• A Nintendo keményen dolgozik a The Legend of Zelda: Breath of the Wild folytatásán
  • Egyelőre még nem állnak készen arra, hogy konkrétumokat áruljanak el róla

A tavalyi E3 egyik legnagyobb durranása a The Legend of Zelda: Breath of the Wild folytatásának bejelentése volt, amiről persze már akkor is lehetett sejteni, hogy kissé talán korai volt, ami végül be is bizonyosodott, hiszen azóta sem hallottunk semmi konkrétat a játékról. A Zelda-sorozat producere, Aonuma Eidzsi most azonban a Hyrule Warriors: Age of Calamity bejelentésének alkalmából megszólalt a folytatás kapcsán.

beszelt-is-a-nintendo-a-the-legends-of-zelda-breath-of-the-wild-folytatasarol-meg-nem-is.jpg

Lényegi információkat sajnos ezúttal sem kaptunk, csupán annyi hangzott el, hogy keményen dolgoznak, de egyelőre még nem állnak készen arra, hogy konkrétumokról beszéljenek.

"Ami a folytatást illeti: a csapat keményen dolgozik annak érdekében, hogy a hatalmas világ – melynek felfedezését annyira élveztétek az első részben – még meggyőzőbb legyen, ezért egy keveset még várnotok kell arra, hogy többet áruljunk el a játékról" – mondta Aonuma.

Mindez a Hyrule Warriors: Age of Calamity fejlesztői videójában hangzott el, melyet lent nézhettek meg teljes egészében.