Búcsúzik a Fenegyerek, a harmadik évaddal véget ér a Daredevil: Born Again

A The Hollywood Reporter exkluzív beszámolója szerint a Marvel nem hosszabbította meg a showrunner, Dario Scardapane szerződését, így nélküle zajlanak a finálé utómunkálatai.

Bár a Daredevil: Újjászületés első évadán erősen érződött, hogy két alkotói vízió keveredett benne – a Marvel 2023-ban belátta, hogy nem működik Chris Ord és Matt Corman koncepciója, ezután jött a képbeA Megtorló executive producere, Dario Scardapane –, a második szezon szerintem egészen fantasztikusra sikeredett. Éppen ezért szomorúan olvastam reggel a The Hollywood Reporter exkluzív cikkét, amely szerint a Disney ugyanúgy a harmadik évaddal int búcsút a Hell's Kitchen ördögének, mint anno a Netflix, Matt Murdock tehát biztosan nem veszi fel többé a kesztyűt New York bűnözőivel szemben. Talán ennél is szomorúbb, hogy a Marvel nem hosszabbította meg az imént említett Dario Scardapane szerződését, ergo nem tudni, ki löki át a célvonalon a remélhetőleg grandiózus befejezést.

Forrás: Disney+
Forrás: Disney+

Öröm az ürömben, hogy a forgatás már hónapokkal ezelőtt véget ért, így „csak” az utómunka van hátra, de akkor is fura, hogy nincs showrunner a volánnál az utolsó kanyarok előtt. Ahogy azt az IGN is megjegyezte, egyelőre kérdéses, hogy kaszáról van-e szó, vagy tényleg ezt a szezont szánták a Fenegyerek utolsó fejezetének, mindenesetre valódi netflixes osztálytalálkozóra számíthatunk, hiszen Charlie Cox Matt Murdockja és Vincent D’Onofrio Kingpinje mellett Jessica Jones, Luke Cage, Danny Rand (alias Vasököl) és Elektra Natchios is feltűnik majd a valamikor jövőre érkező harmadik etapban.

Amennyiben kielégítő lezárást kapunk, nem fogom húzni a számat a mostani fejlemény miatt, hiszen – az eredeti szériát is beleszámolva – Daredevil hat évadon keresztül védelmezhette New York lakóit, ami sokkal több, mint amennyit a szuperhősök és az igazságosztók általában kapnak. Ha viszont maradnak elvarratlan szálak, teljes joggal szidják majd a fanok a Marvel Studios vezetőinek felmenőit – 2018-ban már kaptunk egy nyitott befejezést, semmi szükségünk még egyre.

Borítókép forrása: Jojo Whilden/Marvel