Nem titkoltan rendkívül utálom ezt a fehér szennyt, a legalantasabb dolognak tartom a világon, ha nem a megfelelő időben esik. Mert klisé, de igaz, hogy Karácsonykor szép. Bár Jézus születésekor sem esett egy szem sem arra, amerre ő lakott. Ha jól tudom. Sokak szerint mondjuk volt kisjégkorszak, és ez is annak a kezdete, és hamarosan ismét kardfogú tigrisekre fogunk vadászni. De ez most nem izgalmas.
Ami izgalmas, az az ötletem szerintem, amit el is kezdtem megvalósítani. Mert az ember egy idő után már nem tötyög. Sőt, az a jó, ha ismét visszajut abba az állapotba, mint amibe én is voltam 14 évesen, vagy bárki más, aki elkezdett fikciót írni, hogy csak írunk. Nem tervezgetünk, meg nem gondolkodunk, szütyögünk napokat. Csak írunk. Én is így tettem. Tegnap reggel gondoltam, kikapcsolódásként nem játszok vagy filmet nézek, hanem felcsaptam a Bibliát, és elkezdtem írni a sztorit.
Igen ám, de eszembe jutott még egy bizarr kép. :D A bizarr dolgokból jönnek ki a legjobbak. Ez a bizarrság sokszor segített már nekem jó, bár eddig még meg nem valósított ötletekben. Ezeket egyelőre nem írom le. De legyen elég annyi, hogy írok egy kisregényt a társkeresés 2012-13 kritikája címszóval. :D Nem titkoltan saját seggfájásos élmények miatt, de hát… Mi más is lehetne az író legjobb alapanyaga, mint önmaga? Ingerszegény környezetben aligha lehetne mit írni.
Szóval beugrott, mi lenne, ha ezt az egészet áthelyezném westernkörnyezetbe. :D Már nem emlékszem, hogy jutottam el idáig. Talán az ugrott be, hogy Jézus szamáron bevonulása olyan, mint mikor a westernekben az idegen fegyverforgató (és nem cowboy – mert nem minden cowboy ért a pisztolyokhoz, sőt, általában a cowboyok szarban tapicskoló, szó szerint tehenészfiúk) belovagol a városba. És már meg is volt az ötlet: leszámolás a Mount Skullon (Golgota).
Egyébként két napja gondolkodtam egy másik sztorin, amin egy modern metaforikus történetet szerettem volna alkotni Jézussal arról, hogy vajon, ha ma jönne egy figura, mi lenne? És szerintem ugyanaz lenne, mint akkor, hogy egyes konzervatívok nem tudnák elviselni, hogy változtatni akar valamin, így ugyanúgy kivégeznék Jézust.
Szóval Jézus-western. .D Ez a lényeg. Nem kell megijedni: aki ateista, az is nyugodtan olvassa el, ha gondolja. Írásom Martin Scorsese: Krisztus utolsó megkísértése (1988) vagy José Saramago Jézus evangéliuma c. pesszimista, kiábrándító írásához áll közelebb. Azaz nem térítőmunka, vagy vallásos szöveg, amit írtam, hanem a bibliai szöveget mitológiaként kezeltem, és kreatívan átformáltam egy társadalomkritikus mű megalkotása végett. 80% western, 20% bibliai utalás. :D
Itt egyelőre az első fejezetet közlöm. A sztori a „keresztre feszítésig” megy majd, illetve utána a feltámadást is beleviszem, csak nagyon metaforikusan. :D Ez az első fele kb. ott fog véget érni, mikor Jézus a templomot feldúlja és kirámolja dühében. Persze itt egészen mást rámol majd ki… :D A mű címe pedig egyelőre Fagypassió. :D
1. Rész: Bevonulás Jawruse City-be
Nagy pelyhekben hull a hó. Nem is hull, hanem szakad. Fújja a szél. A vihar kegyetlenül magával ragadja a dagadt jégkristályokat, és már-már vízszintben sodorja végig a hegyekben, a dombos lankákon, a csúszós, járhatatlan, sziklás úton. Egyetlen nyom van csak a már majdnem fél méteres hótömbben, mely feltehetőleg egy szánból származik. De azt sem látnád, mert úgy elvakít a fehér végtelenség. Sehol egy állat, sehol egy menedék a közelben. Csak a távolban látszik három alak, nehezen kivehetők, valamit húznak maguk után.
