Mondhatjuk, hogy a sorozat nem mentes a botrányoktól. Az első rész hatalmas csalódással érkezett a boltok polcaira, és a folytatás is botrányosan indult, természetesen csak PC-n. Igaz számomra a sorozat nem okozott csalódást. Legalábbis az első résztől már semmit nem vártam, mire hozzám jutott, így legfeljebb kellemesen meglepődtem. Aztán jött a folytatás, és meglepően jó DRM-mel. Már az első részt is jól bevédték, de most a Ubisoft érzékeny pontot ért. Az online DRM legnagyobb baja a nép számára, a folyamatos nethez kapcsoltság. Persze minden síró nagyon jól tudja, hogy a probléma az, hogy szinte lehetetlen feltörni.

De mi is ez a másolásvédelem? A játék a mentéseinket online tárolja, és játék közben is online ment, így szükséges az aktív kapcsolat. A gond nem a konstans összeköttetés garantálásából, hanem a szerverek megbízhatóságából fakad. Nem egyszer álltak le a Ubisoft szerverei, dühöngő játékosokat hagyva maguk mögött, akik nem tudtak játszani. Persze hamar hárítva lettek (viszonylag), de ez nem mentség. Előnyei is vannak a DRM-nek, amit nem nagyon hangoztatnak. Van nekünk az úgynevezett uplay, ami a Windows Live-hoz hasonlít a legjobban. Van egy profilunk, a játékon belül elérhetünk dolgokat, és pontot kapunk érte. A különbség az, hogy itt a pontokat el is tudjuk költeni, plusz tartalomra, hátterekre, és egyéb vacakokra. Ami negatívum, hogy minden játéknak csak 5 teljesíthető feladata van, és ezek után bármit meg tudunk venni a játékkal kapcsolatban. Ezt a profilt ingame is elérjük, akkor egy bétában futó alkalmazással érjük el a profilunkat.
Megvallom, ettől féltem a legjobban, mikor megvettem a játékot. Kétségeim voltak a megbízhatósággal, de eddig csak önhibám miatt volt kapcsolatbontás, így nyugodt szívvel ajánlom a vásárlást. Annyit azért ajánlanék, hogy ilyen védelemmel ne vegyünk debütáló játékot, várjunk vagy két hetet, mert az első héten tuti, hogy telítettek a szerverek.

És miért csak a másolásvédelemtől féltem?! Azért, mert tudtam, hogy a játék alapvetően jó. A sztori fonalát ott vesszük fel, ahol abbahagytuk. Lucy beront, beparancsol minket az Animusba, és egy rövid etap után már menekülünk is az Abstergo-tól. Végre megérkezünk a jófiúkhoz, és megkapjuk az Animus SR2-t... nem, elnézést, az Animus 2.0-át. Az új helyszín sok jelentőséget nem kap, sok időt nem töltünk el itt, de eleget ahhoz, hogy megismerjük a karaktereket, akik valószínűleg a folytatásban kapnak nagyobb szerepet (plusz Shaun-hoz fogunk menekülni, ha már elegünk van a permanens olasz akcentusból, ez garantált, ráadásul imákat fogunk zengeni, mikor megtaláljuk az adatbázisban az általa felolvasott cikkeket).

Ami most előtérbe kerül az Ezio Auditore da Firenze. Annyi időt fogunk eltölteni vele, hogy mikor jön egy jövőbeli rész, egyszerűen meglepődünk, és teljesen kiesünk a ritmusból, aminek nagyon nagy hatása van a hangulatra (kicsit talán rá is játszottak a fejlesztők, de ezért köszönjük nekik). Az ifjú olasz nemesre mintegy ráerőszakolják a merénylői szerepet, és tudtán kívül válik igazi gyilkossá, a rend tagjává. Bejárjuk Firenzét, Velencét, Toszkánát, lesz egy villánk, amit fejleszthetünk, és végtelen mennyiségű pénzt fog garantálni.

