Tavaly nyáron mutattuk be a Honor középkategóriás készülékét, a Honor X8-at, mely közel sem nyerte el a tetszésünket. Induló ára magasnak bizonyult, a kategóriájában lévő készülékekhez képest pedig a tudása sem volt kiemelkedő. A Honor nem olyan rég bejelentette a készülék újabb verzióját, a Honor X8a-t, mely némileg frissített specifikációs listával próbálja meghódítani a Honor-rajongókat.

img20230402103837.jpg

Verzióváltás

A Honor X8 külsejét már az előző tesztünkben is dicsértük, és ebben most sincs változás. Mivel gyakorlatilag ugyanazt a készüléket kapjuk meg újra, a formaterv nem változott, a kamerasziget ugyanaz maradt, viszont került rá egy „100 MP” felirat, és ebből már ki is derül, hogy hol történt az egyik fejlesztés. A készülék egyébként nagyon egyben van, a dupla nano-SIM kártya tálcája oldalra került, és igen, most sincs mikro-SD bővítési lehetőség.

img20230402103817.jpg

A töltés és bekapcsolás után az Android 12 alapra épített Magic U.I. 6.1 fogad. A Huawei-Honor összefonódás elemei még mindig megtalálhatók (pl. Device Clone, Honor Share), viszont a Magic U.I. 6.1 olyan újdonságokat hozott, mint például a widgeket méretre igazítása, valamint lehetőség van nagyméretű mappák képernyőre helyezésére is. Ezzel együtt több alkalmazás futhat a háttérben, meg lehet nyitni több ablakot, akár egymás alá, akár egymás fölé helyezve.

Változott a hardver is. A mérnökök a 6 nm-es gyártási technológiájú Snapdragon 680 CPU-t lecserélték egy 12 nm-es MediaTek Helio G88-as központi egységre (2020-ban lett bemutatva, és a Snapdragon 662 megfelelője), ami 2 db 2 Ghz-es, és 6 db 1.8 Ghz-es magot kapott, mindezt megtámogatva 6/8 GB RAM-mal és egy MALI G52 MC típusú GPU-val. És ha már itt tartunk: a Honor X8-on élvezhetően futott a Diablo Immortal, így kíváncsiak voltunk, hogy ezen a készüléken hogyan teljesít. Nos, nem jól. Textúrahibákat, csíkozódásokat produkált a Blizzard játéka, melyet az alábbi képen mutatunk be. Érdekes módon azonban az Asphalt 9 simább, folyékonyabb élményt produkált, mint az X8-on.

screenshot20230401121505.jpg

screenshot20230401114409.jpg

Egyébként a telefon normál használat közben megfelelően gyors, de döccenések azért akadnak, hangereje jó, viszont itt történt egy újabb funkció-elvétel: nincs 3,5 jack dugó. Mivel a TWS fülesek hódítanak, ezt negatívumként annyira nem lehet értékelni, de tény, hogy a mai napig vannak olyanok, akik a vezetékes füleseket részesítik előnyben. Az akku 4000 mAh-ról 4500 mAh-ra nőtt, ezzel együtt az akkuidő is, ami másfél-két napi használatot tesz lehetővé.

100 MP

A kamerafronton, mint már említettük, a főlencse felbontása 100 MP-re nőtt, és nappali fényben képes megfelelő minőségű képeket rögzíteni. Az ultraszéles kamera (5 MP) nem hajlítja meg az épületeket, de színbeli eltéréseket lehet tapasztalni az ultraszéles, a főlencse, és a zoom használatánál készült képeknél. Az esti felvételek állványról készítve sem túl jók (különösen belenagyítva), a 2 MP-es makró lencse pedig autófókusz nélkül készíti a képeket, a galériában látható minőséggel (kézből). Ezt már kukázhatnák a gyártók. Ezen kívül van minden, time-lapse és lassított mozgás, panoráma és nagy felbontás, HDR és pro mód. Videót Full HD-ban, valamint 720 p-ben, 30 fps-sel képes venni.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

(Még mindig) Nem árbajnok

A Honor X8a, amint az írásból kitűnik, egyszerre fejlődött és visszafejlődött. A készülékház tényleg szép, de az alatta lapuló hardver sajnos – és ezt ki kell mondani – ismételten nem éri meg az árát. A Honor X8a ajánlott fogyasztói ára 115 ezer forint (egyes boltokban már valamivel több mint 80 ezer forintért megvásárolható), miközben az elmúlt héten bejelentett Xiaomi Redmi Note 12 kevesebbért kínál 120 Hz-es AMOLED kijelzőt, a 128 GB háttértár mellett bővíthető memóriát, jack dugót, 8 MP-es ultraszéles lencsét, és infrát, hogy csak néhány különbséget említsünk. Jó lenne, ha a Honor végre elkezdené reálisabban belőni a telefonjainak az árát, mert mindig az ár-értéken csúszik meg az értékelés, ami sajnálatos, pedig egy kis odafigyeléssel a trendekre, a Honor telefonjai is remek készülékek lehetnének.