Már eddig is lehetett sejteni, hogy a Switch esetében a Nintendo szakítani igyekszik az eddigi szigorúan családbarát politikájával, ezt pedig most hivatalosan is megerősítette a japán cég. Előre jelezhette mindezt, hogy a konzol bejelentő trailerében  felnőtteket láthattunk az eddig megszokott komplett családok helyett, de a Switch-re érkező címek listájában is egymás után tűntek fel a nem családbarát játékok, gondoljunk csak a Doomra vagy a Wolfenstein II: The New Colossusra

A Nintendo hivatalos állásfoglalása szerint:

„Akárcsak a könyvekre, TV adásokra és mozifilmekre, a játékokra is igaz, hogy a különféle tartalmak különféle hallgatóságnak szólnak”

A döntés néhány esetben magukat a fejlesztőket is meglepte. A Gal Gun 2-t jegyző Inti Creates vezérigazgatója például meg volt győződve róla, hogy a játékukból nem készülhet Switch verzió, de a Nintendónál mégis rábólintottak a megjelenésre. És nagyon úgy tűnik, hogy a számok egyelőre az új üzletpolitikát igazolják: például a frissen megjelent The Flame In The Flood első napi eladásait tekintve Switch-en fogyott a legjobban az összes konzol közül.

switch-600x291.jpg