A pénz pedig fontos lesz. A készítők felépítettek egy viszonylag egyszerű rendszert. Kapsz pénzt, és minden szint után megnyitnak neked új dolgokat. A főszál azonban nem hoz eleget, hogy fedezzük az ilyen költségeket. Ahhoz hogy effektíven fejlesszük kastélyunkat, és vásároljuk a legjobb fegyvereket, maszekolni is kell. Bejárhatunk kriptákat, amik később feloldják Altair páncélját (bugos mint a fene), időre teljesíthetünk levélszállítást, vagy csak sima versenyt, vagy ami a legjobb, gyilkolhatunk. Ezek ismétlődőek, de jók. Legalábbis most nem kötelezőek, ahogy az előző részben voltak. És kreatív dolgokkal is találkozhatunk. Egy merényletsorozatnál például nem volt szabad fegyvert használni, így maradt a tetőről ledobás, kútba ejtés és egyéb kreatív dolgok, majd csobbantunk egyet a vízben, és elmenekültünk (ugye új feature az úszás).
Ezio ráadásul szereti az öltözködést, így apánk ruháját kedvünkre színezhetjük. Felmegyünk a kapitányi kabinba; mármint az egy másik játék. Az utcán betérünk a szabóhoz, és a megfelelő színt kiválasztjuk. Én személy szerint maradtam a sima fehérnél, vagy a teljesen feketénél (attól függ, milyen vértet viseltem, mihez mi ment), de aki kevésbé analóg, annak igen érdekes párosítások is kijöhetnek.

Itt van nekünk egy új harcrendszer is. Avagy annyira nem is új. Mondjuk úgy, hogy a régi kibővítve. Az arzenálunk nagyobb, bár nem vagyunk rákényszerítve, hogy használjuk. Most már két pengével csapkodhatunk (és csapkodhatunk, szóval hatásos fegyver lett belőle), vagy csak pusztakézzel leverhetünk egy sereget (legalábbis pusztakézzel indulunk, és úgy ölünk, ami a kezünkbe kerül). Ha az ellenfél mögé kerülünk, instant halál a vége (számára), ha füstgránátot dobunk, gyorsan levághatunk mindenkit, pisztolyunkkal elrémíthetjük az ellent (vagy egy látványos halált generálunk neki), vagy el is kerülhetjük a harcot, mérgezéssel, utcalányokkal, tolvajokkal, zsoldosokkal (őket ráuszítjuk az őrökre, és minden gondunk megoldódott).
Ám az őrök is rafináltabbak lettek valamivel. Ha észreveszik, hogy valami fehér becsapódott a szénakazalba, odamennek (és vagy egeret találnak, vagy tűpárnává válnak a szénakazalban). Ezio-t felismerik az utcán, ha elég sok csínyt véghezvitt, bár ez ellen lehet tenni. Megölve hamis tanúkat, lefizetve szónokokat, vagy plakátokat tépkedve (utóbbi a leggyakoribb, és leghatástalanabb).

Ezio ugye kidolgozottabb, mint Altair, így ismeretsége is bővebb. Ugyan a helyi bandavezéreken felül egy igazi barátjáról tudunk, ám ő nagy segítség lesz számunkra. Bizony, Leonardo da Vinci nem csak az átvezetőkben lesz ott, de találmányai kihatnak a játékmenetre. Bár az igazat megvallva, ő csak összetákolja a dolgokat, és az egyetlen találmánya a repülő, ami kevésbé használható, mint a videókból látszik. Rajta kívül más híresebb egyének is feltűnnek az igen hihetően felépített olasz honban, mint például Niccolo Machiavelli, Lorenzo de Medici, Caterina Sforza.
Az egyik újítás az átvezetőkhöz kapcsolódik. Interaktívvá lettek téve. Amikor megjelenik a képernyőn az egyik gomb, akkor ha lenyomjuk, teszünk egy paragon... nem, ez még mindig nem az a játék. Nah, ha lenyomjuk, akkor egy plusz animációt kapunk. Az egyetlen gond ezekkel, hogy nem túl gyakoriak. A játék eleje hemzseg tőlük, majd épp elég idő telik el kettő ilyen jelenet között (főleg ha mellékküldetéseket is csinálunk), hogy elfelejtsük őket.

