt programozták beléjük a klónozásnál, illetve tanították meg nekik a kiképzésen.
Időközben egy fekete páncélos alak tűnik fel, a Nagyúr személyesen. Lopva tekint csak oda katonáira, akik érte és a császárért érkeztek a „planétára”. Arckifejezését eltakarja a hatalmas sisak. Üres, fekete szemei a szenvtelenül lépkedő katonákra tapadnak. Kis ideig les csak Vader, majd tovább siet szapora léptekkel, miután az őt kísérő generálisának parancsot ad. A tiszt belép a hangárba, és megáll a sorfalnál, parancsokat osztogat. A szakaszvezetők hallgatják csak, a helyükre érkező katonák mereven cövekelnek le, s meg sem moccannak, míg utasítást nem kapnak. Csakis akkor hagyják el pozíciójukat és követik az utasításokat.
Attbét a börtönblokkba osztották be társával, Jannal együtt, akivel a Tatooine-on is járőröztek. A 48 órája szolgálatban levőket váltják le éppen.
-Jó szórakozást… - mondja az egyik viccelődve Attbééknak.
-Kösz, nem lesz meg. – feleli Attbe.
-Még akár lehetne is, de ez a kis ribanc nagyon makrancos…
-Milyen ribanc? – kérdi Jan.
-Akit a napokban fogtak el. Valami hercegnőcske, a lázadók vezetője, vagy mi. A Nagyúr miatta robbantotta fel az Alderaant.
-Hogy mi?! – csattan fel hirtelen Attbe. Mindhárman ránéznek.
A tekintetek szúrása érződik az arcokat fedő sisakok fekete szempárjai mögül is. Némi hallgatás után a másik két katona elmegy. Magukra maradnak társával.
-Mit pattogsz? – kérdi partnere.
-Hogyhogy mit pattogok?
-Mit kell itt ordítozni?
-Nem ordítottam. Csak szerintem megdöbbentő.
-Mi?
-Hogy egy egész bolygó…
-Hát aztán?
-Élőlények voltak.
-Mit érdekel az téged? Lázadók.
-De…
-Ugyanezt tették volna. A Halálcsillag terveit akarták megszerezni, ebben biztos vagyok.
Attbe az egyik irányítópulthoz megy. Leül. A cellákat kezdi nézegetni a monitoron. Az egyiken meglátja a foglyukat. A nő éppen elnyújtózkodva fekszik az ágyszerűségen. Hosszú, fehér ruhája alól kivillan kecses lába. Karcsú idomait kiemeli a rásimuló ruha. Haja csigaformában összefonva. Attbe percekig mered a képernyőre. Társa is odamegy hozzá megtekinteni, mivel foglalkozik. Kajánul felröhög.
-Aha, igen, értem már, mit ülsz itt. Ha nem hadifogoly lenne…
-Hehe… De lázadó. Neked úgy sem kéne… - veti oda gúnnyal Attbe.
Társa játékosan sisakjára üt puskájával.
Pár unalmas óra után ételt hoznak. A két őrt bízzák meg, hogy vigyék oda a nőnek. Attbe veszi ki az azt felszolgáló katona kezéből és maga megy a cellákhoz vele. Az ajtó felgördülése után most szemtől szemben állhat a lázadók egyik vezetőjével. A lány morcosan les rá, majd fal felé fordítja fejét, s mintha lenne rajta valami, szemeit ott tartja. A rohamosztagos leteszi a tálkát a másik padkára, majd elindul kifelé. De a bejáratnál megfordul. Erre a nő ismét ránéz. Szemében némi meglepettség, hogy fogvatartója nem távozik.
-Mondja, ha lenne rá lehetősége… - itt elakad Attbe.
-Mire? Mit akar? – kérdi a hercegnő mogorván.
-Szóval, ha én ezt a fegyvert odaadnám magának.
S leteszi a tál mellé, a nőhöz a puskáját. A lány meghökkenve néz rá, majd lopva az E-11-es fegyverre. Elmosolyodik, lenézőn szisszent egyet, elfordítja fejét.
-Mi van, a Nagyúr nem mer megölni engem? Így akarja kiprovokálni, hogy végezhessen velem is? Újabb trükk ez a vallatásra? – kérdi megvetőn.
