Tehát az egyik sztori, ami ihlette, az itt van: Tarr Lara és A torinói ló esete. :D

Meg még itt is ugyanerről.

A másik még a Filmszemle helyett - mellett rendezett Uránia Filmnapokon történt. A Kopaszkutya c. nagyszerű zenés film vetítése alatt bejött egy faszi, aki befurakodott a fal melletti székekre. Persze teltház volt, mert tényleg kiváló kis film. Legalább 10-20 percet késett az illető, így már tökmindegy volt, hogy van-e jegye vagy sem. Volt persze, és persze elfoglalta valaki a helyét. Így elkezdett ott patáriázni és beállt a fickó elé, aki a helyén ült. :D Az persze kb. 2 perc múlva átült egy üres székre. Döbbenet és röhögés kapott el. :D


A harmadik ok pedig egy Alan Parker hétvége volt. A rendező itt járt Magyarországon, és előadást tartott a módszereiről. A Corvin moziban volt a dolog. Az egyik teremben, ahol tartották, pont ki lehetett látni a lenti sorok mellett elhelyezkedő "vészkijárat" folyosójára, ahol a testőre téblábolt. És azon gondolkodtam, hogy vajon egy ilyen jókedélyű filmesnek minek egyáltalán testőr? :D Meg, mint írtam, beszélt valamit és említett a "shot"-ot. :D Így valami miatt rögtön beugrott az egész novella.


Hogy mit akartam kifejezni vele? Az élet igazságtalanságát. Ez meg A vadászat kapcsán jutott eszembe, amit szintén tegnap néztem meg és egy kiváló film. Hogy mármost azok szopnak, akik ártatlanok, és nem, nincs megtisztulás - a bélyeg rajta marad azon, akit meggyanúsítottak a legnagyobb mocsokkal. A novella értelmezhető ennek egy nyúlványaként.

De inkább beszéljen a novella...

***

Székcsere egy moziban



A mozi sötétje rád telepszik. Székedbe süppedve figyeled a téglalap alakú vászonról visszaverődő fénymasszát. Éned kikapcsolva, együtt lüktetsz a teremben ülőkkel. Már, akik itt vannak. Nem sokakat érdekel az előadás látszólag. Elöl öten-hatan, középen elszórtan tíz-tizenkét ember foglal helyet, mögötted is tespednek páran.

Pereg a film, lelked a vászon felé mozdul. Ám füledbe szúr a külvilág nesze. Valaki zacskót bont. Egy másik ropogtatása hallatszik a cselekmény csendjében. Páran hangosan diskurálnak a történtekről. Düh pumpál benned. Arcizmod megfeszül. Kezeddel játszol, ujjaid morzsolod. Minek jön az ilyen moziba, ha nem is a filmre figyel? Miért nem lehet viselkedni? Ha most lenne nálad valami, hozzájuk vágnád. Zsebre dugod kezed, kulcsodon akad meg. Marokra fogod, s kifelé húzod. De hirtelen visszateszed, és csak torz vigyor fut át arcodon.

Hirtelen éles, meleg fény töri meg a félhomályt. Végighasítja a nézőteret és átvág a vásznon is. Egy középmagas alak sziluettje látszódna az ajtóban, ha hátranéznél. Hátra is nézel. Már az feltűnik, hogy másodpercekig csak áll az ajtóban. Nem tudod mire vélni. Ismét elmosolyodsz gonoszan. Balfasznak gondolod magadban, és szánalom ébred benned, amiért ilyen hülye emberek is léteznek, akik direkt idegesítenek ezzel, hogy nem elvárásaid szerint viselkednek. Lassan elindul, miközben gondolatban ostorozod. Jó hangosan bevágja maga mögött az ajtót. Páran oda is figyelnek erre. Amennyire a vászon tükröződése megengedi, látod is a morcos pofákat. A fickó, mert, hogy most már kivehető, ki az idegen jövevény, lassan, tapogatózva halad az első sorok felé, le a lépcsőn. Elegánsan öltözöttnek tűnik. Öltöny, szövetnadrág, ünnepi alkalomhoz illő cipő. Nyakkendő nincs, minek is az. Így kicsit úgy néz ki, mint aki másnaposan tévedt be a vetítésre. Ápolatlan, hosszú haja kócos, erősen őszül. De termete fiatalos, vagy legalábbis nem pocakos, mint a magyarok átlaga. Szemüveget is visel – akkor látod meg ezt, mikor már befordult az ötödik sorba, ahol hárman ülnek. Csigalassúsággal vánszorog be a helyére, a mögötte ülők szitkozódni kezdenek, és hajlongnak, hogy a vásznat kitakaró férfit kikerüljék szemükkel. Egy hang még oda is szól neki.

