A Gamasutrán olvasható nekrológot az 8monkey dolgozói állították össze, hogy tisztázzák, a játék nem azért lett ilyen rossz (a Metacritic szerint 45% és 52% között áll, platformok alapján), mert ők összecsapták, hanem mert a körülmények rendkívül mostohán játszottak össze ellenük. Az első koporsószög az Xbox 360-as port elkészítésének ötlete volt, majd ezt követte a saját motor melletti állásfoglalás és az a tény, hogy a különböző idősíkokon játszódó pályák mind más és más grafikusi, hangtechnikai és tervezői munkát követeltek meg.

Ami talán a legérdekesebb, az a csapat létszáma és anyagi háttere. Az 8monkey minimum 4 és maximum 10 (!) főt számlált, ami összehasonlítva mondjuk az id Software-rel nagyon apró, garázsfejlesztői szint. Ugyan külsősként alkalmaztak még 14 embert, az messze nem ad olyan biztonságos hátteret, mint egy folyamatosan dolgozó, összeszokott, profi csapat. Csak a grafikus motort egy évig programozták, majd ezt követte két és fél esztendőnyi tényleges fejlesztés. Az összes költség végül 1,7 millió dollárra rúgott, és az eredmény egy 200.000 soros kód volt, 80 gigányi forrással.

A cikket ne tessék rossz néven venni, mert az 8monkeyra tényleg rájárt a rúd. Kár értük.