- Régi játékok modernizálására fog fókuszálni a Ziggurat Interactive
- Első három remake-jük a Deadly Dozen, a Super Huey és a Forbidden Forest lesz
A frissen alapított amerikai kiadó, a Ziggurat Interactive bejelentette, hogy régi, ma már elfeledett konzolos és PC-s játékokat fog remasterelni, újradolgozni és feléleszteni, egészen a nyolcvanas évekig visszamenőleg.
"A klasszikusokat, amikhez hozzányúlunk nemcsak újjáalkotni fogjuk, hanem javítani is szeretnénk rajtuk - olyan módon, hogy hűek maradjanak az eredetihez, megtartva azt, ami miatt a rajongók szerették őket, ugyanakkor felturbózva kicsit a modern játékosok számára" - mondta a cég vezérigazgatója, Wade Rosen.

Már azt is tudni, hogy mi lesz az első három játék, ami remake-et kap:
- Deadly Dozen - Egy második világháborús, csapatalapú taktikai shooter 2001-ből.
- Super Huey - Egy helikopteres harci szimulátor, amely 1985-ben jelent meg.
- Forbidden Forest - Egy fantasy akciójáték 1983-ból, amiben egy íjászt irányítunk.
És mindez csak a kezdet, a Ziggurat Interactive ugyanis alaposan bevásárolt: több mint 140 játékból álló portfóliójuk van, amiket más kiadóktól vásároltak meg. A felújított verziókkal a PC-t és a konzolokat is meg szeretnék célozni, konkrét platformok, megjelenési dátumok, képanyagok azonban még nem érkeztek.