• Megjelentek a nyerészkedők
  • Pont, mint a PS5-nél
  • 25.000 dolcsiért is árulnak jegyet Ebayen

A Pókember: Nincs hazaút a 2021-ben megjelenő legnagyobb Marvel-filmnek ígérkezik, ami körül már most hatalmas a hype, pedig csak december 17-én kerül mozikba. Ahogy ma már írtunk róla korábban, a várva várt filmre szóló jegyek annyira keresettek, hogy az olyan nagy weboldalak, mint a Fandango és az AMC szimplán összeomlottak. A nagy mennyiségű eladott jegyek ellenére úgy tűnik, hogy sok rajongó lemaradt a nyitóhétvégére szóló jegyekről, és ezt a nyerészkedők ki is használják. Nem kellett sokáig várni, hogy néhány jegy felbukkanjon az eBay-en, és ha azt mondanánk, hogy túl vannak árazva, az még enyhe kifejezés is lenne. Az egyik ilyen eBayes bejegyzés szerint az eladó körülbelül 25.000 dollárt kér egy jegyért, amely New Jersey-ben vehető át. Ezzel még nincs vége, hiszen egy másik hirdetési lista 4.500 dollárért kínál jegyeket. A Marvel egyértelműen fantasztikus munkát végzett a film népszerűsítésében, de most a rajongók – főleg Amerikában – durván ki vannak szolgáltatva a jegyüzéreknek.

spider-man-no-way-home-movie-tickets-on-sale-on-ebay.jpg

spider-man-no-way-home-tom-holland-doctor-strange-sony.jpg

(Kép forrása: screenrant.com)