A TimeShift-re való utálásból már rájöhettetek, hogy itt is az idővel fogunk játszani, bár nem egészen olyan módon. Főhősünk (Alexander) Morris, aki éppen az indián túlerővel küzd amerikai pajtásaival. Ez a csata a valóságban is megtörtént, és a játékban is az egyik legjobb küldetés, kár, hogy elég rövid. A csatában aztán megsebesülünk és mikor már úgy tűnik, minden elveszett, egy fénygömbön át egy titokzatos idegen jelenik meg, aki berángat minket, ezzel megmentve az életünket. Eddig jól hangzik, ugye? Hamar kiderül aztán, hogy a jövőben találjuk magunkat, és egy cég, a KronteK mentett meg, akik feltalálták az időutazást. Azonban egy másik, titokzatos társaság is rájött erre, ők viszont megakarják változtatni a történelem eseményeit. Ezt persze nem lehet szó nélkül hagyni, és minket ért a megtiszteltetés, hogy ezt megakadályozzuk. Lesz azért segítségünk is, egy Dexter nevű fickó, aki egyben a kiképzőnk is. Az ő karaktere elég jól sikerült, vicces beszólásai vannak, de önmagában sok hasznát nem vesszük a harcokban.



Ez tehát az alapfelállás, ami eddig tényleg jól hangzik, de nagyon hamar rá jövünk, hogy sajnos nem az. A helyszínekből (amerikai polgárháború, I. és II. világháború, Pompeij) máris rögtön hiányérzetem van. Bár így is vannak olyanok, ahol eddig ritkán járhattunk, ez így önmagában szerintem kevés. Egy-két polgárháborús csata azért igazi hangulatot sugároz, és Pompeij is egészen jól sikerült helyszín. A csataterek méretüket tekintve egészen nagyok, bár nem szabadon bejárhatóak, ugyanis csak arra mehetünk, amerre éppen dolgunk van, ellenkező esetben egyszerűen meghalunk, vagy a már-már szokásosnak mondható, láthatatlan falba ütközünk. Mit ne mondjak, elég ez így 2009-ben már nagyon gáz, és ráadásul elvész a felfedezés öröme. A feladataink egyébként nagyjából ugyanazok lesznek mindig, embereket ölni, vagy éppen megmenteni. Kicsit színesítették a dolgot azzal, hogy találkozhatunk olyan személyekkel, akik a jövőre nézve fontosak (őket kék aurában látjuk), velük nem túl célszerű végezni, ha túl sokat ölünk le, meg áll az idő, és egy időgömbön keresztül ügynökök jönnek, hogy végezzenek velünk, akik roppant erősek fegyvereik végett. Erre vannak a Dexter-től kapott zöld golyók, amikkel elkábíthatjuk ezeket a személyeket. A bökkenő csak az, hogy néha túl sokan vannak, és nem lesz elég golyónk, szóval ilyenkor max. a láblövés játszik, vagy megvárjuk, hogy valaki más lője le.




A fegyver kínálat viszonylag jónak mondható, lesz egy-két ínyencség is, bár azt elég furának találom, hogy pl. az I. világháborúban egy jövőbeli gépfegyverrel rohangálok, és ez senkinek sem tűnik fel…
Fegyvereink egyébként fejleszthetőek valamelyest a küldetések után kapott pontokból, de igazából sok értelme nincs, én egyáltalán nem vettem észre, hogy jobb lett volna bármelyiktől is (egyedül a tárbővítést vettem észre, ez persze jól is jött). Az újra töltés aztán tényleg kiveri a biztosítékot, ilyenkor ugyanis megjelenik egy kör, amiben ha nem találjuk el a zöld részt (itt ismét R-t kéne nyomni), akkor sokkal tovább tart a töltés, vagy rosszabb esetben még be is ragad a fegyver. Szerintem jobb lett volna ezt inkább kihagyni, vagy legalább úgy megoldani, hogy ha eltaláljuk azt a pontot, csak felgyorsítja a töltés idejét, ellenkező esetben pedig nem lassítja be. A checkpoint rendszer is elképesztően igénytelen, ezek miatt általában nem szoktam bosszankodni, de a Darkest of Days-ben olyan idióta helyekre pakolták be néha, hogy emiatt (is) sokszor anyázásra kényszerültem. Sajnos a MI is a béka e alatt, olyan mészárlásokat tudtam rendezni néha, hogy magam is elképedtem. Ellenben ha sokan vannak (már pedig előfordul) okozhatnak problémát, mert lőni azért jól lőnek, sajnos túlságosan is, mert olykor fogalmunk se lehet róla, hogy ki és honnan lő ránk. A látvány is igencsak elmaradott, közepesnek is nehéz nevezni, ez inkább már a csúnyácska kategória. A hangzás terén se nyújt kiemelkedőt a játék, Dexter hangja az egyedüli, ami rendben van (főhősünk „természetesen” egy büdös szót nem szól végig).



Sajnos a Darkest of Days nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az alapötlet jó, a megvalósítás viszont maga a katasztrófa. Nagy kár érte, pedig sok potenciál rejtőzött a játékban, így érthető a csalódottságom. Nem igazán tudom ajánlani a játékot senkinek, maximum az ínséges időkre, és ha max. 2 ezer Ft-ért osztogatják (amire szerintem hamar sor kerül).

Megjelenés: 2009. szeptember 08.
Fejlesztő: 8Monkey Labs
Kiadó: Phantom EFX
Platform: PC, X360

Gépigény:

CPU: P4 2 GHz
RAM: 768 MB
VGA: nVIDIA® GeForce™ 6600 vagy ATi Radeon® 9800 128 MB VRAM-al
OS: Windows XP (SP2)
HDD: 5 GB

+ egy-két hangulatos helyszín

- elmaradott látvány
- ostoba MI
- megvalósítás

Értékelés:

Grafika: 5/10
Hang: 6/10
Játékélmény: 5/10
Összesen: 55%