Végtelen sokszor elismételt frázis az, hogy konzolon nem lehet lövöldével játszani, mert olyan az irányítás, mintha a lábunkkal próbálnák kirakni egy ezer darabos puzzle-t -- lehetetlen. Az igazság viszont az, hogy nagyon is lehet, sőt jól is lehet célozni, csak van, akinek erre nem áll rá a keze, s már ezért is inkább kerüli a konzolokat. De mi van akkor, ha az év egyik legjobban várt kompetitív játéka lehetőséget adna arra, hogy az egerünket és a billentyűzetünket használjuk a konzolunkon? Máris jobb lenne a leányzó fekvése!

A DICE pontosan ezt tervezi a Battlefield 4 esetében a PS4 konzolon. A gyártásvezető, Aleksander Grøndal elmondása szerint csapatával nyitottak az ötletre, ráadásul nem most először jelezte a csapat ez irányú terveit: egy másik interjúban azt mondta, hogy ha lesz értelme egy ilyen megoldásnak, akkor megfontolják. Úgy látszik tehát, hogy nem csak egy múlandó ötletről van szó -- de ahhoz, hogy meg is valósulhasson, kell, hogy az érdeklődő játékosok is jelentkezzenek. Te például szeretnél egérrel és billentyűzettel játszani a PS4-es Battlefield 4-gyel?

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Battlefield 4 -- Megjelenés: 2013. november 1. (PC, Xbox 360, PlayStation 3) -- Gépigény: nem ismert