Lábaikkal nehézkesen törnek utat. Felfelé az emelkedőn. Majdnem derékig érő hóban. Megfeszülnek az izmok. A fagy belevág a lábujjba, a sípcsontba, az inakba, az izmokba. Belehatol az ember agyába az idegszálakon keresztül, és szilánkosra fagyasztja, roppantja az agyát is. A vastag, szőrmébe bugyolált csizmán is átüt a kegyetlen fehérség. Hiába az irhabunda, és a sállal fejre kötözött kalap, meg az arcba húzott kendő. A mínusz húsz fokban –ami e szélviharban negyvennek érződik megdermedt vízcseppek irtózatos sebességgel csapódnak be, és sértik fel még a szövetet is. A szemüket alig bírják nyitva tartani. Pislognak, hunyorognak, csak villanásnyi képkockákat érzékelnek az előttük pergő horrorfilmből.
Az egyik ember, aki elöl vágja az utat, egy kantárt fog. Mögötte szamár tűnik fel. Szegény állat meg van rakva mindenféle csomaggal. De még ő bírja a legjobban a fagyos menetelést. Néha a mellette álló másik két gyalogló megtolja a szintén telerakott szánt, amit maga után húz. Elesnek, elcsúsznak a lábuk alatt kitaposott havon. Megáll a menet, felsegítik egymást. A vezető egy bőrrel bugyolált kulacsot vesz elő, és odanyújtja egyik társának, aki már alig áll a lábán a kimerültségtől. Másik kezével felmutat az emelkedőn. Fények látszanak a távolban, de nagyon haloványan. Miután ittak, és így pihentek egy keveset, az elöljáró kesztyűs kezével egy nyakába akasztott rózsafűzért húz ki kétrétegű bundája alól. A fények felé tekint, a sálja mozgásából ítélve mond valamit, szája felé viszi kezével a keresztet, majd elrakja. Megindulnak.
Még tíz kilométert tettek meg ebben a kínkeserves, lassú tempóban. A fények egyre erősebbek lettek, és egy város, vagy legalábbis egy nagyobb fajta község vált láthatóvá fokozatosan. Talán két-három óra is eltelt. Már szürkület van. Vagy hát az eddigi vakító fehérség mérséklődött, és olyan, mintha esteledne. A várost körülölelő sziklák és az épületek miatt a községbe érve alábbhagy a hóvihar. A falécből összetákolt házak roskadoznak a kilónyi hótömeg alatt. Néhány méterenként oszlopok vannak a földbe szúrva, melyeken gázlámpák pislákolnak. Egyet-egyet már kifújt az épülettömbök közt be-behatoló fagyos lehelet. Pár üzlettulaj bebugyolálva hányja a havat az útról. Egy fázós, hiányos öltözetű, dundi ***** visz gőzölgő forró vizet egy szemközti melléképületből a szalon melletti bordélyházba. Vörös fény szűrődik ki ablakain. Egyikben pajzán árnyjáték látszik, amint valakinek a sziluettje egy fekvő alakon lovagol. Mások viszont bolondnak tűnnek, mert kint állnak a város elején, kétoldalt, és a három idegent lesik morcosan.
Elegáns öltözetű férfi jön egy lovon a település szívéből. Cilindert visel, mely most komikusan sállal lekötve fejébe süpped. Arcán neki is kendő. Kezében két duplacsövű sörétes puska, melybe éppen két töltényt helyez.
A három jövevény kémleli az őket fogadó embereket menetelés közben. Lépteik tempója mit sem változott, pedig már lábaik szabadok, nem kell havat túrni velük. De mégis hullafáradtnak tűnnek. A vezető leveszi szájáról a sálat. Ekkor előtűnik sűrű, rövid szakálla, mely egész arcát beborítja, s immár hosszú haja is fel-felbukkan kabátja alól. Világosbarna szemét forgatja. Mosolyogni próbál az őt körülvevőkre. Két lapátos közben gyorsan homokot és szalmát hint eléjük a csúszós útra. A csoszogó talpak alatt a homok felsúrolja a jégpáncélt, ami rövidesen latyakká, sárrá változik.
A szalon környékén találkozik a három szamaras és a lovas figura. A lovon ülő, méltóságteljes férfi nem hajlandó leszállni, kétcsövű puskáját térdén pihentetve, mutatóujját a ravaszról le nem véve figyeli szúrós szemmel az idegeneket.
