• George Lucas szerint kronológiai sorrendben kell végignézni a Star Wars filmeket
  • Tehát az előzménytrilógia ismeretében kell látni az 5. és 6. rész „fordulatait” is
  • A rendező véleményét osztja Daisy Ridley és Samuel L. Jackson

A napokban végigfutott a sajtón George Lucas régi nyilatkozata, amikor arról beszél, milyen sorrendben is érdemes, vagy inkább kell először megnézni a Star Wars filmeket. Noha a Hollywoodot a hetvenes-nyolcvanas években előbb rendhagyó, majd klasszikus mesélő művekkel megújító rendező véleményét már a sokak által kifogásolt előzménytrilógia óta kevésbé tartják döntő érvényűnek a rajongók, mégiscsak a széria atyjáról van szó.

george-lucas-empire-interviewtall.jpg
(Lucas A birodalom visszavág forgatásán. A kép forrása: Star Wars)

Lucas 2015-ös interjúban, Az ébredő Erő bemutatója előtt fejtette ki, hogy a helyes sorrend a cselekmény kronológiája mentén való haladás, tehát a Baljós árnyaktól egészen A Jedi visszatér eseményeiig. „Az elsővel kell kezdeni. A helyes sorrend: 1, 2, 3, 4, 5, 6. Eszerint kell nézni őket. Csak mert hosszú időbe telt a filmek elkészítése, utóbbi még nem jelenti azt, hogy nem sorrendben kell őket megtekinteni” – nyilatkozta a direktor a Vulture hasábjain, Az ébredő Erő 2015-ös premierje előtt. Érdekesség, hogy azonos állásponton volt a kérdést illetően Daisy Ridley és Samuel L. Jackson is.

star-wars-7.jpg
(A kép forrása: Insedo Nyelviskola)

Azért neuralgikus kérdés ez, mivel a régi Köztársaságban játszódó hármas ismeretében sokkal kevésbé tűnhet drámai fordulópontnak A Birodalom visszavág és a lezárás. A Csillagok háborúja univerzum legsötétebb felvonásában veszni látszik a szabadság ügye, illetve az ikonikus jelenetben [SPOILER] kiderül, hogy a főhős Luke Skywalker apja az antagonista Darth Vader. Ugyancsak kevésbé lehet meglepő az előzményfilmekben hangoztatott jóslat viszonylatában Anakin ismételt pálfordulása, amikor A Jedi visszatér fináléjában – Lucas értelmezése szerint – helyreállítja az Erő egyensúlyát.