• Lehet, hogy felújított verziót kap az első Borderlands
  • Legalábbis erre utal, hogy az ESRB oldalán újra feltűnt a játék
  • Méghozzá PC mellett PS4-re és Xbox One-ra

Könnyen meglehet, hogy nem csak a Borderlands 3 bejelentésének örülhetünk majd a közeljövőben. A széria régóta várt harmadik részét már-már biztos, hogy leleplezik az idei PAX East keretein belül (legalábbis a Randy Pitchford által megosztott kép elég egyértelműen erre utal), de könnyen lehet, hogy emellé érkezik majd az első Borderlands felújított kiadása is.

borderlands-remastered-01.jpg

Nemrég ugyanis az ESRB oldalán feltűnt az első Borderlands Game of the Year kiadásának a besorolása, a platformoknál pedig a PC mellett a PS4 és az Xbox One is ott szerepelt. Ez persze önmagában még nem feltétlen jelent semmit, azonban ne feledjük, hogy a Gearbox Twitter fiókja különféle rejtélyes képekkel már jelezte nem is egyszer, hogy a Borderlands 3 mellett még minimum egy játékot be fognak mutatni a PAX East keretein belül, és lehet, hogy a felújított Borderlands lesz az.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!