A vezető megáll, a vele jövő két alak is megtorpan, a szamár is megkönnyebbülhet. A másik kettő is leveszi végre maszkját. Mindketten szakállasok, de a bal oldalinak rövid, fekete haja lehet, a jobboldalinak viszont tejeskávé színű, néhol szőke tincsei lógnak ki a terebélyes karimájú kalap alól, kék szemei világítanak. Talán egy percig is várakoznak így csendben.
Közben az őket bámuló helybéliek összesúgnak. Gyanakvó susmusolás. Pesszimista, rosszindulatú megjegyzések és kérdések vehetők ki. Egy középkorú nő fölényesen néz rájuk, közben mellette álló barátnéja fülébe súg valamit gonosz kacaj kíséretében. „Kik ezek?” „Mit akarnak itt?” „Minek jöttek ide?” „Ezek is meg akarnak dögleni, mint a…” „Asszem az új seriff.” „Biztos nem Barabas emberei.” „Barabas? Szamáron? Ne nevettess.” „Nem, ezek nem ők. A polgármester nem merne így felvonulni, hahaha.”
És valóban. A lovas férfi felé intenek. Aki csak bátornak látszik. De ajka rezeg. Pupillái tágak. Szemeiben az erek megfeszülnek, kiduzzadnak, gyors ütemben pulzálnak. Puskája alig észrevehetően ide-oda jár kezében a remegéstől. Le is kell vennie a ravaszról ujját, nehogy véletlenül elsüsse a fegyvert. Nagyot nyel.
A vezető lép előre. A polgármester megmozdítja a duplacsövűt, és óvatosan bár, de a férfire céloz. Az kioldozza sálját, és nagy nehezen leveszi kalapját tiszteletből, köszöntésképp.
-Uram… Bátorkodom megkérdezni, maga a polgármester, ugye?
A lovon ülő városatya is szabaddá teszi frissen borotvált arcát, melyet csak kecskeszakálla ékesít. Mogorván bólint, megkönnyebbülve a rémülettől keménységet erőltet magára.
-Igen, Andrew Caiaphas vagyok. Köszöntöm Jawruse City-ben. És az ön neve…
-Oh, bocsásson meg kérem, ez a hosszú út megviselt… A nevem Jesus Tranquilo, a város seriffje vagyok.
-Hmmm-hmmm. Az új seriff.
Láthatólan nem örül neki Caiaphas. Ide-oda mozgatja száját orra alatt, fintorog.
-Magasabbnak hittem.
Szétnéz. Észreveszi, hogy a nép bámulja őket.
-Jó, jöjjenek, a városházába. Essünk túl a hivatalos ügyeken.
Azzal hirtelen megfordítja lovát, és elindul visszafelé, a város belsejébe. Jesus két társára tekint, int nekik, hogy indulhatnak. Biccent az őket körülvevő népnek. A sugdosó, nagyszájú nő utána szól.
-Aztán remélem, nem bánjuk meg, hogy nem Barabast választottuk!
-Bízhat bennem, asszonyom! –int neki erőltetett mosollyal Jesus.
Próbál vigyorogni a többiekre is, kémleli arcukat, hátha kap egy-egy bátorító pillantást. De mindenki csak közömbösen les. Vagy már nem is vele foglalkoznak. Sőt, sokan hazafelé szállingóznak. Egy kisfiú anyját kérdezi:
-Mama, ez az a hős? Ez az a lovas?
-Úgy tűnik, kicsim. –válaszolja csalódottan.
-De akkor hol a pisztolya? Hogy puffantja le a rosszembereket? Meg mért szamáron jött?
-Na, egy-kettő, hazafelé, mert megfázunk! –tereli el a szót kínosan a nő, majd megvető pillantással tekint a nehézkesen baktató, fáradt, szedett-vedett, ágról szakadt csavargóformákra.
