Kis túlzással, de mondhatni amióta az eszemet tudom, azóta követem és imádom az F1-et. Első F1-es emlékeim valahonnan 2001 környékéről vannak, 6-7 éves lehettem amikor megakadt a szemem valamelyik nagydíj TV-s közvetítésén. Sok mindenre persze nem emlékszem, csak arra, hogy nagyon bejött a gyors piros autó, így akaratlanul is Ferrari szurkolónak cseperedtem. Szerencsére nem voltam egyedül ezzel a mániámmal, a fél családommal együtt követtük és követjük azóta is a futamokat, továbbra is a Ferrarinak szorítva, jóban és rosszban is.
Nyilván kapva kaptam az alkalmon, hogy a premier előtt megnézhessem az F1: A filmet, amire különösebb elvárások nélkül ültem be és ugyanezt tanácsolom mindenki másnak is, már csak azért is, mert maga a film is ezt szeretné. Egy tökéletes nyárindító popcorn mozinak készült a film, ami ráadásul pont elkapta a lehető legjobb időzítést a premieréhez, hiszen még épp elkerüli a Supermant és a Fantastic Fourt. Ebben a kategóriában pedig, ha nem is hibátlanul, (közel sem hibátlanul!), de jól teljesít a film. Igaz, azért vannak kételyeim azt illetően, hogy a maga 300 milliós költségével képes lesz-e anyagi hasznot hozni a stúdiónak, ahogy azt sem tudom, hogy a nem hardcore F1-fanokat mennyire tudja majd megszólítani Sonny Hayes kalandja.
Röviden úgy tudnám összefoglalni, hogy az F1: A film egy verseny. Na nem az a verseny, amin Leclerc több százezres Tifosi előtt előz a Curva Parabolicában, hogy aztán elsőként intse őt le a kockás zászló. Sokkal inkább egy olyan verseny, amit valamilyen okból kifolyólag feladtak a nagyok és olyan arcok próbálják egymást nem összetörni, mint Perez, Stroll vagy Kvyat.
Az F1: A film saját magával futja a legnagyobb versenyt, méghozzá egy érthetetlen cél, annak érdekében, hogy mely része durrogtatja a nagyobb kliséket.
Lazán két részre szedhetjük a filmet. Az egyik rész az, amikor a karaktereivel és a F1 versenypályán kívüli életével foglalkozik. Itt ismerjük a Brad Pitt alakította nagyon macsó, nagyon amerikai, nagyon született pilóta Sonny Hayest, aki istenadta tehetség, még sem köti le magát egyetlen csapatnál sem, helyette versenyről versenyre, kategóriáról kategóriára jár, afféle beugró pilótaként. Hogy mindezt miért teszi, azt kezdetben letudja a film a klisés szabad élet magyarázatával. Később árnyalja picit ezt a képet, de sok mondanivalót nem tesz a karakter mögé.
Nem sokkal jobb a helyzet a többi szereplő tekintetében sem. A Javier Bardem alakította Ruben (Sonny egykori csapattársa, majd az Apex GP elnöke nem sok vizet zavar, szinte el is felejthető, hogy a történet része. Helyette vannak sokkal izgalmasabb mellékszereplők, például a Karry Condon alakította Kate (az Apex GP saját Adrian Newey-ja, csak női kiadásban) vagy a Sonny zöldfülű csapattársa, Joshue Pearce, akit Damson Idris kelt életre. Kettejük közül Condon simán hozza a figurát, érezhetően sokat merített karakterével valódi F1-es mérnökök stílusából. Idris figurája sokkal kevésbé izgalmas, ahogy Sonny a klisés veterán, úgy JP a klisés újonc, aki fiatalos hévvel küzd a jövőjéért, aki eleinte megveti az idős Sonnyt, végül azonban összekovácsolódnak és sokat tanul a film végére a mentori szerepet magára öltő Sonny Hayestől.
Kettejük kapcsolata sem kapott őrülten mély és izgalmas kidolgozást, ugyanakkor az F1-rajongók számára látható, hogy kikről vettek példát a két karakter viszonyának megírásánál. Elég ha csak a legendás Senna-Prost párost említem. Lewis Hamilton producerként és tanácsadóként is részt vett a film készítésében és ismerve, hogy a brit mekkora Senna rajongó, nem is volt kérdés, hogy a filmbeli pilótapárost kiről, illetve kikről mintázzák majd.
