• Késik az Endwalker
  • Szerencsére mindössze két hetet

A nyár elején derült ki, hogy a Final Fantasy 14 kiegészítője, az Endwalker november 23-án fog megjelenni PC-re, PS5-re és PS4-re, de azok, akik előrendelik, már november 19-én belevethetik magukat az új kalandokba. Sajnos, ma hajnalban kiderült, hogy ez nem fog bekövetkezni.

final-fantasy-14-endwalker-launch-trailer.jpg

A játék rendező producere, Josida Naoki és a közösségi menedzsere, Muroucsi Tosio egy stream keretében árulta el, hogy az Endwalker késni fog. Szerencsére azért nem sokat, mindössze két hetet. A csúszás oka, mint annyi más esetben az, hogy szeretnék tovább csiszolni a programot, már csak azért is, mert az Endwalker lezárja a Final Fantasy 14 jelenlegi történetívét, egyúttal megágyaz több új sztorinak is.

A kiegészítő tehát december 7-én jelenik meg, de az előrendelők már december 3-án hozzáférhetnek. Az első raid december 21-én indul, az ehhez kapcsolódó Savage mód pedig január 4-én nyílik meg. A friss launch trailer pedig e sorok alatt tekinthető meg.