Útközben egy lovas szánnal találkoznak, mely elől alig bírnak kitérni. A kocsis szentségel, káromkodik feléjük, a szamarat becsmérli. Közben kivágódik a szalon vagy kocsma ajtaján egy fickó, és belezuhan a homoktól felolvadt sáros-jeges vízbe. Kezében egy jókora aranyrögöt tart. Kijön egy másik, rosszarcú férfi, előveszi pisztolyát és lepuffantja a földre kerültet. Odamegy, felveszi az aranyat. Szétnéz, megállapodik a szamáron, röhög egyet, majd visszamegy a kocsmába, ahonnan zajos zenegép hangja szűrődik ki, meg ricsaj. Jesus megrökönyödve nézi végig a jelenetet, és megállítja a menetet. Int társainak. Ám a polgármester hátrafordul, meglátja, mi történt, és odakiált.
-Joe… vagy John… vagy izé, Jesus! Hagyják… -legyint egyet- Még nincsenek kitöltve a papírok amúgy sem… Meg annak már úgyis mindegy…
Jesus kissé morcosan néz vissza Caiaphasra. Szőke-kékszemű embere vállára teszi a kezét. A férfi ránéz, mosolyog egyet, bólint, majd végül megindulnak a polgármester után ismét. A maguk mögött hagyott hullán rövidesen egy másik arra hajtó szán száguld át.
A városháza kis épület, alig emelkedne ki a többi közül. Csupán a kör alakú tér választja el. Mögötte az út a település fatemplomába vezet tovább, melynek tornya csak pár méterrel magasabb, mint a bordélyház. Caiaphas utasítgatja Jesust, hová vigyék a szamarat, hova kössék ki. Puskáját már vállán tartja, nincs szüksége rá, érzi, ezekkel szemben fölényben van anélkül is. De talán pont emiatt olyan kemény és fellengzős. Néha arra tekint, ahonnan jöttek, a városhatárt kémleli. A hófúvás bár alább hagyott, de még mindig nehezen lehet ellátni öt méternél távolabbra.
Mikor elkészültek behívja őket a kétszintes, szép függönyökkel díszített, kívül penészedő házba. Odabent égő fa pattog a kandallóban, és imitt-amott állatfejek a falon, és egy medveprém a padlón. De amúgy puritán helység. Egy dohányzóasztal, körötte egyszerű párnás székek, szakadt huzattal. Néhány szoba különül el az előtér után. Kicsit hagymás babszag is van, valószínűleg a közelben lehet egy konyha. Jesus udvariasan, óvatosan lép be, nem akarja összekoszolni saras csizmájával a helységet. Le is vetné, mert megtéveszti a hivatal otthonossága.
-Nehogy levegye! Majd a házvezetőm felnyalja…
Jesus barátságosan bólint. A polgármester helyet kínál nekik a dohányzóasztalnál. Egy fekete szolgálólány jön elő, szemérmesen köszön az idegeneknek. Azok kedvesen viszonozzák. Caiaphas forró, rumos teát rendel tőle. Közben a polgármester kimegy az előszobából, majd rövidesen iratokkal tér vissza, elegáns öltönyben. Kalap nélkül meglátszik, hogy már kissé őszül és kopaszodik. Szemei alatt táskák és fekete karika. Arca kissé be van esve, pedig kövérkés alkat, hasa kissé kidudorodik.
-Barátságos… -mondja körültekintve Jesus.
-Az. –veti oda nyersen a polgármester, miközben az iratok közt turkál.
-Mondja, gyakoriak az ilyen esetek?
-Milyen esetek? –pillant fel Caiaphas.
-Hát a kocsma előtti…
-Maga szerint miért hívtuk ide? Miért választottuk meg? –kérdi kissé dühösen Caiaphas.
-Persze, ezért is akartam…
-Nézze. Tisztázzunk valamit. Ez a hely egy Isten háta mögötti koszfészek lenne, ha nem lenne az az átkozott arany. Szépen ellennénk itt. Nem kívánnánk senkit ide. Az itt lakó családok alapították ezt a várost. Jól megvagyunk itt magunkban. Az ilyen banditákat nem tűrjük el. És ne higgye, hogy seriffet is szívesen választunk…
Jesus nyel egyet, nem tud erre mit felelni, kissé meghökkentnek tűnik.
-Mi baja van magának, miszter? – kérdi Jesus szőke társa.
-Pardon? –válaszol a polgármester.
-Mit sérteget minket? Minket, akik átgázoltak a Poklon is, hogy a maguk „tisztességes kis városát” védjük!
-Peter, ne, kérlek. –csillapítja őt Jesus.
-Nem, most nem hagyom! Tudja ki ez itt? –mutat Jesus-ra.