-Nem, csak kíváncsi vagyok, hogy valóban… Hogy olyan gonoszak-e, mint…
-Mint maguk? Nos, nem hiszem. Mi nem gyilkolnánk meg milliónyi ártatlant csak azért, hogy végezzünk a Birodalommal…
-De engem agyonlőhetne most, és akkor ismét szabad lehetne.
A nő ismét rá tekint, és le sem veszi róla szemét egy darabig. Majd félrepillant a puskára. Közelebb eső kezét kinyújtja. Teste megmozdul az ülőkén, és odahajlik a másik padhoz hogy elérje. Közben Attbéra tekint, aki mozdulatlanul áll. Végül a tálat veszi magához, majd fölényes mosollyal arcán enni kezd.
A másik katona hangja csendül fel sisakja adóvevőjében.
-Hol a fenébe vagy? Páran ide tartanak.
Attbe felveszi a puskát, és kisiet a cellából. Gyorsan visszatér a pulthoz. Egy tiszt és katonák jönnek be az ajtón. Talpig feketében, a két speciális egység komikusan nagy, bödönszerű sisakban.
-Nyissák ki a cellát, a foglyunkat végre eltávolíthatjuk.
-Eleresztik? – buggyan ki a kérdés Attbéből.
A tiszt megvetőn és értetlenül néz a katonára. Végigméri, pár pillanatnyi szünetet tart.
-Nem eresztünk el senkit, katona. Vezessék elő a hercegnőt.
Attbe kissé lassan, vonakodva teljesíti a parancsot. Társával a cellákhoz mennek. A nő már akkorra végzett az evéssel. Meglepetten les a két őrre, mikor azok belépnek börtöne ajtaján. Attbe megáll a bejáratnál, csak társa szólítja fel a lázadót, hogy menjen velük. Az kissé gyanakvón, szúrós tekintettel áll fel, és indul kifelé. Attbe azonban nem mozdul, így a lány majdnem belebotlik. Társa lecövekel, és láthatóan a másik katonára néz.
-Mi a baj? – kérdi idegesen.
-Nem engedhetjük… - mondja kissé bizonytalanul Attbe.
-Hogy mi?!
-Ezek ki fogják végezni.
A hercegnő megretten, felváltva tekint a két rohamosztagosra.
-És aztán? Nem a mi dolgunk, menjünk már…
Attbe azonban nem tágít. Társa megragadja a hercegnő karját, és visszahúzza. Maradásra parancsolja. Az ideges tekintettel, de leül. A másik kitessékeli az engedetlenkedő őrt és lezárja a cella ajtaját.
-Várj, tisztázzunk valamit. Ha dezertálni akarsz, tedd meg, de engem hagyj ki ebből!
-Nem.
-Akkor meg mit akarsz egy lázadótól?
-Ez egy védtelen nő…
-Azt hiszed, hős vagy?
Ekkor lövöldözés hallatszik odakintről. Mindketten felkapják fegyverüket a kezük mellől és a bejárat irányába néznek. Két férfi és egy irdatlanul magas valami törtek be a börtönbe. Előreszaladnak. A tiszt és katonái halottak. Attbe megtorpan, mikor meglátja ugyanazt a fiút, akivel a Tatooine-on is találkozott már. Aki az öregemberrel is volt. Aki ott volt, mikor ő elszúrta a küldetését és hagyta őket futni. Vagy: hagyta őket futni?
Ám ezután minden hihetetlen gyorsasággal történik. A két rohamosztagos tüzel, de a gorillára emlékeztető lény társát a sarokba vágja. Ő a fiatal fiúra céloz. Annak partnere viszont gyorsabb, és előbb meghúzza saját pisztolya ravaszát. Az lőtt előbb, nem a rohamosztagos, akinek kellett volna. Pont mellkason találja el Attbét. Hátrazuhan. Sötétség.
Droid mellett ébred. Épp kötést cserél az egyik ellátó egység, mikor Attbe magához tér. Egy ágyban fekszik, körötte minden tiszta és fehér. Pár katona osztozik még sorsában. Megtapogatná sebét, de a droid még mindig dolgozik rajta. Valószínűleg a páncél felfogta valamelyest a találatot, mert láthatóan nem mély a sebe. Vagy több napja itt fekszik talán, és már begyógyult? Némi fájdalmat érezhet, mert felszisszen. Inkább félrenéz, s ismét kollégáit kémleli. Az egyik ágyon felfedezi társát. Feje bekötve. Az észreveszi, és mosolyogva int neki. Attbe is próbálja viszonozni. A másik férfi felpattan, és odaszalad.
