héten megjelent demónak köszönhetően most már bárki belekóstolhatott az április elején érkező Resident Evil 3 örömeibe. Nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy belássuk, rengeteg szó lesz még a közelgő remake-ről, amely könnyedén megismételheti a Resident Evil 2 óriási sikerét. Éppen ezért úgy gondoltuk, érdemes kicsit megemlékezni a 20 éves eredetiről is, számos olyan játékelem van ugyanis, amit bizony a Resident Evil 3: Nemesis hozott be a Resident Evil-szériába.

Lőszercraftolás

Az első két részben a muníció tekintetében abból kellett főznünk, amit "a gép dobott", a RE3-ban azonban már némileg nagyobb szabadságot kaptunk, a felszedhető itemek között megjelent ugyanis a lőpor. A gyógynövényekhez hasonlóan ezekből is több változat létezett, a rengeteg különféle kombináció pedig eltérő fajtájú és mennyiségű lőszert eredményezett. Sőt, a Capcom még egy kis tanulási folyamatot is becsempészett a rendszerbe, hiszen, ha többször is elkészítettük ugyanazt a "receptet", akkor mindig egyre több és több lőszer volt a jutalmunk.

Visszatér a remake-ben? Naná! Olyannyira, hogy a 2019-es remake esetébeutólag a RE2-be is beépítették ezt a játékmechanikát. Annyi könnyedség van az eredetihez képest, hogy a craftoláshoz nem kell semmiféle segédeszköz  ott egy masina is szükséges volt, ami praktikusan azt jelentette, hogy a mentőszobában tudtunk csak gyártani, hiszen nem igazán érte meg elpazarolni rá egy értékes helyet az eszköztárból.

re3-innovaciok-gunpowder.jpg

Kibővített harci repertoár

A Resident Evil harcainak kezdetben meglehetősen kötött koreográfiája volt: megálltunk egy többé-kevésbé biztonságosnak vélt ponton, és onnan küldtük az ólmot a zombikba és az egyéb csúfságokba, majd ha túl közel kerültek hozzánk, akkor odébb szaladtunk és kezdtük elölről. A RE3 annyit csavart ezen, hogy bekerült egy "dodge" gomb: jó időzítéssel és egy kis szerencsével az R1 megnyomásával Jill elugrott a közelgő támadás elől, ami főleg a Nemesis ellenében volt életmentő, méghozzá szó szerint. Szintén a harmadik részben jelentek meg a robbanó hordók, amikkel óriási sebzést vihettünk be vagy egy lövéssel kiiktathattunk egy nagyobb zombisereget.

Visszatér a remake-ben? Szerencsére igen. Maga a szisztéma nagyon hasonlít a régihez, egy jól időzített gombnyomás kell csupán, és már meg is menekültünk a pácból. Felületes lenne azonban könnyítésnek nevezni, hiszen már a demóból is kiderült, hogy számos esetben elengedhetetlen lesz az alkalmazása  már ha nem akarunk annyi sérülést beszedni. A tűzijáték-rajongók legnagyobb örömére a robbanó hordók is visszatérnek.

re3-innovaciok-dodge.jpg

Loot

Sokan azt hiszik, hogy az ellenfelek által elhullajtott lootot a RE4 vezette be, pedig nem ez a helyzet, hiszen már a harmadik részben is volt erre példa. Csak éppen nem a mezei zombikat kellett legyakni érte, hanem mágát a Nemesist, méghozzá Hard módban. Ha ugyanis a keményebb nehézségi fokozaton játszottunk, akkor a kiemelt összecsapásoknál határozottan megérte felvenni a kesztyűt "Nemmy"-vel szemben, ugyanis fegyveralkatrészeket kaptunk jutalmul, ha sikerült őkelmét megfektetni. Többek között a játék legerősebb pisztolya és puskája is így volt megszerezhető.

Visszatér a remake-ben? A fejlesztők megerősítették, hogy ezúttal is számíthatunk jutalomra, ha le tudjuk győzni a minket üldöző Tyrantet, úgyhogy érdemes lesz próbálkozni. Csak legyen nálatok elég lőszer, mert késsel hadonászni nem túl kellemes!

re3-innovaciok-loot.jpg

Választási lehetőségek

A RE3 egyik legérdekesebb eleme a Live Events volt. Ez tulajdonképpen választási lehetőségeket takart: a sztori bizonyos pontjain, tipikusan nagyon szorult szituációkban döntenünk kellett A és B opció között  az elsőnél például arról, hogy megküzdünk-e a Nemesisszel vagy bemenekülünk a rendőrörsre. Ezek extra mélységet adtak a játéknak, mert bár volt köztük olyan is, ami szimplán "jó" és "rossz" döntést hajított elénk (esetenként halállal), más esetekben viszont a sztori alakulását is befolyásolhattuk.

Visszatér a remake-ben? Kategorikusan nem cáfolták még ezen játékelem visszatérését, egyelőre azonban sajnos semmi nem utal arra, hogy lesznek ilyesfajta döntési szituációk.

re3-live-event.jpg

Mercenaries

A Mercenaries az évek során olyannyira szerves része lett a Resident Evilnek, hogy még külön játék is készült belőle (3DS-re), és bár végigjátszás utáni extra játékmód már a RE2-ben ott volt, a legendás Mercenaries a harmadik részben debütált, Operation Mad Jackal alcímmel. Itt a három U.B.C.S.-ügynök egyikével (Carlos, Nikolai, Mikhail) kellett eljutnunk a villamostól a raktárig, beosztva a kezdetben kapott muníciót, illetve folyamatosan kitolva a rendelkezésre álló időt az ellenfelek kiiktatásával. Időnként civileket is megmenthettünk, amiért extra idő és jutalom járt.

Visszatér a remake-ben? Sajnos nem. A Capcom pontosan emiatt döntött úgy, hogy az eredetileg külön játéknak szánt Resident Evil: Resistance végül a RE3-csomag részeként fog megjelenni, hiszen így nem maradunk extra játékmód nélkül  igaz, single player szórakozás helyett aszimmetrikus multiplayer-élmény vár ránk.

re3-innovaciok-mercenaries.jpg

A Resident Evil 3: Nemesis gyakran feledésbe merül, amikor a széria legjobb epizódjairól van szó, ugyanakkor a fenti példák is jól mutatják, hogy innovációban, újításban és ötletekben egyáltalán nem volt hiány. Reméljük, hogy a remake is legalább annyi szórakozást tartogat majd számunkra, mint a húszéves eredeti!

Támogasd te is a PC Gurut!