-Nem, nem, de maga majd megmondja… -válaszol cinikusan Caiaphas.
-Kitűnő jogi doktor, mestere a törvénynek, a keleti parton tanult…
-Nézze, uram, Peter, vagy kinek nevezte: ez nem a Kelet. Itt senkit nem fog érdekelni, hogy maga vagy maga hány paragrafust vágtak be. Nézze, ha itt jogászkodni akarnak, akkor alá se írjuk ezt a papírt. Adok szállást maguknak ma éjszakára, aztán holnap menjenek vissza New Yorkba vagy Chicagoba az isten hírével. Jawruse City-nek olyan seriff kell, mint amilyen az előző volt…
-Igen? Akit lepuffantotttak… - neveti el magát a fekete hajú.
-Pisztolyt akar? Hát itt van!
Peter elővesz egy méretes coltot, és kidobja az asztalra. A másik is követi példáját. A szolgálólány közben behozza a gőzölgő teát, de nem tudja lerakni még a fegyverektől. A zavarban levő Jesus feltekint rá.
-Peter, Judas. Kérlek. Tegyétek el a pisztolyokat. A hölgy nem tudja felszolgálni az italt.
Farkaspillantásokat vetnek Caiaphasra és egymásra is, majd visszateszik kabátjuk alá a marcona fegyvereket. A fekete lány lerakja a teákat eléjük, majd szégyenlősen távozik.
-Bocsássanak meg. De tudtukra kell adnom valahogy: e városban nem érdekli a törvény azokat a… Föld söpredékét. Itt mindenki jól tudja, hogy az időjárás miatt rendkívül ritka alkalom, ha erre jár a hadsereg. Maximum a fejvadászoktól vagy a kinevezett seriffből és pár helyettesétől kellene tartaniuk. De higgyenek nekem: jó pár, magánál –mutat Jesusra- sokkal keményebb seriffje, meg marsallja volt már ennek a helynek, akiket… ő… gondolkodás nélkül fejbe lőtt.
-Ki az az „ő”? –kérdi Jesus érdeklődve.
-Barabas.
Caiaphas falfehérré változik. Ismét az a finom, alig észrevehető rémület ül ki arcára, mint a három jövevény érkezésekor.
-Nem valami Barabas indult a seriffválasztáson is? –kérdi Peter.
-Igen… Ő volt Jesus ellenfele. De hála az égnek a városban még többségben vannak a józan emberek. Nem is tudom, mi lett volna, ha ő lesz a seriff… -teszi hozzá eltűnődve, szinte más dimenzióban járva a polgármester. – Apropó. Csak ennyien lesznek? –tekint végig a három emberen, majd néz Jesus szemébe
-Nem akartuk kockáztatni a többi 11 életét. Úgy gondoltuk, a beiktatásra egyelőre elég, ha mi jövünk, úgyis ők lesznek a helyetteseim. A többiek majd akkor jönnek, ha elcsendesedik ez az ítéletidő. – mondja Jesus.
-Nem volt jó ötlet. –Caiaphas ránéz a papírokra, és odatolja eléjük, hogy írják alá.
Peter morcosan felnéz a polgármesterre, direkt hezitál, majd belemártja a tollat a tintába, és odafirkantja flegmán. Judas Jesusra tekint, aki kedvesen visszamosolyog rá, bólint. Judas is aláír végül.
-Nos, akkor ezzel megvolnánk. Én, mint a közösség képviselője, hivatalosan is köszöntöm Jesus seriffet Jawruse City-ben. –mondja Caiaphas.
A polgármester feláll, kezet fog Jesus-szal. Peternek is nyújtja, aki eleinte nem akarja fogadni, de végül kelletlenül belecsap, és megrázza. Judas arcán kaján vigyor rajzolódik ki.
-Elkísérjem önöket az irodájukba, vagy…? – kérdi a polgármester.
-Köszönjük, odatalálunk. –vág Jesus szavába Peter.
Peter felhörpinti a rumos teát, majd menni készül. Jesus azért „állj”-t parancsol neki. Kissé idegesen megtorpan a kabátját összegomboló, útnak indult férfi.
-Azért inkább megelőznénk a keresést. Ha ad egy címet…
-Nem kell cím, nézzék csak… -Caiaphas elhúzza a függönyt az egyik ablakon.
