• A Remnant 2 volt a legkelendőbb játék júliusban
  • Legalábbis Amerikában
  • A Diablo 4 így a második helyre szorult
  • A Hogwarts Legacy és a Pikmin 4 is felkerült a listára

A Remnant 2 túlzás nélkül a nyár meglepetésjátékának mondható, hiszen amellett, hogy remek értékelésekkel jutalmazta a szakma, még a játékosok körében is elképesztően népszerű – olyannyira, hogy az eladási mutatók magát a Gearbox Publishinget is meglepték. A Gunfire Games soulslike alapokon nyugvó akció-RPG-jének diadalmenete pedig még messze nem ért véget, kiderült ugyanis, hogy múlt hónapban magát az ördögöt is sikerült letaszítania a trónjáról. Bizony, Amerikában a Remnant 2 volt a legkelendőbb program júliusban (az információt Mat Piscatellának köszönhetjük), így a manapság elég sok dolog miatt célkeresztbe került Diablo 4-nek már csak az ezüstérmet sikerült megkaparintania.

A dobogó harmadik fokára a Call of Duty: Modern Warfare 2 állhatott (bizonyára készülnek a játékosok az új felvonás érkezésére), míg a negyedik helyet a népszerűségi listák élén tanyázó Hogwarts Legacynek sikerült bezsebelnie. Íme az első tíz helyezett:

A Remnant 2 egyébként a 18. helyen áll jelenleg az éves összesítést nézve (ezt a listát továbbra is a Hogwarts Legacy vezeti), ami rendkívül jó teljesítménynek mondható, tekintve, hogy egyáltalán nem vitték túlzásba a marketinget, ráadásul nem is egy gigászi AAA címről beszélünk. Ebből adódóan szinte garantált, hogy a fejlesztők a jövőben is támogatni fogják a lövöldét, szóval lesz még mit csinálni ebben a kegyelmet nem ismerő világban.