-Huh, nem hittem, hogy túléled. Szarok azok a páncélok.
-Látom, te megúsztad. Mi a fene volt az a nagy szőrös izé?
-Nem tudom, de úgy falhoz passzírozott, mintha legalábbis az ebédje lettem volna, ami éppenséggel nem a foga alá való…
-És mi történt? Elkapták őket?
-Nem… - komorodik el – Megszöktek. A nőt is elvitték. Nagy szerencsénk, hogy a Nagyúr a tisztekre megy, különben…
-Rohadt egy helyzet… - megmarkolja a takaróját.
A droid lassan elvonul. Társa végigméri Attbét.
-Jól odapörkölt neked az a barom.
-Ja, még tüzelni sem volt időm.
-Melyik volt? Szétlőjjük, ha legközelebb találkozunk.
Attbe elgondolkodik.
-Másodszor…
-He?
Felocsúdik.
-Ja, semmi. Csak mintha már ezekkel találkoztunk volna. Vagy az egyikkel.
-Mindegy. Most már láthatod, hogy kik ezek. Nagyon nem érdekli őket, hogy téged hogy érint az ügyük. Az egyenruhád megmondja, ki vagy, őket meg csak az izgatja.
Attbe eltűnődik. Maga elé mered.
-Az az ő dolguk. A miénk meg az, hogy előbb puffantsuk le őket. Aki előbb lő, az győz. Nincs értelme kérdezősködni, vagy filózni erkölcsökön, meg ilyen marhaságokon.
-De hát Lucas is…
-Lucas. Kit érdekel Lucas? Beszél az is hülyeségeket. Te a Birodalom szolgálatában vagy, azok meg ellenünk. Ha te lősz előbb, te nyertél. Ha nem, akkor jobb esetben itt fekhetsz pár napig. Ilyen egyszerű.
-De ezek mégis… Van valami…
-Ne is folytasd. Baromság. Biztos vagyok benne, hogy valaki ezeknek is nagyon, de nagyon sok pénzt fog tejelni ezért a kis akciójukért.
Hallgatás. A másik férfi szétnéz.
-Én akkor sem fogok itt megrohadni. – folytatja hirtelen Attbe.
-Hanem mit csinálsz? Mész szeméthordó droidnak? – vigyorodik el Jan.
-Elegem van ebből, hogy az életem is kockára teszem, de mégis csak egy nulla vagyok. Azok legalább…
-Mit legalább? Láttál te már lázadókat? Van, aki azt sem tudja, minek harcol. Na, gyere csak!
Felrángatja magával Attbét. Egy másik lábadozó ágyához viszi. Borostás, sebhelyes arcú fickó. Az egyik karja helyett művégtagot kapott. Csupasz mellkasán ezernyi heg. Jobb vállán pedig a lázadók jellegzetes szimbóluma virít még most is. Attbe ezt látva némileg meghökken.
-Kihevered, Rolim? – kérdi viccelődve Jan.
-Addig élnek ezek a buzeránsok. Elkapom a töküket. –azzal felkapja az egyik tálcát robotkarjával, és összeroppantja. Gonosz vigyor mindkettejük arcán.
-Ahhoz képest ott van az a tetkó a karodon… - jegyzi meg Attbe ünneprontón.
-Neked meg mi bajod, cseszd meg? –visszakozik Jan.
-Hagyd, éppen a „nehéz napjait” éli a kisasszony.
-Anyád. – vág vissza Attbe.
-Na, de azért jöttünk, hogy mosd ki ennek a fiúnak az agyát. Egyszerűen nem érti meg, hogy ez a lázadozósdi mekkora egy baromság.
Rolim végigméri Attbét. Kissé gunyorosan tekint fel rá végül. Arcán megvetés rajzolódik ki.
