Dragon Age Tool SetA Dragon Age Tool Set segítségével szinte fejlesztői szinten belepiszkálhatunk a játékba, hogy új kalandokat készítsük. Egyedi karaktereket, szörnyeket, párbeszédeket, és átvezető videókat is képesek leszünk kreálni, amellett, hogy az ellenfeleink mesterséges intelligenciáját is módosíthatjuk.

A modkészletet kiadása után a cég újabb és újabb funkciókkal kívánja bővíteni, hogy még több egyedi alkotás születhessen. Egyértelmű, hogy kiadási dátumot nem közöltek, de valószínű, hogy a játék megjelenése után lesz csak elérhető.

A Penny Arcade Expón a játék producere, Fernando Melo, és a játék tervezője, Ferret Baudoin fogja 45 perc hosszúságban bemutatni a modkészlet képességeit.

Ebben a háromnegyed órában egy gyors bemutatót fogunk látni az arcformázó (Face Morphing) technológiából, bemutatásra kerül a párbeszédszerkesztő is, valamint láthatjuk, milyen sok páncél, fegyver, és ruha van a játékban. A Dragon Age Tool Settel készített pályát az urak a közönség előtt végig is fogják játszani.

A Washingtonban megrendezendő Penny Arcade Expo augusztus 29-én kezdődik, és 31-én ér véget, a Dragon Age prezentáció pedig az utolsó napon lesz, a főszínpadon.