-Üljön már le, jóember! – zúg egy arrogáns nő.

A jövevény megáll pont egy másik vendég előtt, és hátra tekint, szemléli, ki is az a „rendbontó”. Ekkor már több szegletből is hangzik, hogy üljön már le. Nagy nehezen csak tovább áll. Majdnem átesik a sorban ülőkön, akik hiába húzzák be lábaikat, két szatyrával olyan széles az idegen, hogy akarva-akaratlan is lezúzza a székbe tespedők orrát-könyökét. Szólni nem mernek, de morcos a két idősebb hölgy, és a negyvenes éveiben járó úr, szúrós tekintetükkel követik az előttük bíbelődőt, és szakadnak ki a több mint ezer forintos filmélményből. Számodra viszont ez válik filmélménnyé, a kétdimenziós események többé nem érdekelnek. Talán a többieket sem, mert az előadás tetőponthoz közelít. A fickó ugyanis megáll a sor végén (ismét nem látnak tőle), és a sötétben hunyorogva lesi a székek tetején levő számozást. Zsebeit kutatja, előveszi jegyét, hosszasan kémleli, ismét ránéz az ülőke rézcímkéjére. Fejével végigköveti a sor többi ülőalkalmatosságát, áthaladva a nézőkön. Megakad a szeme a kompánia férfitagján. Magában számol. Elindul. A fickó felnéz az idegenre, mikor ismét odaér. Bár sötétkékes félhomály van, még te is jól láthatod, hogy az illető feje már agyvérzés-közelien vörös – a dühtől. Lányok kuncogását hallod a hátad mögül, társaik cikizik a furcsa ismeretlen színjátékát. Ám itt a felvonásnak még közel sincs vége.

-Ön rossz helyen ül, uram! – mondja a különös férfi olyan fennhangon, hogy még a filmet is elnyomja.

A széken helyet foglaló dühös, kövér ember nem tud mit felelni, a mellette ülő két asszonyra tekint, akik alig bírják visszatartani nevetésüket. Pár pillanat múlva már a jegyét mutogatja a szemüveges rendbontó.

-Látja, kérem, ez a 6-os székre szól, és maga a 6-oson ül.

-Igen, igen… látom, persze… - feleli az ülő halkan, idegesen.

-Akkor megkérhetem, hogy menjen arrébb?

-Nézze, filmet nézni jöttünk ide, maga meg zavarja az előadást…

-Én zavarom? Maga elfoglalta a helyem! Nézze már meg, a hölgy mellett is van üres szék, oda üljön!

-Maga meg az előbb ott volt a 8-9-es széknél, azok is üresek. Üljön már le!

-De nem foglalhatja el a helyem! Én ide vettem jegyet! Menjen arrébb!

-Jött volna előbb, már fél órája megy a film…

-Ilyet akkor sem csinálhat! Ide szól a jegye?

A fickó csak kényelmetlenül mozgolódik kövér seggével a széken, de nem hajlandó felállni.

-Ide szól a jegye?!

-Hármas széken vagyok, na és? Szellősen vagyunk… Gondoltam, a hatosra ülök akkor, mivel jobban látni innen, kényelmesebb.

-Na, én meg interneten foglaltam a helyet. Szóval menjen innen! Ott a hármas szék! Oda kell ülni, ahová a jegyünk szól!

-Maga nem normális.

-Maga nem normális! Egy bűnöző, egy huligán!

-Üljön már le és hagyjon békén!

Az „ősz harcos” ekkor szótlanul hátat fordít és beáll a másik férfi elé. Te ekkor már kezeddel takargatod röhögésre torzuló arcod. Szádat harapod belülről, úgy próbálod visszatartani a megránduló izmokat. Persze a lent ülők közel sem ennyire boldogok. Az asszonyok nem tudnak mit tenni, felháborodott pofával tekingetnek hol egymásra, hol az előttük álló öltönyös pökhendire. Az egyik néhány hosszú kínos perc után megböki az ülő férfit – aki feltehetőleg a nő férje, és aki meghunyászkodva pöffeszkedik és lesi a képernyőt eltakaró ipse hátát. Az nagy nehezen csak feltápászkodik. Sasszézva átpasszírozza magát a neje térde és az idegen között, majd helyet foglal a hármas széken, ahová a jegye is szól. A jövevény a mozgolódást hallva (érezve) átnéz válla fölött, majd hátrál. Szatyrait –melyeket egyébként végig kezében tartott az arcpirító és agyforraló percek alatt‑ nagy csörgéssel a mellette levő két ülőkére helyezi, s végre belesüpped a jól megérdemelt hatos fotelbe. A másfélórás film negyvenedik percében. Kényelmetlennek tűnik a bársonytrón, mert mozgolódik még ekkor is. Egy pillanatra hátra dől, lábát keresztbe teszik, kezét összekulcsolja combján, és felfelé néz a vászonra. Majd pár pillanat múlva ismét pozíciót vált, a karfára támaszkodik bal kezével, fejét tenyerével tartja. Valaki zacskójába nyúl, ropogtat. Egy másik irányból üdítős flakon vagy ásványvíz –tököd tudja, te is csak hallod‑ kupakja szisszen fel. A figura hátranéz morcosan, gyanakvón. Felkel megint. Sokan dühösen sóhajtoznak, nyavalyognak, másokból kitör a kuncogás.