-Figyelj öcsém. Én két éve csatlakoztam a rohamosztaghoz. Előtte birodalmi lépegetőket, meg támaszpontokat robbantgattam. Aztán egy nap felkeltem, és megkérdeztem magamtól, hogy megéri-e. A választ most láthatod.
Attbe hallgat. A másik kettő összesúg.
-Ha azt hiszed, azok ott azért harcolnak, mert annyira mocskosul elegük van az „elnyomásból”… Tévedsz. Megfizettek, annyira nem is szarul. De ezen az oldalon biztonságosabb. Persze a két héttel ezelőtti történések kivételesek…
-Hogy mi?! Két hete…
-Ja, elég súlyos sebet kaptál – mondja Jan.
A katona elképed.
-Na, meg akkoriban fiatal voltam és marha. Időközben rájöttem, család kéne már. Hát így egyszer csak nem robbantottam, hanem megadtam magam inkább és kitálaltam. –félrenéz, kis szünetet tart, lehunyja szemét- Pár ezer ember élete árán megvásároltam a sajátom, hehe. –próbálja terelni erőltetett mosollyal idegességét Jan.
-Látod már, haverom? Ez az egész nem szól másról. A magasztos eszmék…
A férfi tölcsért formál egyik kezéből, belefúj és úgy csinál, mintha kieresztene valamit tenyeréből. Jan röhög rajta, Attbe is gúnyos tekintettel, mosollyal arcán hallgat.
-Részemről viszont megdöglök éhen. Jöttök? – kérdi Jan.
Az addig ágyat nyomó Rolim felugrik, és átkarolja a másikat, s Attbénak is int. Elindulnak kifelé a kórházból.
Civilnek néznek ki. Kötéssel fejükön, átlagos, egyszínű ruhában vonulnak végig a Halálcsillag egyik szintjének folyosóján. Hangyabolyhoz hasonló nyüzsgés az egész „bolygón”. Kollégáikon kívül több páncél nélküli polgárral találkoznak. Olajos képű, csavarkulccsal sétáló fickó megy ebédelni társaival. Fekete ruhás, ezúttal ormótlan sisakjuk nélküli pilóták igyekeznek valamerre, feltehetőleg ők is a rövid szabadidőt eltölteni. Két politikusnak tűnő alak jön szembe velük, az egyik nagyfejű, hatalmas idegen lény, zöld bőrrel. Tolmácsdroid próbálja megértetni egyiket a másikkal. Közben számos takarítórobot suvickolja a padlót. Egyik szegletben pedig szerelmespárra lesznek figyelmesek, akik éppen egymáshoz vannak tapadva. Valószínűleg a férfi tiszt lehet, míg a twi’lek lány valami alacsonyabb beosztásban dolgozhat itt a ruhája alapján. Netán táncos, mint megszokhattuk e lényektől. Attbe megbökdösi barátait, akik látván a két lényt, hozzájuk hasonló kaján vigyorral kémlelik azokat.
Nemsokára boltok előtt haladnak el. Legkülönfélébb bevásároló helységek tárulnak fel előttük. Vegyeskereskedések, barkácsboltok, fegyverboltok, katonai alkalmatosságok, de még ruha- és játékboltok is fellelhetők. Ez utóbbiakban gyerekek és nők is akadnak szép számmal. Válogatnak a portékából. Attbe meg is torpan az egyik előtt. Egy kisfiú éppen hisztit csap, mert az anyja nem akarja neki megvenni a hőn áhított játékfigurát. A katona elmosolyodik. Partnerei is látják a jelenetet, elvigyorodnak.
Továbbmenve a széles folyosó egyik oldalán megszűnik a fal, és korlát váltja fel, melyen kihajolva szédületes mélység tárul a szemlélődő elé. Alant hatalmas, zöld terület. Hogy mesterséges-e a fű és a fák, nem állapítható meg ilyen magasságból. Padok, szökőkút díszítik a kialakított parkot, mely a rövid ideig összejövő családok találkahelye. Katonák, az objektumon dolgozó civilek itt találkozhatnak barátnőjükkel/barátjukkal, feleségükkel /férjükkel vagy gyerekükkel/gyerekeikkel. Attbe kihajol a korláton, hogy jobban szemügyre vehesse a zöldövezetet. Sokan vannak odalent, népszerű a hely.