Egy középmagas épületre mutat, ahonnan zöldes fény szűrődik ki az utcára. Rajta alig kivehető, kopott felirat: „Zöld barát”. Peter erre dühösen tekint a polgármesterre. Kék szeme jégcsapként fúródik Caiaphas arcába.
-Azt akarja mondani, hogy…
-Nos, igen, vannak komplikációk…
-Megoldjuk. –mondja Jesus nyugodtan- Kezdetnek jó lesz. Meg lehet beszélni a dolgot szerintem. Nem lesz itt probléma. Igaz, fiúk?
Judas mosolyog, Peter haragosan és sértődötten nyomja fejébe a kalapot.
-Hova jöttünk, te jó *****… - szitkozódik Peter.
Hamarosan már az utcán is vannak. Átgázolnak a sárral kevert havon. Peter előrefurakszik dühében, de Jesus maga mögé inti. Benyitnak a zöldlámpás ajtaján.
Odabent érdekes látvány fogadja őket. Az egész helység alapvetően egy börtönnek vagy seriff irodának tűnik, mert négy cella áll a háttérben. Ám azokban kényelmes díványok fekszenek, melyeken ingben-gatyában terülnek el emberek. Van, akit egy-egy nő is átölel. A helységet távol-keleti stílusú lampionok, zöld égők és fura origamik díszítik. Émelyítő füst terjeng, melynek édeskés szaga azonnal elbódít. A tágas teremben még máshol is látható egy-egy dívány, melyek amolyan orvosi elkülönítő módjára vörös függönnyel takarják el az ott fekvőket. Egyesek vízipipával bugyborékolnak. Az előtérben, az ajtó közelében egy asztal, ahol Bismarck-szakállas fiatal pofa olvas egy újságot, lábai az asztallapon. Mellén egy ötágú, körrel körbevett csillag, rajta felirat „marsall”. Peter szemében iszonyú düh, feje elvörösödve. Jesus arcán döbbenet rajzolódik ki. Judas egykedvűen tekint szét.
-Isten hozta az urakat nálunk, a Zöld barátban! –szól ki hirtelen az újság mögül a tulaj- Miben lehetek a szolgálatukra? Az emeleten még van hely, nyugodjanak meg. Felvezetésként ajánlhatom a nemrég hozott abszintunkat. De, ha gondolják, belecsaphatunk a közepébe is, pompás szállítmányunk érkezett Kínából. Azonnal elrepíti önöket Csodaországba! Sajnos most szabad lányaink nincsenek, de egyik vendégünk már épp… „menni készül”. De egy kis extráért akár azonnal szerezhetünk is az uraknak…
-Mi ez a ***** hely?! –förmed rá Peter.
-Na, de kérem, hogy merészeli… -sértődik meg azonnal a fickó.
-Hogy merészelem? A város rendfenntartói vagyunk, és te meg az irodánkban ülsz!
-Peter… Légy szíves. –inti le a nyugodt Jesus- Kérem, mi ma érkeztünk meg. És úgy gondolom, van itt egy kis félreértés. A polgármester úr irányított ide minket. Szeretnénk átvenni a helyet…
-Szó sem lehet róla! Van fogalmuk maguknak, hogy milyen fontos üzlet ez? Ne röhögtessenek. Ha bezárnám ezt a helyet, azonnal kitörne a hisztéria…
-Majd mutatok én neked hisztériát, te emberi szemét… - Peter előkapja a pisztolyát.
A fickó ijedten felugrik. Judas már el is indul ébresztgetni a beszívott, betépett klienseket. Azok persze nem reagálnak semmire.
-Hé, Peter, tedd le a fegyvert! –parancsol rá Jesus- Azt hiszem, el tudjuk ezt rendezni békésen is. Uram, kérem, biztosítunk önöknek egy másik épületet, akár még ma megoldhatjuk. De ez a törvény háza, szükségünk van rá…
-Lószart! Menjenek maguk máshová, én itt rendezkedtem be. Tudja maga, mennyi időbe telt, míg ezt felépítettem? A polgármester azt mondta, majd megoldja máshol a seriffek elhelyezését, ha lesz új. De azt hittem, ide nem merészkedik többet seriff.
-De most máshogy alakultak a dolgok…
-Uraim, ha eddig kibírta ez a város törvényszolgák nélkül, akkor ki fogja bírni addig is, míg maguk nem találnak egy megfelelő helyet. De az én szolgáltatásomra nagyobb szükség van itt –megvetőn végigméri őket-, mint a magukéra.
