A Marvel Moziuniverzum már hosszú ideje velünk van, lassan megszámolni is nehéz, hány film készült el eddig. A Disney+ elindulása óta viszont sorozatok terén is beerősített, olyannyira, hogy véleményem szerint jelenleg ezek a szériák jobbak, mint a 4. fázis mozifilmjeinek többsége. A Loki és a WandaVízió nagyon jól sikerült, utóbbi ráadásul a Doctor Strange és az őrület multiverzumához is szervesen kapcsolódik. A Sólyomszem és A Sólyom és a Tél Katonája is szórakoztató akciósorozat lett, és még a Ms. Marvelnek és a Holdlovagnak is megvannak a maga pillanatai. Most pedig itt a következő széria, a She-Hulk: Attorney at Law, avagy magyarul az Amazon: Ügyvéd.

Ne zúzzunk

A történet főhőse Jennifer Walters, a közel két évtizede Hulkká változott tudós, Bruce Banner unokatestvére. Hogy hogyan lesz belőle is Hulk, azt most nem részletezném, a lényeg nem is ezen van. Olyannyira nem, hogy a készítők maguk tudták le az egészet néhány másodperc alatt. Ám ami ezután jön, na, az már valami!

she-hulk-01.jpg

A Disney+ sorozataiban az a jó, hogy a készítők bátrabban kísérleteznek, és olyan formulákat és elemeket is ki mernek próbálni, amiket moziban, a jelenlegi trendek keretében esélytelen lenne megvalósítani. Gondoljunk csak a WandaVízió sitcomokat megidéző epizódjaira, a több személyiséggel bíró Holdlovagra vagy aligátor Lokira. Az Amazon készítői is ezen a vonalon haladnak tovább, szóval nem feltétlen azt fogjuk kapni, amit várunk. Már a nyitányból kiderül, hogy az eddig csak finoman simogatott negyedik falat ez a sorozat Hulk módjára üti át, és az epizód legjobb szakaszát – a Hulk-tréning programot – lényegében Walters meséli el nekünk, nézőknek. A két Hulk jeleneteiben pedig nem az akció, hanem a fesztelen humor dominál, és a leglényegesebb kérdés nem az, hogy hősnőnk képes lesz-e az erejét megfékezni, hanem az, hogy Steve Rogers szűzen halt-e meg. Ez így leírva persze banálisnak hangzik, de a sorozat kontextusában működik.

she-hulk-03.jpg

A poénok jól működnek, a könnyed stílus pedig jól áll a sorozatnak. Ám ebben nagy felelősség hárul a főszerepet játszó Tatiana Maslany-nak, aki remekül el tudja adni nekünk Walters karakterét. Laza stílusával és eltökéltségével hamar belopja magát az ember szívébe, gyorsabban, mint Kamala Khan a Ms. Marvelben. Karaktere is érdekes, és nem csupán azért, mert ő 20 perc alatt megtanulta azt, amit Bruce majdnem 20 év alatt, hanem mert mind életszemléletében, mind jellemében szinte tökéletes ellentéte Bannernek. A trükkök is jól működnek, sokkal jobban néz ki a CGI, mint a trailerekben. Ami mondjuk, nem csoda, hiszen az előzetesek általában akkor jelennek meg, amikor a filmeken és sorozatokon még javában dolgoznak. Ráadásul a környezet is rájátszik a fesztelen hangulatra, hiszen a Hulk-duó egy mexikói trópusi szigeten tölti el a kiképzés napjait. Az idilli, színekben gazdag helyszín tökéletes választás a két zöld óriáshoz.

she-hulk-02.jpg

Viszont egyelőre nem látni, hogy merre akar ez a sorozat elindulni. Az első rész nem több egy eredetsztorinál, aminek viszont kicsit kapkodós. Gondolok itt arra, amire fent is céloztam: nagyon gyorsan letudják Jen átalakulását. Költői túlzással élve, ha az ember pislant, lemarad róla. Ráadásul a körülmények sem tisztázottak, Banner is letudta az egészet azzal, hogy majd utánanéz. Ugyanezt érzem a végénél is, ahol minden felvezetés, utalás vagy előrejelzés nélkül ránk tör egy szupergonosz. Ha nem ismered a sorozat hátterét, azt sem fogod tudni, hogy ki ő. Ha ismered, akkor meg azt kérded, hogy tényleg így kellett őt beleszuszakolni ebbe a sorozatba? Persze, mindezt még ki lehet bontani, hiszen ez mégiscsak az első rész. De kicsit kiegyensúlyozottabban, jobban elosztva is lehetett volna ezt a két szakaszt kezelni. Azért a jövőben az olyan karakterek, mint Fenegyerek, Blonsky és Wong, remélhetőleg kicsit gondosabban lesznek bemutatva.

Ám a fenti kis kapkodást leszámítva az Amazon: Ügyvéd kellemes nyitányt kapott. Elmeséli, honnan van a második Hulk, Bruce szerepeltetésének hála a stafétabot átadása is rendesen körbe lett járva. A látvány szintén rendben volt, és összességében egy kellemes, könnyed, szórakoztató epizóddal gazdagodott a Marvel Moziuniverzum. Aztán hogy milyen lesz a teljes évad, az kiderül néhány hét múlva, de csütörtökönként a rajongóknak addig is lesz mit nézniük!

Képek forrása: Disney+