-Kár, hogy Alana nem itt dolgozik… - jegyzi meg Attbe.
-Úgysem ott lennétek. – poénkodik ravasz vigyorral társa.
Attbe kidugja rá a nyelvét. Rolim közben előre ment, és most integet a távolból. Ott a kantin, vagy inkább kocsma.
A leginkább klub és étterem ötvözeteként jellemezhető szórakozóhely hatalmas rózsaszín betűkkel hirdeti magát. „Hard Heart Cantina”. Az épület előtt is őrök állnak, de a látogatók teljes szabadsággal járnak ki-be. Hömpölyög a humanoid lények és droidok tömege, a három sebesült alig tud átvágni rajtuk. Főleg tisztek járnak ide, de akad jócskán civil és egyszerű katona is. Habár most mindenki átlagembernek/lénynek tűnik. Az arcokon felszabadultság, mosoly, grimaszok. A sisakok nem takarnak többé, nem akadályozzák őket abban, hogy kedvükre szürcsölhessék a híres „A Walk in the Phelopean Forest”-koktélt.
Odabent még nagyobb a nyüzsgés. A felszolgáló droidok alig győzik kihordani az italokat. Négy csapos is próbálja kielégíteni a rengeteg „megszomjazott”, megéhezett humanoidot. A levegő is izzik, lehet vagy 30 fok meleg. Füst terjeng. Különféle színű fények cikáznak a félhomályban. A terem közepén furafejű kreatúrák szolgáltatják a harsány zenét, mely leginkább jazzre emlékeztet. Néhány asztalból hatalmas rúd nyúlik a plafonba, körülötte csábító, színes twi’lek lányok táncolnak és „hipnotizálják” vendégeiket. Birodalmi tiszt vagy egyszerű munkás – mind odaadják a megtakarított pénzüket, hogy kiélvezhessék ezeket az egzotikus szépségeket. Jan le sem tudja venni a szemét róluk, már nem is izgatja az ivás, csak ezek. Attbe is hatása alá kerül, elvigyorodik. Társa biztatja, közben italt rendel. Rolim egy asztalt foglal. Két másik idegen lény is arra pályázik, viszont az agresszív, heges képű, borostás katonától egy morcosabb tekintet is elég, hogy meggondolják magukat. Két másik partnerének integet is.
Az addig üres, rudas asztalhoz most egy zöld táncosnő pördül fel. Testéhez simuló bőrnadrágot visel, mely imitt-amott kivágott. Kívánatos melleit fekete bikini felső fedi. „Fejdíszeit” vörös színű pánt fogja hátra. A nyálát csorgató három férfi felszegett fejjel ül asztalhoz. A twi’lek mindnyájukhoz hozzáér valamilyen módon. Jannak arcába nyomja melleit. Attbét kezével simítja végig. Rolim nyakát kulcsolja át egyik lábával.
-Igyunk erre a kiváló… nem tudom, milyen napszakra! – szól poharát tartva Jan, arcán mosollyal.
Rolim heges pofája talán most először őszintén megfeszül a vigyortól. Attbe követi őket. Irtó erős lehet az a valami, mert mindannyian összehúzzák szemüket, és nagyot fújnak.
-Az anyját. Ilyet még nem ittam. – mondja Attbe.
-Höhö, garantáltan kiégeti az agyad. Nekünk most pont ez kell. – ordítja Rolim az egyre nagyobb hangzavarban.
Felhörpintik a bódító ital maradékát. Attbe arcán mosoly csillan. Együtt röhögnek pár pillanat múlva. Rolim egy vízipipaszerűséget hozat az egyik felszolgálóval.
-Na, ezt nézzétek! Állítólag a legerősebb a galaxisban. Nar Shaddaan a sok barom egy egész kocsmát méreggel áraszt el – ahelyett, hogy ezt a szart szívnák, hehe.
Körbeadja az asztal másik két tagjának. Attbe nagyokat szív a bugyborékoló füstölőből. Még jobb kedve támad. Felbátorodva ugrik fel a twi’lek mellé, és simítaná magához. A lány hivalkodó mosollyal taszítja vissza a padlóra. Rá se hederít a mulatozó szalon, zajlanak ott még durvább dolgok is: épp az imént dördül el pár lövés, és visznek valakit rohamosztagosok. Utána pedig ambuláns droidok egy másik fickót két darabban. Rolim éktelen röhögésbe kezd Attbét látva. A padlón fekvő férfi alig tápászkodik fel, vissza-visszacsusszan, de ő is nevet. Társukat is elkapja a lendület.
