Lezajlott az Acer évente, karácsony előtt esedékes sajtónapja, mely ezúttal is egy budapesti étterem VIP termében került megrendezésre, olyan körülmények között, ami nálam abszolút a fancy kategóriába esik, de még nem abba a fajtába, aminél már kimondottan kellemetlenül érzem magam. A kevéske kiválasztott médium visszafogott számú képviselője nemcsak megnézhette az újdonságokat, vagy éppen végighallgathatta az előadást, de még egy jót is ehetett, és bizony a filet mignon vagy a T-bone steak pont olyan volt, amilyennek lennie kell. De ennél talán fontosabb, hogy mit virított a magának leginkább a közép és a felső kategóriában állandó helyet biztosító vállalat, mely az innovációt éppen olyan komolyan veszi, mint a Föld védelmét és a gamer külsőt.

pcguru-hardver-acer-2023-2024-termekek-gamer-predator-nitro-vero-triton-helios-splatial3d-green-energia-3d-bemutato-6.jpg

Hosszú lenne mindent tételesen felsorolni, ami az Acer palettáját színesíti, hiszen már a prezentáció alatt láthattunk a rollertől a kerékpárig és légtisztítóig mindent, szóval eleve még csak nem is kizárólag a videójátékos technológiára összpontosítottunk. Persze a Nitro, a Predator és Vero vonalak egyaránt szerepeltek, és bizony még mindig elég markáns különbség van közöttük, de stílusjegyeik jól elkülöníthetők, ráadásul árazásuk is kellő segítség ahhoz, hogy véletlenül se keverjük a termékeket. A vertikális egértől a (natív) 3D-s kijelzőkig mindent láthattunk, avagy igen, még SpatialLabs laptoppal is találkoztunk, nem mellesleg szóba került az a termék is, aminél mindenki a leginkább nézett: a szobakerékpár, aminek elején egy asztallap van, merthogy az erre helyezett hardver áramfelvételéhez szükséges energiát te magad termeled meg, tekerés közben. Hát ki ne vágyna hasonlóra? És ezzel helyből megvan a reális életérzés, a maximális szimuláció, mikor éppen a Tour de France-t szeretnéd végigjátszani.

pcguru-hardver-acer-2023-2024-termekek-gamer-predator-nitro-vero-triton-helios-splatial3d-green-energia-3d-bemutato-3.jpg

Számunkra talán fontosabbak az olyan termékek, mint a most már lényegében minimum 100Hz-es monitorok, vagy éppen a Predator Aethon 303 billentyűzet, a hamarosan érkező új gamer asztalok, székek és táskák, a Galea 550-es fejhallgató, valamint az új Nitro-család, ami a markánsabb, agresszívebb formákkal és magasabb árakkal felvértezett Predator-vonal mellett az elérhetőbb termékeket tartalmazza. Az Acer nem mellesleg a Vero-családdal nagyon komoly hangsúlyt fektet a környezetvédelemre, így minden környezetbarát csomagolóanyaggal érkezik, maguk az eszközök pedig az óceánból újrahasznosított műanyagból készülnek.

pcguru-hardver-acer-2023-2024-termekek-gamer-predator-nitro-vero-triton-helios-splatial3d-green-energia-3d-bemutato-5.jpg

Emellett a legizgalmasabb talán az a SpatialLabs, amely az átlagember számára kevésbé elérhető, és amelynél egy laptopon a Godfallt sikerült kipróbálni, és bizony valóban működik a szemüveg és bármiféle extra eszköz nélküli, sztereoszkopikus 3D-élmény. A földön heverő pénzhalmoknak valódi mélysége van, minden egyes érme különálló és kirajzolódik a többi közül, valamint a tereptárgyak néha mintha konkrétan kilógnának a kijelzőből. A technológiában nagyon sok lehetőség rejlik, várjuk már, hogy ez tényleg zökkenőmentesen működjön, mert nagyon szuper már most is, de azért én még néha éreztem némi töredezettséget, megakadást a folyamatosságban, ahogy mozogtam vagy forgattam a képet, ráadásul a szemnek is zavaró egy kicsit (legalábbis az enyémnek), illetve igazából csak szemből, a megfelelő szemszögből az igazi az érzés. 

pcguru-hardver-acer-2023-2024-termekek-gamer-predator-nitro-vero-triton-helios-splatial3d-green-energia-3d-bemutato-7.jpg

Mindezt elég drágán mérve már be is szerezhetjük, és mint olyan, tényleg nagyon komoly élményt képes nyújtani. Személy szerint nagyon örülök, hogy kipróbálhattam, mert annyi évtizednyi próbálkozás után azt sem gondoltam volna, hogy egyáltalán jól működhet a szemüveg nélküli 3D, és az, hogy ezen még fejleszteni/csiszolni kell, messze a legkisebb rossz a sok közül. Az Acert átlagban kifejezetten szeretem, engem most is sikerült meggyőzni, az egyre szélesedő termékkínálat miatt pedig esélyesen további híveket toborozhat a cég, mely a gamer és az általános felhasználási vonalon egyaránt könnyedén megtalálja a maga helyét a piacon, és ez már évek óta jól látszódik.