Peter félrehívja Jesus-t, aki udvariaskodón jelez az ópiumbarlang tulajának, hogy most kicsit tanácskoznak.
-Figyelj, mester. Ezekkel nem lehet finomkodni. Tudom, hogy te szeretnéd ezt civilizált emberként rendezni. De nem fog menni. Az első lépést legalább… Csak ezt. Ha ezt megtesszük, akkor utána tisztelni fognak. Kicsit legalább. Hidd el, ezekkel nem megy másképp… -mondja Peter.
Jesus kelletlenül tekint vissza a tulajra és az ópiumbarlangra. Ismét Peterre néz és bólint. Peter arcán elégedett vigyor. Jesus visszamegy a férfihez.
-Kedves uram. Utoljára kérdezem öntől, hogy hajlandó-e átadni a helyet. Ez a törvény háza, mi pedig nemcsak Jawruse City-t, hanem önt is védeni szeretnénk a bűnözőktől. Más mód erre nincs, csak, ha van börtön és egy irodánk…
-Kérem. Uram. Megmondtam, amit megmondtam…
-Sajnálom akkor…
Azzal Jesus előrántja pisztolyát, megpördít, megragadja csövét, és másik végével egy jókorát vág az ópiumvezér arcára. Az a hirtelen ütéstől elesik. Peter közben elindul, és sorra rugdossa fel a klienseket. Judas látva, hogy elfajult a helyzet, maga is megbátorodik, és nem kíméli a beszívott fiúkat-lányokat. Azok magukon kívül csak nyögnek, nem is moccannak. Judas úgy dönt, megkeresi a kulcsot. Feltúrja a fiókokat, ahol ráakad két, ezüstös „deputy” jelvényre is. Felrakja az egyiket, a másikat az időközben a lampionokat tépő Peternek dobja egy füttyentés kísértetében. Jesus próbálja ébresztgetni némelyik függöny mögött nyugvó fickót, de látva, hogy hasztalan, saras csizmájával lerúgja őket a díványokról. Mikor egyik, még félig-meddig magánál levő ellenáll Peternek, és előrántja fegyverét, Peter térden rúgja, és az elveszti egyensúlyát, mire a seriffhelyettes kilöki kezéből a pisztolyt. Judas az emeletről bukkan fel, lerugdossa az ott levőket. Morcos pofák. Káromkodások. Ütlegelés. Visszavágás-próbálkozások. Jesus kelletlenül tapos az egyik kliens arcába.
-Isten bocsássa meg ezt nekünk… -mondja egyet szusszanva, meghökkenve.
-Isten bocsássa meg nekik… -nyugtatja Peter, majd gyomorszájon vág egy füstös képű, meztelen felsőtestű, bajszos részeget.
Judas időközben kiment, de két, jókora vödörnyi vízzel tér vissza. Gőzölögnek, de csak azért, mert a mínusz húsz fokban az ötfokos víz is melegnek tűnik. De a bent fetrengők nem érzik annak, mikor nyakukba önti. Kijózanodni nem fognak, csak felriadnak.
-Nem tudom, nem-e okosabb lenne bezsúfolni őket a többi mellé a cellába. Az első klienseink… -mondja viccelődve Judas.
-Igen, szerintem sem lenne szerencsés mindet kidobni. Akik nagyon be vannak szívva, azokat 12-18 óráig bent tartjuk. –mondja Jesus.
Közben odalép a leütött tulajhoz. Leveszi a jelvényét
-Bocsásson meg, de ez minket illet.
Feltűzi magának. Az ópiumtulaj szitkozódva felkel nagy nehezen.
-Ezt kurvára meg fogjátok bánni, ti anya*****ók! Hogy basszon meg titeket egy ekhósszekérnyi nigger! –ordítozza a tulaj.
Peter erre nagyon berág. Jesus próbálná leállítani, de most nem megy neki. Ágyékon vágja a szitkozódó tulajt. Az a földre rogy. Peter jókorákat rúg bele koszos csizmájával. A fickó fehér ingje szürke és vörös lesz a sártól és vértől, amit a rúgások hatására köp. Közben Judas már az utolsó vendégeket tessékeli a cellába. Az egész hely most romhalmaz. A zölden világító lampionok égnek a földön. Jesus lábával rájuk tapos. Közben aggódva figyeli, ahogy Peter szétveri a Bismarck-utánzatot. Hamarosan közbeavatkozik. A görcsösen összegombolyodott tulajra néz.
