Közben egy volt alkalmazott, aki első kézből tapasztalhatta meg az Activision-Blizzardnál uralkodó helyzetet, százmilliós kártérítési alapot követel, és ehhez nem volt rest olyan ügyvédet fogadni, aki korábban a Donald Trump, Bill Cosby és Harvey Weinstein ellen irányuló zaklatási perekben dolgozott.

Aztán, a cég dolgozói létrehozták az ABK Workers Alliance-t, aminek a célja, hogy adományokkal támogassák a sztrájkba fogott dolgozókat, illetve segítség az elbocsájtottak költözését. Ezzel a szervezettel igyekszik együtt működni egy nemzetközi szakszervezet, a Communication Workers of America (továbbiakban CWA). Mi több, ennek nyomán merült fel, hogy a cég dolgozói is szakszervezetbe tömörülnének.

Na ez az, ami nem tetszik az Activision-Blizzard vezetőségének, erről Brian Bulatao adminisztrációs igazgató adott hírt egy hivatalos, a dolgozóknak küldött levélben. „Az Activision-Blizzard vezetősége a Nemzeti Munkaügyi Kapcsolatokról szóló törvény értelmében támogatja azon jogukat, hogy saját maguk döntsenek arról, hogy csatlakoznak-e a szakszervezethez vagy sem” – írta a levélben.

Eztán kifejtette, hogyha valaki belép a CWA-ba, akkor onnantól kezdve ez a szervezet fogja képviselni a munkaügyi érdekeit, nem pedig saját maga. Bulatao szerint a "munkahelyi kultúrára vonatkozó törekvések" jobban megvalósíthatók a vezetőség és a munkavállalók közvetlen kommunikációjával.

„Ha nem érjük el a kitűzött munkahelyi céljainkat – ha nem tesszük meg azokat a dolgokat, amelyek mellett elköteleztük magunkat –, akkor természetesen még mindig joguk lesz a CWA-val együttműködni, és a CWA-ra szavazni” – folytatta így a levelet. „De bízunk abban, hogy elérjük a korábban ígért előrelépést, és olyan munkahelyet hozunk létre Önökkel együtt, amelyre mindannyian büszkék lehetünk.”

A Twitterre kikerült levél nem váltott ki pozitív reakciókat. Sokak burkolt fenyegetésnek vélik, mások azon tűnődnek, hogy ha az Activision-Blizzard annyira elkötelezett a változások mellett, mint ahogy azt ebben a levélben állítják, akkor miért nem teszi meg a szükséges lépéseket gyorsabban. Az általános konszenzus pedig az, hogy a cég csak meg akarja akadályozni, hogy az alkalmazottai szakszervezetbe tömörüljenek.

activision-blizzard.jpg

  • Sztrájkolnak az Activision-Blizzard dolgozói
  • Akik ráadásul a szakszervezetbe tömörülésen gondolkodnak
  • A cég vezetősége ezt nem szeretné

Eseménydús héten van túl az Activision-Blizzard. Miután a cég birtokában lévő Raven Software a fizetésemelés ígérete után elbocsátotta QA tesztelőcsapatának nagy részét, a csapat meglévő dolgozói sztrájkba fogtak. Ehhez aztán több más stúdió is csatlakozott, például a Treyarch.