2019 végén a Netflix enyhén szólva is bankot robbantott a Vaják első évadával. Az Andrzej Sapkowski regényfolyamán alapuló sorozat rövid időn belül a streaming szolgáltató egyik legnézettebb és legsikeresebb alkotása lett, ennek fényében pedig aligha tűnik túlzásnak, hogy az illetékesek még debütálása előtt berendelték belőle a második szezont, mely (ha minden jól megy) valamikor idén év végén mutatkozhat be.

Itt azonban nem álltak le a Netflix kreatívjai, 2020-ban ugyanis több spinoff érkezését is bejelentették, melyek ugyan a könyvek világában játszódnak, azonban Geralt és Ciri helyett jellemzően a fontosabb mellékszereplőkre, vagy fajsúlyos, de a regényekben ki nem bontott történésekre helyezik a hangsúlyt. Összeszedtük hát nektek, milyen már bejelentett és még csak pletykált Vaják-produkciók várhatóak a közeljövőben, nehogy lemaradjatok valamelyikről.

vajak-harmadik-evad-01.jpg

Vaják második évad

Természetesen maga a fő sorozat folytatódni fog, méghozzá a tervek szerint még idén. És bár előbb a koronavírus, utána pedig Henry Cavill sajnálatos (de szerencsére nem túl súlyos) sérülése hátráltatta a forgatást, a Netflix egyelőre nem jelezte, hogy 2022-re kéne csúsztatni a premiert, és reméljük, erre a továbbiakban sem lesz szükség.

witcher-s2-ciri.jpg

Ami a cselekményt illeti, a Vaják második évada nagyjából a harmadik regény, a Tündevér, történetét dolgozza majd fel, avagy jó eséllyel betekintést nyerhetünk Ciri kiképzésébe, megismerkedhetünk Geralt mellett a többi vajákkal, illetve előkerül majd az Északi Királyságok és Nilfgaard bonyolult diplomáciai viszonya is. A folytatás az első évaddal szemben nem három, hanem csak egy idősíkon fog játszódni, de a sorozat showrunnere, Lauren Hissrich, már jelezte, hogy azért így sem érdemes teljesen lineáris történetre számítanunk.

További érdekesség, hogy a Netflix karácsonykor megosztotta a második évad forgatókönyvének legelső oldalát, ez alapján pedig egy ütős, vérben, szörnyekben és feszült jelenetekben gazdag szezonra számíthatunk.

witcher-s2-yennefer.jpg

Vaják: A Farkas rémálma

Az első spinoff, melyet a Netflix hivatalosan is bejelentett a Vaják első évadának elsöprő sikere után, a Vaják: A Farkas rémálma (avagy angolul a The Witcher: Nightmare of the Wolf) volt. Ez a produkció egy animációs film, mely Geralt helyett annak mentorára, Vesemirre fókuszál, bemutatva, hogyan alakult a regényekben már idős és bölcs figuraként felbukkanó szörnyvadász kalandos fiatalkora.

A produkción ráadásul igen komoly nevek dolgoznak, hiszen a stábban felbukkan Lauren Hissrich, a fő sorozat showrunnere, valamint Beau DeMayo, a Vaják első évadának egyik forgatókönyvírója is, az animációért pedig az a Studio Mir felel, melynek a Korra legendáját vagy A Kertvárosi Gettó negyedik évadát is köszönhettük. A Vaják: A Farkas rémálma jelenleg még nem kapott pontos premierdátumot, azonban a Netflix szerint az animációs film még idén megjelenik (talán a második évad előtt), ami azért mindenképp biztatóan hangzik.

witcher-01-anim.jpg

The Witcher: Blood Origin

A potenciális Geralt nélküli Vaják spinoffokon elmélkedő listánkban mi is kitértünk arra, hogy izgalmas lenne kicsit alaposabban megismerni a vajákok eredetét, netán azokat a sötét és rémségektől nyüzsgő időket, mikor a szörnyvadászok aranykorukat élték, ez a téma pedig szemmel láthatóan a Netflix kreatívjainak a figyelmét is felkeltette. Legalábbis nagyon erre utal, hogy tavaly nyáron bejelentették, készül a The Witcher: Blood Origin, mely 1200 évvel Geralt ideje előtt játszódik, és az első vaják megszületését mutatja be.

Maga a produkció egy hatrészes minisorozat lesz, melynek stábjában a Vaják: a Farkas rémálmához hasonlóan szintén feltűnik Lauren Hissrich, igaz, itt „csak” producerként, a showrunner székét pedig a fő sorozat első évadának egyik írója, Declan De Barra kapta. Rajtuk kívül pedig olyan nevek dolgoznak majd a Blood Origin sztoriján, mint Kiersten Van Horne (Snowpiercer – Túlélők viadala) vagy Beau DeMayo (Vaják). Az, hogy a minisorozat pontosan mikor fog debütálni, egyelőre nem ismert, de mi azért reméljük, hogy legkésőbb 2022-ben elmerülhetünk az első vaják kalandjaiban.

witcher-spinoffok-05.jpg

Vaják harmadik évad

A fenti három produkciót már fixen berendelte a Netflix, akad azonban még pár olyan cím is, aminek a létezése egyelőre csak kiszivárgott, és hivatalosan még nem erősítették meg, hogy készül. Tipikusan ilyen projekt a Vaják harmadik szezonja, amiről a streaming szolgáltató egyelőre nem beszélt (kicsit korai is lett volna, mikor még a második évadnak sincs pontos premierdátuma), azonban a projekt már így is felbukkant a Writers Guild of America adatbázisában, ami azért egy elég neves szervezet, így nem valószínű, hogy hibáztak volna.

Hivatalos bejelentés híján persze azt is nehéz megmondani, hogy a harmadik évad miről szól majd (már ha valóban készül), azonban az elődei által felállított precedenst követve alighanem Sapkowski negyedik regényének, A megvetés idejének, a cselekményén fog alapulni a történet, azaz még jobban elmélyedhetünk az Északi Királyságok belpolitikájában, miközben a varázslónők és a nilfgaardiak mind a saját terveiket szövik. És bár a Netflix egyelőre nem erősítette meg, hogy valóban készül a következő évad, a Vaják eddigi sikerei alapján nem olyan nehéz elképzelni, hogy már be is rendelték az új szezont.

vajak-masodik-evad-hirosszesito-01.jpg

A varázslónőkre fókuszáló spinoff

Nemcsak a Vaják harmadik évadáról lehetett azonban pletykákat hallani az elmúlt hónapokban, hanem az is felmerült, hogy a Netflix egy újabb spinoff berendelését is fontolgatja, mely Vesemir vagy az első vaják helyett a regényekből ismerős varázslónőkre fókuszálna. Maga az elgondolás mindenképp érdekes, hiszen a mágusok között is akad nem egy érdekes karakter Triss Merigoldon és Yenneferen kívül, ez pedig remek táptalajt jelentene egy ármánykodásra és intrikára kihegyezett sorozathoz.

Persze fontos leszögezni, hogy a spinoff létezése egyelőre nincs hivatalosan megerősítve, viszont a pletyka egy Daniel Richtman nevű bennfentestől származik, aki korábban már többször is fején találta a szöget a Vajákkal kapcsolatos szivárogtatásaival, és valljuk be, a már biztosan berendelt minisorozat és animációs film fényében nem is lenne olyan meglepő, ha a Netflix tovább szeretné bővíteni ezt a filmes univerzumot, mondjuk, a második évad sikereinek függvényében.