• Idén lesz 30 éves a Bend Studio
  • A Days Gone és a Syphon Filter fejlesztőcsapata
  • A stúdió egy születésnapi poszot is közzétett nemrég

Ha van olyan játék, amellyel kimondottan mostohán bánt a kiadója, akkor az mindenképp a Days Gone, hiszen a Bend Studio 2019-ben megjelent posztapokaliptikus akciójátéka remek fogadtatásra lelt a felhasználók körében (több mint 8 millió példányban kelt el eddig PS4-en, és emellett PC-n is felettébb népszerű), de mivel a szakma már nem volt ennyire elragadtatva, így a Sony szépen kukázta a sokak által várt folytatást. Persze tény, hogy megvannak a játék hibái (kicsit lassan indul be és nem is tartalmaz túl sok eredetiséget), de így is egy remek hangulattal megáldott nyílt világú alkotásról beszélünk, ami igazán megérdemelt volna még egy esélyt. A csapat viszont kénytelen volt továbblépni, és bár még mindig nem tudni, min ügyködnek pontosan, az már biztos, hogy nagyon szeretnék bemutatni a közönségnek.

A Bend Studio ugyanis idén lesz 30 esztendős, az évforduló örömére pedig meg is osztottak egy bejegyzést pár napja, amelyben köszönetet mondtak a támogatásért, valamint elmondták, hogy már alig várják az új, PS5 exkluzív játékuk leleplezését. Amelyről egyelőre csak annyi derült ki, hogy a világ felépítése a Days Gone-ra fog hasonlítani, és valamilyen online szegmenst is tartalmaz. Azt persze nem árulták el, hogy mikor kerül sor a nagy leleplezésre, de mivel itt van a nyakunkon a következő, egyórás hosszúsággal bíró PlayStation Showcase, éppenséggel akár ennek keretében is elhúzhatnák azt a bizonyos függönyt – ha más nem egy cím és egy logo erejéig.