Brad Pitt és Damson Idris autóversenyzős blockbustere (kritika ITT és ITT) még tavaly júniusban rajtolt el a mozikban, és bár a Forma 1- rajongók szívét biztosan megmelengette a Joseph Kosinski rendezte alkotás, „filmügyileg" azért nem volt egy nagy eresztés a dolog. Az emberek azonban kíváncsiak voltak rá, olyannyira, hogy az Apple legsikeresebb saját gyártású filmje lett, sőt azóta gyakorlatilag már a folytatásra is rámondták az áment.
A kasszasiker azonban nem jelenti azt, hogy mindenki el is volt ájulva tőle. Az Oscar-díjas Jodie Foster például egészen más szemszögből közelítette meg a filmet, és szerinte az F1- A film annyira kiszámíthatóra sikeredett, hogy a nézése közben olyan érzése volt, mintha a forgatókönyvet egy mesterséges intelligencia rakta volna össze.
A Taxisofőr és A bárányok hallgatnak színésznője az Aspen Ideas Festival nevű rendezvény egyik beszélgetésén hozta fel példaként az Apple nagy sikerű filmjét, amely szerinte annyira kiszámítható, hogy akár egy AI is elkészíthette volna.
Nem becsmérlően mondom ezt, hogy is tehetném? Ez a film végülis dollármilliókat hozott. De ha ránézek egy olyan filmre, mint az F1, akkor azt gondolom, hogy ezt a mesterséges intelligencia elkészítette volna.
Érdemes hozzátenni, hogy Foster nem azt állította, hogy a Forma-1-es filmet valóban egy chatbot írta vagy generálta, inkább arra utalt, hogy a film szerkezete és dialógusai annyira tankönyvszerűek, hogy akár a mesterséges intelligencia munkája is lehetne.
Nem így volt? Úgy értem, a történet felépítése pontosan olyan volt, amilyet az iskolában tanítanak. A színészek pontosan úgy mondják a soraikat, ahogyan egy számítógép írná meg őket: mindig azt, ami az adott pillanatban a helyes vagy elvárt mondat lenne. Közben pedig tökéletesen uralták a technológiát ahhoz, hogy valami nagyot és látványosat hozzanak létre, olyasmit, amelynek az alapjául szolgáló információk jelentős része máshonnan származik.
Foster ugyanakkor nem az AI teljes elutasítása mellett érvelt. Szerinte a technológia hasznos eszköz lehet például az elővizualizációban vagy bizonyos speciális effektek elkészítésében, azzal azonban nem ért egyet, amikor a kreatív döntéseket is algoritmusokra bízzák.
Borítókép forrása: Apple