-Hallod, Rolim, ne röhögj, baszod! Segíts inkább… -de ismét hátraesik, ezúttal a szomszédos asztalt is súrolva. Felkelve lesöpör egy poharat, ami szétloccsan a földön. Az asztalnál ülő két idegen szerzetnek láthatóan nem tetszik. Az egyik fegyvert ránt, ám Attbe előkotorja zsebéből a birodalmi jelvényét és képükbe nyomja. Az illetők felkelnek, és mélyen hajlongva távoznak a közelükből. Rolim zagyvál valamit, miközben a részegek elégedett mosolyával ténfereg vissza ülőhelyére.
Egy kuka fölé hajolva okádik Attbe odakinn pár óra múlva. Rolim a bártól nem messzi padon fekszik, Jan pedig fejét fogva ül mellette. A „Hard Heart”-ból pár twi’lek lány jön ki. A lebujjal szembeni korlátnál állnak meg, mely a parkra néz. Valami cigiféleséget kezdenek szívni. Attbe delíriumos tekintettel fordul feléjük. Lassan felemelkedik. Meginog. Dülöngélve tud csak járni. Két társára tekint, akiknek fogalma sincs arról, hol ülnek és mit csinálnak ebben a pillanatban. Attbe megrázza magát, és maga is a korláthoz megy. Letekint a csendes, nyugodt parkra. Most senki sincs ott. Az üres, megvilágított zöld tér rendezett, gyönyörű virágmintázataival még ilyen állapotban is felemelő látvány. A twi’lekek felé tekint, akik épp rá nézve beszélnek. Köztük van az is, aki az asztalnál táncolt nekik. Viseltes arcára némi életkedvet erőltet. Odamegy hozzájuk. Azok kissé megvetőn, fintorogva lesnek rá.
-Nem vagy valami gyakorlott ivó… - teszi hozzá gúnyosan a „táncosnője”.
-Hehe, nem az itallal volt a gond.
-Hanem a dohánnyal, mi?
-Az asztali vendégünk bűvölt el így…- mondja kaján vigyorral arcán Attbe.
A „nő” cinikus mosollyal beleszív a cigijébe. Pár pillanat hallgatás.
-Azt mondod, jól nyomjuk? – kérdi egyik társa.
-Túlságosan! – jegyzi meg Attbe.
-A sok olcsó turistát könnyű elbűvölni – mondja fölényesen a rohamosztagosok táncosnője.
Attbe közelebb lép, odakönyököl a korlátra, és felnéz a nőre flegma vigyorral.
-Mit szólsz ahhoz, ha azt mondom, itt vagyok hivatásos?
-Nem úgy festesz…
-Nem úgy festek? Miért?
-Padlóig ittátok magatok, édes. Ha valaki meglátna így titeket…
-Tán a tisztek nem ide járnak? – vág vissza mosolyogva Attbe.
-Az is igaz. No és akkor mi van, ha te is az vagy?
-Egy kis extra…
Ellenségesen végigmérik szemükkel Attbét.
-Hé, összetévesztesz te minket a kurvákkal.
-Miért, mik vagytok? Hehe… - élcelődik erőltetetten Attbe.
-Nagyon lenézed a hivatásunkat te… - harapja el a másik twi’lek hirtelen kitörését.
-Jól van, na, nem akartam én bunkó lenni…
-Ne higgyétek, hogy mi annyira élvezzük ezt. Mindhármunknak van párja, és semmi pénzért nem csalnánk meg. – mondja a „táncosnőjük”.
-Ez azért elég érdekes kijelentés… - kételkedik Attbe.
-Ez munka nekünk. Mint neked az ölés. – ezt az utolsó szót megnyomja a lány.
Attbe felkel a korlátról. Elkomorodik. Háttal dől neki. A twi’lek mellé megy és a bár felé néz, közben nagyokat szív a cigiből. Társainak már csak csikk maradt.
