• Idén nyár helyett október 12-én debütálhat a Back 4 Blood
  • Méghozzá azért, mert a fejlesztőknek több időre van szükségük a finomhangolásához
  • Cserébe idén nyáron kapunk egy nyitott bétát

Úgy tűnik, az idei év sajnos az AAA kategóriás projektek csúszásának jegyében fog telni. Múlt hét pénteken például kiderült, hogy a Hogwarts Legacy után a WB Games másik nagy dobása, a Gotham Knights, sem fog idén megjelenni, most pedig a Black 4 Blood debütálását is el kellett napolni.

A Left 4 Dead szellemi örököseként is emlegetett kooperatív akciójáték (melyről bővebben ebben az előzetesünkben olvashattok) az eredeti tervek szerint június 22-én jelent volna meg, most azonban a fejlesztők jelezték, hogy ezt a dátumot végül nem fogják tudni tartani. A Back 4 Blood így október 12-én debütálhat, hogy a Turtle Rock Studiosnak legyen ideje a projekt finomhangolására, cserébe viszont valamikor nyáron érkezik egy ingyenes és nyitott béta a játékhoz.