• Crash lehet a Super Smash Bros. Ultimate következő játszható karaktere
  • Már korábban is pletykálták, de a híresztelés mostanra vált hitelessé

A Crash Bandicoot vendégszerepléséről szóló pletykák a Super Smash Bros. Ultimate kapcsán nem újkeletűek, hiszen MandyCan (aki korábban többek között a Mortal Kombat 11 leleplezését is kiszivárogtatta) még tavaly októberben írta, hogy a Naughty Dog erszényese is szerepelni fog a Switch-exkluzív bunyós játékban. Ez a híresztelés azonban most vált igazán hitelessé.

crash-hamarosan-ujbol-bekoszon-de-ezuttal-vendegszereplokent.jpg

MandyCan korábban azt írta, hogy Byleth is be fog kerülni a játékba a Fire Emblem: Three Houses-ból, és őt követi majd Crash - előbbi pedig a napokban hivatalossá vált, amikor is a Nintendo bejelentette a karaktert. Jó esély van tehát arra, hogy tényleg Crash lesz a következő - már csak azért is, mert eddig is számos "külsős" vendégkarakter megfordult már a Smash Bros.-ban, Mega Mantől kezdve Solid Snake-ig.

Nem kizárt az sem, hogy a szintén régóta pletykált új Crash-játék bejelentéséhez fog kapcsolódni a vendégszereplés, hiszen a remake-ek sikerei után az Activision Blizzard nyilván multiplatform folytatásban gondolkodik.