De miért jó a horror?-Kérdezik sokan. Hiszen csak arról szól, hogy emberek, vagy szörnyek, vagy bármi, de össze-vissza gyilkolásszák egymást. Semmi nagy költői mondanivaló, művészi jelleg, fantázia.
Ezzel én nem értek egyet, a horror megengedi az emberi alkotóvágy teljes kiteljesedését, ez az a műfaj ahol nincsenek megkötések, határok. Az emberekben (még benned is!) élő természetes agresszió megnyilvánulása. Persze nem az összes, sőt sajnos korunkban elég kevés filmre igaz amit leírtam, mai horrorjaink legtöbbje valóban csak egy alacsony költségvetésű semmi, ami csak hatásvadászatra jó, ha régen csináltak ilyesmit egyszerűen annyit mondtak rá, ez egy B film, mára ezen filmek nagyrésze klasszikussá vált mint például a blogon már postolt Braindead, ki tudja talán 20 év múlva teszem azt a Fűrész lesz a kult horror, talán.

Hazánkban:
Hogy Böjtös Gábor, a sajnálatosan alacsony eladások miatt megszűnt magyar Fangoria horror magazin főszerkeztőjének szavait idézzem: "Magyarország, még nem nőtt fel ehhez a műfajhoz "- Ez a kijelentés sokakban ellenszenvet keltett, de úgy vélem igaza van. Hiszen nem sok rajonói klubbot, hivatalos honlapot, TV műsort tudnék hazánkban megemlíteni ami behatóbban foglalkozik a témával. Semmi gond a magyarokkal, vagy ilyesmi, egyszerűen nincs kultusza. Talán történelmünk miatt, ugye a rendszerváltás előtt nem igazán jutottak hozzánk, a külföldön akkoriban berobbanó, energikus új műfaj filmjei, talán ezért nem, de ki tudja, nem is számít annyira.

ART:
Az a bizonyos művészi vonalat, amit oly sokan keresnek a horrorban, igenis megtalálható, főleg a 'klasszikus' horrorokban. Itt szeretném megemlíteni a szerintem zseniális olasz horror rendezőt, Dario Argento-t. Számomra ő az, aki új színt vitt a a műfajba. Mesterien játszik a színekkel, kompozíciókkal, zenével, kedvenc filmem tőle a Suspiria, ami nem csak a rendező, de a műfaj egyik legjobb filmje. A bevezetőben szereplő kép is a filmből van. Az igencsak korosodó rendezőnek kicsit elborult az elméje, mondhatni a 80-as évek közepétől nem csinált igazán jó filmet, kivéve talán a Trauma c. filmje.
Ezzel nem azt akarom kifejezni, hogy csak ő és csakis ő vitt művészibb vonalat filmjeibe, sőt, egyszerűen őt emeltem ki.



Napjaink horrorfilmjei:
Fűrész, Sziklák szeme, Halálos kitérő, Barlang, stb...stb... Őket úgy hívjuk, hogy Slasher, avagy Gore filmek. Azaz a már fent említett össze-vissza gyilkolásznak stílus, brutálisak, sokkolóak, vagy zero történet, vagy pont hogy érdekfeszítő. Ezek a filmek egy bizonyos lelki traumát okoznak az emberekben, de mindenkire másképp hatnak. Van aki álmos szemekkel nézni végig és egyáltalán nem váltanak ki belőle semmit, van aki végig se bírja nézni, van aki rajong értük, van aki elvből meg sem nézi. Azt mindenképp meg kell említenem, akinek nem tetszik valamelyik felkapottabb slasher, annak egyik se fog. Célja egyszerűen a szórakoztatás, egyedi módón, nem akar semmit, ne is várjatok ezektől többet, szórakozz rajta, álmodj utána rosszat. Többségüket én, a nagy horror fan sem szeretem.

Old 'skull'
Klasszikus filmek, ma talán csak nevetünk rajtuk, a gagyi szörnyeken, ronda trükkökön, rossz színeszeken, de ebben rejlik az igazi varázsuk. Akkor is B volt, ma is az. Véleményem szerint viszont sokkal jobbak mint mai társaik, nehogy azt hidjétek, hogy én leragadtam a múltban, itt exclusive elárulom, hogy még nem vagyok 20 sem. Mégis ezek a filmek lettek a kedvenceim, talán a már említett low budget varázs miatt. Egyszerűen érzed a feelinget, nemtudom másképp kifejezni. Persze ezek között is vannak mai napig brutálisnak számító A kategóriás alkotások, had ne soroljam őket.



Kult figurák:
Akiket mindenki ismer, a rémálom az elm utcában stílusos humoros negatív karaktere akit próbáltak, és sikerült megszerettetni a nézővel, úgy ám ő Freddy Krueger. A péntek 13 filmek néma gyilkossa Jason Voorhees. A zseniális elme Clive Barker legismertebb karaktere az intellekt gonosz megtestesítője, Pinhead a Hellraiser filmekből, megjegyzem ő a kedvencem. Szintén az író/rendező elméjéből szabaduld Candyman. Pozitív főhős Ash az Evil dead részekből. De itt van a kicsit sci-fi beütésű Alien és társa akivel már kétszer is sikertelenül összeuszították a filmvásznon Predator. A texaszi mészáros Leatherface. Halloween réme Michael Myers. Sorolhatnám reggelig, bárhogy is legyen ezek a karakterek mindenkinek ismerősek.



Hát ez valahogy ennyi lenne, nem írtam le mindent amit akartam, de nincs időm rá. Lényeg a lényeg, nem kell utálni a horrort csak azért mert, vagy annak rajongóit, ez igenis egy kultusz, van akinek nem tetszik, ezzel természetesen nincs semmi baj, nem kötelező szeretni, van aki nem meri bevallani magának, hogy tetszik, és van aki csípőből fikázza az egészet.

Peace.