-Hát nem igaz, hogy ebben a moziban nem lehet szórakozni! Maradjanak már csendben! – mondja szigorúan‑ Enni odakint kell, ne csörömpöljenek. Ez egy komoly film. Avatárt meg faszomtudja mit úgy néznek pattogtatott kukoricát rágva plázában, ahogy akarnak.

Végülis, gondolod, igaza van. A mozi csendjében nagyon idegesített téged is, hogy egyesek zacskójukkal zörögnek, meg ropogtatják fogukat. Annál őrjítőbb nincs is, mikor a drámai csendet és hallgatást más szájának belső cuppogása töri meg. Mikor hallod, hogy a nyál keveredik a törmelékkel vagy a nyelv nyalogatja a cukrot, fogakat, s olykor hozzátapad, majd hangot hallat. Az ilyeneket fejbe kéne csűrni egy lapáttal – gondolod. Persze, magad is épp most fejezted be a sósmogyoró majszolását. Lesöpröd magadról a maradékot és a zacskót összegyűröd. S máris a közönség pártjára kerülsz. Igen, suhan át agyadon, ez a hülye barom csak ne pattogjon neked. Legszívesebben neki vágnád a csörgő szemetet, mit kezedben tartasz.

...a hátsó sorból ekkor maroknyi mogyoró süvít el fölötted, és találja telibe a fehér hajú, álló fickót. Az letekint a földre, söpri magát, ám ekkor egy műanyagflakon is megüti fejét, szemüvege leesik. Idegesen tekint szét, ki lehetett az. Felülről jött a „lövés”, szerinted is. Hátralesel gonosz vigyorral, keresed cinkosod. A férfi valamit kutat a szatyrában, csörgés hallatszik, abból tudod. A vásznon ekkor a nyugodt jelenetet egy éktelen csörömpölés töri meg: a csendes jelenetbe egy kő robban be az ablakon keresztül, majdnem eltalálva a szereplőket. Erre az ősz jövevény hirtelen megfordul, a filmre néz és hatalmas dörrenés. A vásznon egy lyuk keletkezett. A hátsó sorban levők közül kapcsolnak, egyik kiviharzik az ajtón. A vetítés megáll, sötétség, a mozigépész nem oltja fel a lámpákat. Csak a kintről beszűrődő fény ad valamennyi világosságot a teremnek. „Jajistenem” kiáltás, nyüzsgés kezdődik. Az öltönyös férfi megtébolyult. Immár arccal a nézőtér felé lövöldöz. Úgy tűnik, vaktában, de mégis talál. Az a 30-40 néző most pánikba esve próbál valahogy kereket oldani. Ám mivel senki sem tud uralkodni magán és nem látják át a helyzetet, így egymást feltartva lökdösődnek. Állnak. Könnyű prédák. A tébolyult sorra szedi le őket. A mellette ülőkre tekint, akik már a felsőbb sorok felé járnak. Megsebzi az asszonyokat. A helyét elfoglaló hősködni próbál ezután, és az egyik táskát vágná hóhérjuknak. Azonban az már nem ijed meg, nem rezzen. Szétlövi a fejét a szerencsétlennek, agyvelő teríti be a falat. Az ajtót torlaszolók egymást tapossák. A fickó megindul feléjük.

-Istenetekért nem lehet viselkedni! Sok kultúragyűlölő. Majd most megtanuljátok. – morogja félig-meddig magában.

Egy földön fekvő még mozog, mászni próbál. Gerincét érte a lövés, nem is tudna feltápászkodni. Az ámokfutó megáll előtte.

-Mogyorózabálók. Akciófilmekre veritek a faszotokat? Meg hobbitokra, gyűrűkurára? Filmszemétért rajongtok… Miattatok van minden. – egy könnycsepp gördül ki szeméből. Belelő hármat is az előtte fekvőbe. Talán férfibe, nem látod pontosan, mert-

Te a szék mögé lapulsz okosan. De moccanni sem bírsz. Valami megbénít. Szíved torkodban dobog, nyakad, tested, karod, lábad lüktet. A levegőt alig bírod szedni. Illetve nem is mered, nehogy neszt csapjon. Arcodba vér fröccsen, miközben a gyilkos a menekülőket mészárolja. Már háttal van neked. Elhaladt melletted. Mintha megúsznád. De nincs megkönnyebbülés.