-Sajnálom, uram. Megmondtuk előre, hogy ezt a házat a törvény házának fogják nevezni, maga pedig beszívott söpredék ópiumbarlangjává tette. Ezért jogosan kapta, amit kapott. Szüksége van segítségre? Fel bír állni? –mondja Jesus aggódva.
A fickó nagy nehezen feltápászkodik. Jesus közben elküldi Petert, hogy segítsen Judasnak. A tulaj véres, feldagadt pofával Jesus-ra néz. A kabátját és a kalapját kéri tőle. Jesus keresi, félrenéz, meglátja az eldőlt fogast, amely összenyomta a ruhadarabokat. Felveszi, kissé próbálja leporolni, de a kis Chaplinkalap saras lett, behorpadt, meghajlott. Zavarban van, mikor átnyújtja neki. A fickó rémülten néz vissza Jesus-ra, majd szó nélkül kimegy az ajtón. Peter int Jesus-nak, hogy kövessék. A tornácról lesik, amint az összevert képű ópiumtulaj és pár, még józanabb kliens tapicskol a sáros hóban, csúszkál a foltokban már befagyott tócsákon. Némelyiken még felső ruha sincs, de a legtöbb csak trikóban és kezeslábasban botorkál. Peter diadalmasan kihúzza magát, és elégedett arckifejezéssel áll, karjait összekulcsolja mellkasán. Jesus kicsit kelletlen, vonásaiból megbánás olvasható ki. Judas is kijön hamarosan egy táblával kezében. Az egyik tartóoszlopnak támasztja, majd leveri a „Zöld barát” feliratot az ereszről. A latyakban landol. Helyére kopott „Seriff” feliratú deszkát szögez föl. Mindezt jó páran nézik, akik éppen az utcán jártak. Egy család is, akinek kisfiú és kislány tagjai tátott szájjal bámulják Jesus-ékat.
-Látjátok emberek, ő az új seriffetek, Jesus, aki alig egy órája ért ide, és máris megszabadított titeket pár söpredéktől! –ordírtja Peter diadalittasan.
-Ugyan már, Peter, hagyd… Ez meg van írva a törvénykönyvben, kötelességünk, nem kell itt dicsértetni magunkat. -mondja szerénykedve Jesus.
-Nem, mesterem, az embereknek tudniuk KELL. Csak így lesz tiszteleted.
Jesus előlép. A városlakók közül elég szép számmal gyűltek már köré időközben. A szél továbbra is fújja a ritkábban szálingózó hópelyheket, de most senkit nem érdekel a hideg látszólag. Közben Caiphas is előkerül ismét nagykabátban. Kelletlenül figyeli, amint az emberek Jesus-t lesik áhítattal.
-Köszöntöm önöket, hölgyek és urak, sziasztok, gyerekek. Mától újra a törvény és rend fog uralkodni ezen a településen, erre szavamat adom. Isten segítségével elűzzük erről a vidékről a bűnözőket. A jog, és nem az ököl vagy az önkény fogja meghatározni Jawruse City mindennapjait.
Egy kisgyerek tapsolni kezd. Majd az egyik alacsony férfi is elmosolyodik, és elkezdi. Ketten-hárman követik. Egyre többen utánozzák gépies vastapssal. Jesus elvigyorodik, Peter elégedetten néz seriffre. Judas odalép Jesushoz. Kissé modorosan csapja össze tenyerét.
-Ahhoz képest, hogy mi dobáltuk ki őket, Peter elég szép közönséget csinált neked, mesterem… -mondja ironizálva Judas.
Peter is meghallja, és rámordul társára.
-Emlékezz már, mire esküdtél. Nekünk ez a dolgunk. És te? Te mit értesz a joghoz? He?
-Jól van már, Pete, csak szóltam… -mondja nyugodtan Judas, és a tömegre néz, jelezvén, hogy nem kíván vitázni Peterrel.
A vastapsvihar közepette meg is feledkeznek Caiaphasról, aki feltűnően nem tapsol. Csak semleges arccal áll, és megint a városhatár felé tekinget. Szemében félelem és rettegés.
