• A Fortnite versenyeket is szerveznek az IEM Katowice két hétvégéjén
  • Február 23. és 24. csak lengyel játékosok szállnak majd ringbe
  • De a március 1-től március 3-ig futó megmérettetés már nemzetközi lesz

A Fortnite annyira népszerű, hogy már a Netflix fejesei is izzadnak miatta, és nagyon úgy néz ki, hogy az Epic alkotása lassan már ott lesz minden fontosabb videojátékos rendezvényen. Nemrég például az ESL jelezte, hogy a szervezet zászlóshajójának mondható IEM Katowice 2019 keretein belül is szerveznek Fortnie versenyt, ráadásul mindjárt két hétvégén is.

A tervek szerint a 600 ezer eurós (191 millió forintos) összdíjazású versenyen összesen 200 játékos és influencer eshet majd egymásnak, hogy megszerezzék a győzelmet. Az első, február 23-án és 24-én rendezett, megmérettetésen 100 lengyel játékos küzdhet majd meg az összesen 100 ezer eurót (32 millió forintot) kitevő díjakért, a március 1-től március 3-ig tartó, 500 ezer euróért (159 millió forintért) zajló verseny viszont már nemzetközi lesz.

De persze az IEM Katowice 2019-re nem csak a Fortnite versenyek miatt lesz érdemes figyelni, hiszen hogy mást ne mondjunk, szintén itt rendezik meg az idei első CS:GO Majort.

fortnite-katowice-royale-01.jpg