A kettébontott film második fele pedig a versenypályákon zajlik. Nem csak elismerni, de méltatni is kell a film technikai megvalósítását. Az Apple kifejezetten ehhez a filmhez fejlesztett egy új kamerarendszert, amivel soha nem látott módon tudták visszaadni a Formula-1 versenyek látványát. Ráadásul szinte minden versenyen jelenet valódi! A stáb a tényleges futamokon forgatott (a Hungaroringen is), számos alkalommal feltűnnek a valódi pilóták, de még a nézőtér sem CGI, egyszerűen azok a nézők vettek részt a film forgatásán, akik kilátogattak az egyes nagydíjakra.
Az Apex GP verseny jelenetei sem digitálisak, azaz nem teljesen. Az onboard felvételek mind valós felvételek. A stáb fogta magát és a valódi képsorokat alakították át digitálisan az Apex GP dizájnjára, így lehet, hogy amit a valóságban mondjuk Yuki Tsunodától láttunk a Hungaroringen, arra a filmben ráhúztak egy Apex GP skint és máris kész a tökéletes Apexes onboard felvétel.
A látványba és az operatőri munkába nem tudok belekötni, a versenyek garantáltan a székhez kötözik úgy az F1-rajongó nézőket, ahogy azokat is, akik anélkül ülnek majd be a moziba, hogy valaha is láttak volna egy F1 futamot.
A gond itt is az, hogy a film bár kellő szeretettel és tisztelettel nyúlt a versenyekhez, sajnos azokat nyakon öntötte egy jó adagnyi hollywoodi klisés túlzással. Minden másodpercnyi versenyzés csöpög a túlzásoktól, az olyan megoldásoktól, amik a valóságban nem csak, hogy nem állják meg a helyüket, de abban is biztosak lehetünk, hogy az FIA (a Nemzetközi Automobil Szövetség) azonnal elejét venné azoknak. Az dicséretes, hogy akár több éves valós eseményekből is ihletett merítettek a sztorihoz, de még ezeket is eltúlozták. Lesz egy baleset a filmben, ami minden F1-rajongónak ismerős lesz és ami a valóságban is kellően rémisztő, már-már horrorisztikus volt. Ennél az esetnél semmi szükség nem volt arra, hogy a valódi borzalmak még kapjanak egy maréknyi Hollywood szóratot, a készítők még sem tudták türtőztetni magukat.
Persze érthető a film ezen megosztottsága. Hiába volt sikeresen a Netflixen a Drive to Survive vagy a Senna-sorozat, azzal a stílussal nem lehet profitot termelni 300 milliós költség mellett. A hollywoodi túlzásba vitt előadásmód kell, ahogy hogy egy ilyen ne hasaljon el a Box Office-nál, persze ez csak feltétele a sikernek, nem garanciája.
Nálam erősen kérdéses, hogy a film mennyire tudja majd kézen fogni és a moziterembe vezetni az átlag nézőt, azt aki egyáltalán nem vagy éppen csak ismerős a sportággal. Míg a fanok valószínűleg jegyet váltanak majd a filmre, ők viszont imádják annyira a Formula-1-et, hogy a film klisé-harca rossz szájízt hagyjon maga után.
Ha azonban utóbbi nem okoz problémát a nézőnél, akkor garantáltan élvezni fogja a filmet! Minden banalitása ellenére az F1: A film egy látványos és szórakoztató sztori, ami a saját kategórián belül tökéletesen hozza is mindazt, amit elvárunk tőle.
A sajtóvetítésen eredeti nyelven, magyar felirattal nézhettük a filmet, de én még biztosan jegyet váltok majd a filmre még egyszer, hiszen bár nem vagyok a magyar szinkron nagy rajongója, a filmben magyar hangjai között megtaláljuk az M4 Sport F1 közvetítéseinek egykori és aktuális figurát is, akik miatt számomra simán megéri másodjára is megnézni a filmet.
És ne felejtsétek, hogy én sokkal inkább F1-rajongóként, mintsem filmkritikusként ültem be a filmre. Nem célom, hogy a színészi játékot vagy a rendező pályáját elemezzem, egyszerűen az érdekelt, hogy a Forma-1 szerelmeseként mekkora élményt nyújt a film. Kollégáim között viszont van olyan, aki úgy ül majd be a filmre, hogy kifejezetten unalmasnak találja az F1-et, így ő sokkal jobban öklébe szorítja majd az F1: A film mozifilm mivoltát, ahogy arra a kérdésre is választ ad majd, hogy Joseph Kosinski (Oblivion, Top Gun: Maverick) filmje élvezhető-e akkor is, ha a néző nem rajong az F1-ért.
Az az írás a film június 26-ai premiere után lesz majd olvasható oldalainkon!
A képek forrása: Apple