Az első rész híres volt arról, hogy a látványos mozdulatokhoz még látványosabb mozdulatok kellettek a kontrolleren. Szerencsére nem beszélhetünk rossz portról, hisz ugyanazt kapjuk, mint konzolon, csak a kamerakezelés lett PC-sebb. Amennyiben nem erőltetjük egyéb periféria használatát. Ha így teszünk, és az esetünkben egy kontroller (webkamerával még nem próbáltam, de nem ajánlom), akkor készüljünk fel, hogy még mindig két gombos a sprint. Talán ezt észre is vették a fejlesztők, így a bal analógkar kameraérzékenysége nagyobb, de még mindig nem elég, legalábbis nem minden esetben.
A harcokat még mindig egyszerű irányítani, bár kicsit jobb időzítés kell, ami növelte valamivel a nehézséget, de nem jelentősen. Szóval ejnye-bejnye, hogy nincs nehézség állítás. Amiért ennél nagyobb büntetés (itt már dádá) járna, az a történeti elemek visszatölthetetlensége. A konzolosok már fél éve sírnak, hogy nem lehet instant újrajátszani küldetéseket, csak ha elölről kezdjük.

De miért akarná az ember újrakezdeni?! Egyrészt az érdekes történet miatt, másrészt a gyönyörű grafika miatt. Azt nem mondanám, hogy ugyanolyan letaglózó, mint az első rész, de ettől még nagyon is szép. Itt már filmes átvezetőket is kapunk (amik még mindig átugorhatatlanok), egy kis szemcsésséget, élsimítást, és mindent ami kell. Akinél futott az első rész, annál ez is fog, így még emiatt sem kell aggódni.
Ami a hangulatot csak fokozza, az Jesper Kyd. Ezúttal valami témát is hallani a dallamok között, ami nem egy hátrány. Sajnos nem beszélhetünk bő listáról, de nagyon szép dallamokat hallhatunk játékközben. Ami lehúzza a hangok pontját, az a szinkron. Persze, elismerem, hogy nem lehetett máshogy megcsinálni, és a hangulathoz sokat ad (ott megkapja a pluszt, de itt negatívum), az az olasz akcentus. Komolyan mondom, a falra másztam az egésztől (Mario nagybácsink megjelenésekor pedig már csak kínomban röhögtem, és a fejem vertem az asztalba). Szóval, ahogy írtam, mikor kijutottam az Animusból, rohantam beszélni Shaun-nal (pedig nagy mennyiségben az angolok is idegesítőek tudnak lenni), hogy megszabaduljak a feszültségtől.

Konklúzióként mit lehetne mondani?! Nem tudom mennyire jött át, de a játék nagyon is felnőtt a Mass Effect 2-höz (avagy utóbbi süllyedt le ide, de egyiket sem nevezném sértőnek). Érdekes történet, szép grafika, kellemes dallamok, és 2009 egyik legjobb akciójátéka (az ideit még nem biztos hogy megkapja, a tavalyit meg már odaadtam a Batman-nek, szóval ez év végén dől el).

Grafika: 8/10 az átvezetőkben van néhány hiba, és Altair ruhája...
Hangok: 8/10 It's a-me, Mario!!!
Hangulat: 9/10 nevesebb városok, karneváli Velence, és egy megdöbbentő befejezés
Szavatosság: 8/10 egy végigjátszás jó 20 óra, de többet akar az ember (viszont visszatöltés nincs)

Összesen: 8/10 egy kötelező vétel, most már PC-n is