• Tizenhat esztendő után mondott le a Bungie elnöki posztjáról Harold Ryan
  • Egyelőre nem tudni mi áll a döntés hátterében
  • A szakember helyét Pete Parsons ügyvezető igazgató veszi át

A Bungie a mai napon bejelentett, hogy Harold Ryan lemondott a stúdió további vezetéséről, helyét a cég korábbi ügyvezető igazgatója, Pete Parsons veszi át. Ezzel minden bizonnyal új időszámítás veszi kezdetét a Bungie-nál, hiszen Ryan 16 esztendő után távozott posztjáról.

Hogy a váltás hátterében pontosan milyen okok állnak, arról sem Ryan sem, a Bungie nem nyilatkozott eddig, Parsons mindössze egy a cég hivatalos honlapján tett közleményben köszönte meg a szakember eddigi munkáját. Volt mit, hiszen Ryan vezetése alatt élte meg a Bungie a legnagyobb sikereit az ONI 2001-es megjelenésétől kezdve a Halon át egészen a Destiny berobbanásáig.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

„Szeretném személyesen is megköszönni Harold barátságát, szenvedélyességét, kemény munkáját, és elkötelezettségét az irányba, hogy segített a Bungie-t egy fantasztikus stúdióvá formálni. Csapatként rengeteg győzelmet ünnepelhettünk, és legalább ugyanennyi nehéz helyzetet vészeltünk át. Szeretném, ha a Destiny-játékosok tudnák, hogy számomra és a Bungei számára elsődleges fontosságú volt - és lesz mindig is - , hogy remek játékokat oszthassunk meg veletek. Úgy vélem, a Destiny egy megismételhetetlen élmény, de hiszem, hogy a cégünk legjobb játékai még csak most következnek. Az én új feladatom az lesz, hogy beváltsam ezt az ígéretet.” – írta Parsons a bejegyzésben.

Hogy a Bungie Ryan nélkül milyen új irányokba léphet tovább, azt még nem tudni, de nagy kérdés, hogy a szakember távozásának van-e valami köze a Kotaku által nem régiben megszellőztetett hírnek, mely szerint a Destiny hivatalosan még be sem jelentett folytatása biztosan nem jelenik meg az idei évben.