Lehet, hogy csak nekem tűnik így, de 10-15 évvel ezelőtt mintha nem telt volna el annyi idő egy AAA játék bejelentése és megjelenése között, mint manapság – persze az olyan extrém példáktól eltekintve, mint mondjuk a számtalanszor elhalasztott S.T.A.L.K.E.R.: Shadow of Chernobyl, ami még nevet is váltott a fejlesztés során. Természetesen most sem minden esetben igaz, hogy hosszú éveket kell várnunk egy-egy leleplezést követően, de a The Elder Scrolls 6 és a Dragon Age: The Veilguard (ami ugyebár szintén névváltoztatáson esett át) például egy rossz viccnek is felfogható ebből a szempontból – ha pedig már szóba került a BioWare akció-RPG-je, a széria egykori executive producere, Mark Darrah egy nagyobb terjedelmű videóban beszélt arról, hogy mi állhat a szóban forgó jelenség hátterében.

A veterán fejlesztő (aki jelenleg tanácsadóként vesz részt a The Veilguard munkálataiban) szerint számos oka lehet annak, hogy túl korán jelentenek be egy nagy költségvetésből készülő videójátékot, kezdve azzal, hogy a kiadó gyengének érzi az aktuális felhozatalát, így egy nagyobb cím idő előtti leleplezésével igyekszik biztosítani a játékosokat arról, hogy van még muníció a tarsolyában. Emellett úgy véli, hogy maguk a fejlesztőstúdiók is sürgethetnek egy-egy bemutatót, mivel félnek attól, hogy ellenkező esetben a kiadó elkaszálja az adott programot. Kiemelte továbbá, hogy felettébb megtévesztő lehet egy-egy ilyen lépés, mert amikor a cégek azt mondják, hogy dolgoznak valamin, az nem feltétlenül jelent egyet a tényleges munkával. „A stúdiók ezen a fronton eléggé félrevezetőek lehetnek, pláne, amikor olyan dolgokat mondanak, hogy 'elkezdtünk dolgozni a The Elder Scrolls 6-on', vagy mondjuk előzetest készítenek egy játékhoz, miközben a csapat aktuális létszáma 10 fő alatt van” – értekezett Darrah. „Ezzel ugyanis azt a benyomást keltik, hogy párhuzamosan zajlik a fejlesztés, holott valójában csak pár ember tart néhány megbeszélést, és igazából nem sok minden történik” – tette hozzá, kiemelve, hogy ha tíz vagy több év különbség van egy széria epizódjai között, akkor az első néhány esztendőben biztosan nem zajlik tényleges fejlesztés. Több tényező is befolyásolhatja tehát egy AAA produkció idő előtti beharangozását, más kérdés, hogy ez nem feltételnül jó dolog a rajongók szemszögéből, akik évekig türelmesen várnak, miközben alig haladnak a munkálatok.