• Alaposan testre szabhatjuk a karakterünket
  • Meghatározhatjuk az előéletét
  • A kezdési pontját
  • Még az okot is, amiért V Night City-be költözött

A CD Projekt RED igyekszik alaposan kihasználni, hogy Geralttal ellentétben a Cyberpunk 2077 főhőse, V nem egy előre meghatározott karakter. Így már indításkor meghatározhatjuk a nemét, a külsejét, a történet folyamán pedig akár a szexuális beállítottságát is. De nem ez az összes tulajdonság, amire hatást gyakorolhatunk.

A lenti képről kiderül, hogy megválaszthatjuk V gyerekkori hősét, az életét befolyásoló legfontosabb eseményt és annak okát is, amiért Night City-be költözött. Hogy ezek miképpen fogják befolyásolni V útját a Cyberpunk 2077-ben, az jó kérdés, de egyik-másik tényező eléggé beszédes. Érdekes lehet egy olyan karakter, aki már túlvan az első emberölésén és azért ment Night City-be, mert ott él egy volt szeretője.

cyberpunk-2077-karakterlap.jpg

Ha ez még nem lenne elég, Paweł Sasko küldetéstervező a VG14/7-nek elárulta, hogy V származását is meghatározhatjuk, ami kihatással lesz arra, honnan indulunk. Ebből is három lesz, egész pontosan lehetünk Nomadok, Corpók vagy Street Kidek.

A Nomad már nem rejtély, hiszen nemrég megtudtuk, hogy elhagyhatjuk Night City-t a játék folyamán, és kalandozhatunk a várost körülvevő Senki Földjén, ahol a Nomadok élnek – ekkor meg is erősítették, hogy V egyik lehetséges származása hozzájuk kötődik.

A Street Kid, azaz utcagyerek sem tűnik rejtélyesnek, tippre azt mondanám, hogy ebben az esetben V az utcán nevelkedő árva és Night City alsóbb, veszélyesebb, sötétebb környékéről származik. A Corpo a Corporation szóból eredhet, és ez „nemesi” származást sejtet, hiszen Night City-t a megavállalatok uralják, így, ha valakinek azokhoz van köze, az valószínűleg a jobb környékekről, esetleg a tornyok tetejéről érkezett.

Ezzel technikailag fel is állna a klasszikus hármas: kívülálló, szegény és gazdag. Ráadásul, ha jól spekulálunk, ezzel elérhető lenne, hogy hősünkre máshogy reagáljanak a gazdagabb, a szegényebb és a városon kívüli területeken.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!