-Tudod, mi nem értünk máshoz. Soha nem értettünk, nem is volt lehetőségünk. Viszont kéne saját lakás, meg család…
-Megértem. Én is csak a feleségem meg a gyerek miatt csinálom.
A nő rá tekint. Mosoly fut át arcán. Elnyomja a cigit.
-Szóval bocs, ha…
-Semmi gond. Ott benn folytathatjuk… - mondja kihívóan a lány.
Attbe illedelmesen megrázza fejét. Arca még mindig meggyötört a „másnaposságtól”. A twi’lekek bemennek végül. Ő pedig visszatér társaihoz. Azok rendkívül rossz passzban vannak továbbra is. Jan felnéz Attbéra. Meggyötört arccal tekint barátjára, ráncolja homlokát. Kisvártatva hirtelen hátrakapja fejét, és a pad mögé okád. Attbe röhög rajta. Közben Rolim horkol. Jan lassan visszagörnyed, megtörli száját. Önkéntelen nevetésben tör ki.
Vészjelző harsan fel. A bár fényei kialusznak. Alvó társuk is felébred. Hamarosan egy sziréna is megszólal. Tisztek rohannak ki a kocsmából, s egyre többen szaladnak ki az utcára. Attbéék arcára fagy a mosoly. Jan felugrik, meginog. Rolimot próbálják lábra állítani. Az utcán rohamosztagosok szaladnak át teljes páncélzatban. Néhány fekete ruhás pilóta is követi őket. Attbe értetlenül kapkodja fejét. Egyik magányos kollégáját szólítja le. Az ránéz, groteszk fejfedője nélkül nem látszik, vajon tetszik-e neki, hogy e vészhelyzetben trécselnie kell.
-Mi ez az egész? Nem tudsz valamit?
-A legjobb, ha ti is menekültök. A lázadók megtámadtak és győzelemre állnak.
A páncélos katona tovább fut, mint akit űznek. Attbe dermedten áll. Janra néz.
-Lehet, hogy nekünk is követni kéne?
-A franc se tudja. Egyszerűen nem hiszem el, amit mondott. Biztos csak a fejem kóvályog még mindig.
Megremeg az egész utca. A hatalmas tartólemezek egymás után potyognak le. Az egyik néhány civilt is agyoncsap. A korlát mellett család mentené életét. A két szülőt lesodorja egy lemez a parkba. Kislányuk értetlenül bámul utánuk a szakadékba. Ismét rezgés rázza meg a Halálcsillagot, ám ezúttal akkora, hogy a legtöbben elesnek. Közben Rolim is észhez tér valamennyire, ijedten tekint körül, miközben társai vonszolják.
-Mi a fene ez? Nagyon durva volt most ez a szar, ha ennyire kiütött.
-Az a baj, nem hallucinálsz – mondja Jan.
-De mégis…?
-Állítólag a lázadók kinyírták ezt a koszfészket – feleli Attbe dühösen, számon kérő tekintetét Janra szegezi.
A hatalmas rázkódástól ők is a földre kerülnek. Fuvallat. Hőség támad. Mintha a Tatooine-on lennének egy homokviharban. Lángnyelvek csapnak fel minden irányból. Jan Attbéra nézrémülten.
A feketeségben, a világűrben X szárnyú hajók röpködnek a mesterséges bolygó körül. A birodalmiak vadászai visszavonulóban. Pár csillagromboló fénysebességre kapcsol és eltűnik a sötétségben. A Halálcsillag iszonyú robbanással hullik darabjaira. Fénye elvakítja a közelben repülőket. Néhány lázadó hajót elkapja a detonáció hulláma. Szétporladnak. Egy X szárnyú viszont sikeresen repül ki a kataklizmából. Benne az a fiú ül, akivel Attbe is találkozott a Tatooine-on, az öregember társaságában. És aki miatt megsebesült a fedélzeten, a fogolynő kiszabadításakor. Ezúttal narancssárga overallban, fehér sisakban ül a pilótafülkében, arcán mosoly. Adóvevőjéből gratulációk sorozata hallatszik.
-Ez az, Luke! Megcsináltad!
-Szép volt!
-Győztünk!
-Szabadok vagyunk!
-A Halálcsillagnak vége!
A Halálcsillagnak vége. És minden másnak is, ami rajta vagy a közelében volt.