Ekkor eszedbe jut, hogy születésnapodra kaptál haverjaidtól egy svájci bicskát. A francba, ez nem film. Ráadásul ez művészmozi. A művészfilmekben nem szokás profi módon leszerelni egy bűnözőt. A művészfilmeknek csak rossz vége lehet. Ez a barom pedig tipikus művészfilmes szereplő. Vagy várjál, mintha a Dzson Mekklén egyik részében is ilyesmi lett volna. Vagy melyikben? Túl sok Tarkovszkijt meg Tarr Bélát néztél mostanában, el is felejtetted már, hogy működik egy akciófilm. Gondolod. De áh, miféle hülyeségeken töprengsz? Inkább cselekednél. Ez a valóság most. Így teszed is a dolgod. Amilyen gyorsan és hangtalanul csak bírsz, utána osonsz. Kinyitod bicskád. Alig bírod visszatartani a lélegzeted. Színek kavarognak előtted, majd elkezd szürkülni minden. Ájulás határán vagy. Lábaid nem érzed, remegnek. Már látod az őrült hátát, aki éppen egy szerencsétlen lányt lő hátba. Hányingerkeltő látvány fogad, a szűk, terem felé vezető folyosó holttestekkel teli. Ám most nem tudja ez meghatni elméd. Szerencsédre a gyilkos éppen tárat cserél. Honnan a francból van neki több tára és miért? Ki ez a baromállat? De van az Utolsó akcióhős. Abban is sikerül végül leszerelni… Magyarországon is vannak ilyenek, nemcsak Amerikában? Bár volt a múltkor is az az eset Tarr Béla filmjénél, mikor „a budapesti Toldi moziban A torinói ló című Tarr Béla-film vetítése alatt egy nő vakuzva fényképezte a vásznat, és többszöri felszólításra sem hagyta el a termet. A feltehetően futóbolond nő arra hivatkozott, hogy napi kapcsolatban van „a Bélával” és „meg lett beszélve”, hogy fotózhat, valamint hozzátette, hogy Tarr Béla a sógora és a fia keresztapja”. De az azért nem volt ilyen durva.

Nyekk. Egyenesen a nyakába döföd pengéd, és ráveted magad, hogy földet érjen. Kiejti kezéből a pisztolyt. Nem foglalkozol most ezzel, nem is gondolkodsz. Gyorsan a fegyver után kapsz, és főbe lövöd. Hoppá. Ezt lehet, nem kellett volna, hogy magyarázod ezt most ki?

Léptek. Rendőrök jönnek. Te csak dermedten állsz a hullák felett. A vérző agyú ámokfutóra szegezed tekinteted, kezedben még mindig ott a fegyver. Bénaság telepszik rád. Mint mikor jól berúgtál, és már józanodni kezdesz, de az alkohol még mindig ott zúg tarkódban. Hú, bazdmeg, csak sikerült a műfajiságot bevinni a művészmoziba – gondolod.

-DOBJA EL A FEGYVERT! AZONNAL! – ordítanak rád az ideges törvényszolgák.

Felnézel. Nem tudod, miért, elmosolyodsz.

-Sikerült leszerelnem szerencsére…

-DOBJA EL A FEGYVERT! UTOLSÓ FIGYELMEZTETÉS!

Ekkor agyadba vág egy kellemetlen érzés. Csak most eszmélsz rá, hogy te rájuk fogod a pisztolyod. Arcodra fagy a megnyugvás vigyora. Hirtelen valami elindul a hasad felől. Szúró, kellemetlen vibrálás fut át testeden.

-Ne értsék félre, nem én… Ez itt… - mutatod a véres hajú, ősz figurát szabad kezeddel.

A rendőrök ránéznek, közelednek feléd óvatosan. Az hátsó kezében már ott a bilincs

-Nem mondom még egyszer, adja ide szépen azt a fegyvert…

Ám ekkor megrázod fejed, hátrálsz. Azok rád szegezik szemüket és pisztolyukat. Az hátsó megbotlik az öltönyös férfi testében, és a másikat is meglöki. Elvesztik az egyensúlyt és téged, a célpontot. Kibiztosítod a fegyvert, és fejbe lövöd mindkettőt.

-SEGÍTSÉG!

Egy negyvenéves forma, kövér nő szalad ki ijedten a teremből, gyorsan megpördülsz és beleereszted a tárban maradt golyókat. Tágra nyílt szemekkel nézed „munkád” eredményét: azt a pár hullát és a vonagló asszonyt. Pislogsz értetlenül. Pedig csak… De ők nem…