• Ninja hivatalos skinként bekerült a Fortnite világába
  • A skin péntek hajnali egykor válik majd elérhetővé
  • A továbbiakban pedig más hírességek ikonikus skinje is követi majd

Tyler Blevinst, avagy ismertebb nevén Ninját, lehet szeretni vagy utálni, azt azonban nem lehet elvitatni tőle, hogy ő napjaink egyik legismertebb streamere. Kiadott például már saját könyvet, készített saját cipőt, és tavaly a Times Magazin is beválogatta a világ száz legbefolyásosabb embere közé. Most pedig kiderült, hogy hamarosan már a Fortnite-ba is be fog kerülni.

fortnite-ninja-skin-580x334.jpg

Érkeznek ugyanis a hivatalos Ninja skinek a játékhoz, melyeknek a létezéséről az adatbányászoknak hála egy ideje már lehetett tudni, de megerősítést csak most nyert a dolog. A nagy bejelentés alkalmából Ninja is megszólalt, aki Twitteren mondta el, hogy már azóta nagy álma egy saját skin, hogy játszani kezdett a Fortnite-tal, és természetesen nagyon örül, hogy ez az álom most valóra vált.

A hivatalos Ninja skinek péntek hajnali egykor válnak elérhetővé az Epic Store-ban, az első skint pedig más hírességek követik majd a Fortnite Icon Series keretein belül.