Véget ért a Disney+ második MCU-sorozata, a The Falcon and the Winter Soldier, amely merőben másfajta széria lett, mint a korábbi WandaVision. Hogy melyik a jobb, arról sokat lehetne vitázni, én előjáróban inkább annyit mondanék, hogy mindkettő jó volt, de egymáshoz viszonyítva nagyon mások. Azt viszont mindenképpen a The Falcon and the Winter Soldier javára írom, hogy nem teljesen az a sorozat lett, amire az első epizód alapján számítottam.

Nem egy szokványos akciósorozat

Valószínűleg nem én voltam az egyetlen, aki egy inkább pörgős, és csak néha-néha megálló akciósorozatot várt. Nos, a The Falcon and the Winter Soldier ezzel szemben inkább egy lassúbb lefolyású, nyomozós széria, aminek központjába a világ visszaállítása utáni káosz került.

Mint ismeretes, Bruce Bannernek öt év után sikerült visszahoznia az életbe a porrá váltakat, ám ez nem oldott meg minden problémát. Hiszen Thanos csapása után kormányok tűntek el, határvonalak rajzolódtak át, az eltűntek otthonába mások költöztek. Erre visszatért 3,5 milliárd ember az életbe, és minden még zavarosabbá vált.

A frissen alapított Global Repatriation Councilnek (GRC) éppen az a feladata, hogy segítse a csettintések miatt bajba került embereket. Ez a törekvés azonban nem fájdalommentes. Otthontalanok és munkanélküliek milliói jelennek meg, akiket a GRC menekülttáborokba telepített át. Ám mivel a támogatás a bürokráciának hála elapadt, a táborok hamar nyomorúságos hellyé váltak.

Eme állapot javítására jött létre a Flag Smasher nevű terrorista csoport, ami a GRC szállítmányok fosztogatásával próbálja javítani a körülményeket. Persze ezt az állami vezetők nem nézik jó szemmel. Itt lépnek be a képbe hőseink, a Légierőnek magánmegbízásokat vállaló Sam Wilson (Anthony Mackie), azaz a Sólyom, illetve a több mint 100 éves, démonjaival küzdő Bucky Barnes (Sebastian Stan).

Karakterdráma, akcióval fűszerezve

A The Falcon and the Winter Soldier egy meglehetősen aktuális témát boncolgat (a migráció kérdését), természetesen az MCU-hoz igazítva. Ráadásul egy olyan témát, ami mellett tényleg nem szabad elmenni. A Pókember: Idegenben ugyan elviccelte, a WandaVision viszont érettebben adott ízelítőt abból, hogy mit okozhatott Hulk csettintése. Most pedig teljesen ennek szentelték a történetet.

És erre a témára remek választás volt Wilson és Bucky. Egyrészt mindketten porrá lettek, így nem közömbösek a helyzettel kapcsolatban. Ez Samre igaz a leginkább, aki Bosszúálló mivolta ellenére azért nem kaphat kölcsönt, mert az elmúlt öt évben nem volt jövedelme. Így nem csoda, hogy szimpatizál a Flag Smasher céljaival, és a legbékésebb megoldást igyekszik elérni. S ezzel nemcsak példát mutat másoknak, de szépen araszol az Amerika Kapitánnyá válás útján is.

Bucky-t ezzel szemben annyira nem érintette meg, hogy kicsettintették az életből. Számára az elmúlt 60-70 év amúgy sem volt igazán élet, így akkor is küszködne, ha átvészelte volna Thanos csapását. Számára ott vannak a Tél Katonájaként elkövetett gyilkosságsorozatok emlékei. Vezeklésként megpróbálja – úgy-ahogy törvényes keretek között – elfogdosni azokat, akiken Hydra-ügynökként segített.

Wilson és Bucky párosa ennél fogva még MCU-berkeken belül is szokatlan. Összeköti őket Steve Rogers barátsága és a közös tragédia. Ugyanakkor nagyon más emberek. Bucky-t például jobban foglalkoztatja az, hogy Sam elutasította a pajzsot, mint az, ami a világban történik. Ez pedig kettejük között is konfliktust okoz.

Hogy Wilson miért nem lett egyből Amerika Kapitány, azt a sorozat egy finoman kezelt mellékszálon át vezeti le nekünk, amely szerint nem biztos, hogy az Egyesült Államok készen áll egy fekete Amerika Kapitányra. És ebben van is valami, úgy a valóságban, mint az MCU világában, hiszen a kormány az első adandó alkalommal egy Steve Rogersre megszólalásig hasonlító fickó kezébe nyomta a pajzsot.

Képek forrása: marvel.com

Ő John Walker (Wyatt Russell), a hadsereg többszörösen kitüntetett tisztje, akinek ölébe hatalmas felelősség zúdul. Mindenki azt várja tőle, hogy felnő Steve Rogers-hez, mindeközben Sam és Bucky látványosan utálja. Életét az sem könnyíti meg, hogy Rogersszel ellentétben ő nem szuperkatona.

Walker egyben azt is reprezentálja, miért nem lehet bárkiből Amerika Kapitány. Neki nincs saját morális iránytűje, ami impulzívvá és türelmetlenné teszi. Szerencsére ott van mellette Lemar Hoskins (Clé Bennett), azaz Battlestar, aki kompenzálja Walker jellemhibáit, de nem nehéz kitalálni, hogy ez a külső tényező a sorozat egy pontján elvész, és az új Amerika Kapitányt megindítja a lejtőn.

A széria számomra nagy pozitívuma, hogy remek mellékkaraktereket sorakoztat fel. Helmut Zemo (Daniel Brühl) már az Amerika Kapitány: Polgárháborúban bebizonyította, hogy az egyik legjobb antagonista az MCU-ban, és ezt csak tovább árnyalták ebben a sorozatban. De Karli Morgenthau (Erin Kellyman) is egy sokkal komplexebb, ezáltal érthetőbb negatív figura, mint Ronan vagy Kaecilius. És még Sharon Carternek is sikerült egy új, bár meglepő oldalát megmutatni.

Jöhet a folytatás

Végezetül azt kell írnom, hogy bizonyos szemszögből nézve a The Falcon and the Winter Soldier jobban sikerült, mint a WandaVision. Bár kevesebb epizódból állt, mégis mindenre jutott idő, mind a karakterek, mind a történet szintjén. Nem éreztem rohanósnak, de üresjáratokra sem emlékszem. Sam és Bucky, de főleg Sam problémái pedig valahogy jobban átélhetők, mint Wandáé. Ennek talán az az oka, hogy a WandaVision nagyobbat markolt és elvont volt, míg ez a széria annak ellenére földhözragadtabb, hogy a főhős egy szuperkatona és egy röpködő ember.