• Új részvényeket bocsátott ki a THQ Nordic 164 millió dollár értékben
  • Ezt felvásárlásokra és bővülésre fogják költeni

Egyértelműen a THQ Nordic az elmúlt évek legdinamikusabban bővülő kiadója, amely decemberben a Little Nightmares fejlesztőit vásárolta fel 88 milió svéd koronáért, februárban pedig a World War Z mögött álló Saber Interactive csapatát is megszerezték 525 millió dollárért. Az anyacég, az Embracer Group pedig most további bővülést tervez.

csak-a-szokasos-ujabb-nagybevasarlasra-keszul-a-thq-nordic-anyacege.jpg

A vállalat 1.64 milliárd svéd korona, átszámítva 164 millió dollár értékben bocsátott ki újabb részvényeket, az ebből befolyó pénzt pedig további felvásárlásokra, illetve növekedésre fogják költeni.

Szó esett a koronavírus-helyzetről is, melynek kapcsán megnyugtatóan nyilatkozott a cég vezérigazgatója és társalapítója, Lars Wingefore.

"A dolgozóink egészsége nagyon fontos, számomra ez az első számú prioritás" - mondta arra reagálva, hogy az alkalmazottak túlnyomó többsége már náluk is otthonról dolgozik. "Bár a gazdasági felfordulás minden üzletágat érinteni fog, így a miénket is, a játékipar összességében stabil helyzetben van, köszönhető annak, hogy a termékeink és szolgáltatásaink az otthon lévőket hivatottak szórakoztatni. Szeretném, ha mindenki tudná, hogy a csoport stabil pénzügyi lábakon áll, egészséges mennyiségű készpénztartalékkal."

Támogasd te is a PC Gurut!