• A Star Citizen fejlesztői szerint elvárták tőlük, hogy egy természeti katasztrófát is végigdolgozzanak
  • Vagy vegyék ki szabadságnak azokat a napokat, mikor nem tudnak gép előtt lenni
  • A Cloud Imperium Games tagadja, hogy ilyesmi történt volna

2021 februárjában egy elég durva és abszolút váratlan hóvihar söpört végig Texason, aminek következtében az állam egyes részein elment az áram és a fűtés is. Ezek az extrém körülmények természetesen a texasi játékfejlesztők munkáját is jelentősen megnehezítették, a Gearbox például tegnap jelentette be, hogy a hóvihar miatt késni fog a Borderlands 3 Director’s Cut című DLC-je, és a hírek szerint szinte az összes többi stúdió is leállt, amíg a hóvihar történt.

A Star Citizen mögött álló Cloud Imperium Games vezetőségét azonban nem hatotta meg mindez, legalábbis hat, nevük elhallgatását kérő fejlesztő szerint, akik a Kotakunak nyilatkoztak az esetről. A fejlesztők elmondása szerint menedzsereik jelezték nekik, hogy az áramkimaradások ellenére sem állhatnak le a munkával, ha pedig mégse tudnak dolgozni, akkor készüljenek rá, hogy túlórázniuk kell majd, esetleg hétvégén bepótolni a kiesett időt, vagy, ha minden kötél szakad, szabadságot is kivehetnek, amíg véget nem ér a hóvihar.

A Cloud Imperium Games a Kotaku megkeresésére tagadta, hogy ilyesmi történt volna, a stúdió vezetője, Chris Roberts pedig egyben e-mailben biztosította minden texasi fejlesztőjét, hogy a hóvihar miatt esetlegesen kiesett munkanapjaik után is ki lesznek fizetve.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!