• Crimes of the Future lesz Cronenberg új horrorja
  • Ami meglehetősen durvára sikeredett
  • A rendező szerint többen ki fognak menni a vetítésről

A kanadai rendező, David Cronenberg ki fogja maxolni a gusztustalankodást a legújabb (test)horror-víziójával, amely az emberi testek furcsa és rémisztő változásaira összpontosít. A Viggo Mortensen, Lea Seydoux, Kristen Stewart, Don McKellar és Scott Speedman szereplésével készült Crimes of the Future ugyanis olyan borzalmasan ábrázolja a futurisztikus műtéteket és más testi beavatkozásokat, hogy a rendező arra számít, hogy a közönségéből sokan nem fogják tudni ezt lenyelni.

Az Indiewire-nek nyilatkozva Cronenberg beszélt a film közelgő cannes-i premierjéről, és elmondta, hogy számít arra, hogy néhányan hamarabb távoznak majd a vetítésről: "Cannes-ban valóban számítok a távozókra, és ez egy nagyon különleges dolog. Van néhány brutálisan erős jelenet. Úgy értem, biztos vagyok benne, hogy már a film első öt percében lesznek, akik kimennek. Ebben biztos vagyok." – mondta a rendező, majd hozzátette: "Néhányan, akik látták a filmet, azt mondták, hogy szerintük az utolsó 20 perc nagyon megviseli majd az embereket. Egy pasas azt mondta, hogy majdnem pánikrohamot kapott." Hogy a közönség miként fogadja a legendás rendező új agyszüleményét, az majd kiderül, mi pedig június 10-én láthatjuk a mozikban.