• Rendkívül sikeres a Wonka
  • A Charlie és a csokigyár Timothée Chalamet főszereplésével készült előzményfilmje
  • Amerikában már a százmillió dollárt is átlépte a mozis bevételek terén
  • Mindeközben az Aquaman és az elveszett királyság továbbra is fuldoklik

Ahogyan az várható volt, végül nem okozott csalódást a Charlie és a csokigyár előzményfilmjének tekinthető Wonka, amely ugyan nem váltotta meg a világot, de egy szerethető, hangulatos, édességben úszó családi mozi lett. A Timothée Chalamet főszereplésével készült opusz annak rendje és módja szerint meg is hódította a mozivásznakat, hiszen Amerikában például 39 millió dolláros nyitánnyal került a dobogó legfelső fokára néhány héttel ezelőtt, emellett pedig nemzetközi fronton is rengeteg nézőt tudott bevonzani. A diadalmenet pedig messze nem ért véget, mivel tegnap egy jelentős mérföldkőhöz érkezett Paul King (Paddington) rendezése.

Az alkotás ugyanis sikeresen átlépte a 100 millió dolláros bevételt a tengerentúlon (egészen pontosan 102,478 millió dolláron áll most a mérleg), ami annyit tesz, hogy globális szinten már 280 millión áll a mutató, ergo zajos sikert könyvelhet el a Warner Bros. Legalábbis a Wonka kapcsán, mivel a cég másik idei blockbustere, a DCEU korszakot lezáró Aquaman és az elveszett királyság sajnos továbbra is csak fulladozik – Amerikában eddig 52,495 milliót hozott a konyhára, míg a többi piacon 80,2 milliót sikerült összekalapoznia James Wan meglehetősen rossz fogadtatásban részesült szuperhősfilmjének. Meglátjuk, végül sikerül-e fordítani a kockán, egyelőre viszont nagyon úgy fest, hogy a vártnál kevesebben kíváncsiak egy filmes éra befejezésére.