pcguru-ajanlott2590x150.jpg

Tavaly már járt nálunk a Razer sokoldalúra tervezett, vezeték nélküli fülese, a Barracuda X, ami úgy tűnik, huncutkodással töltötte az elmúlt hónapokat, idén júniusban ugyanis már sokszorosodva tért vissza. Az új Barracuda X, Barracuda és Barracuda Pro modellek hármasából nekünk a középsőt volt alkalmunk kipróbálni, ami elődjéhez hasonlóan a különböző platformokat összekötő stílusus hídként igyekszik minden igénynek megfelelni.

Ismerős újdonság

Ha egy bolt polcáról emelné le az ember, könnyű lenne félrenyúlni, ugyanis a Barracuda csomagolása mindössze néhány újdonságát jelző ikonban tér el a tavalyi Barracuda X-étől. Erre az is rátesz egy lapáttal, hogy még a doboz elején lévő termékfotó is teljesen ugyanolyan, a kisebb eltérések pedig csak közelről láthatók. Kibontásnál azonban már rögtön szembesülhetünk is az első újítással, ugyanis a becsúsztatott kartonfakkot egy felnyitható kialakítású doboz váltotta fel, amiben fekete szivacságyba süppedve Hamupipőkeként pihen a fejhallgató, összes tartozékával együtt. Utóbbi egy USB-C töltőkábelt, egy 3.5 mm-es jack kábelt és egy aprócska, USB-C-s adaptert jelent, amihez egy USB-A/USB-C végződésű kábelt is kaptunk, hogy tényleg bármihez csatlakoztathassuk. Kialakítását tekintve a füles kényelmesen és puhán, de kellő magabiztossággal öleli körbe a fejet, a kagylók pedig a füleket, bár a mostani hőségben valószínűleg nem ez a legpraktikusabb viselet.

Határok nélkül

A másik kellemes apróság, hogy ezúttal a hangerőszabályzó görgőlye sokkal nagyobb játékteret kapott, így jóval szabadabban finomhangolhatjuk a különböző játékok vagy zenék hangerejét. A hangzásra már az elődnél sem volt különösebb panaszunk, de az 50 mm-es Razer Triforce Titanium driverek jóvoltából ezt is sikerült tovább fokoznia a termékcsalád új tagjának, ráadásul készenléti ideje is 40 órára ugrott, megduplázva a korábbi 20-at. A tavalyi modellhez hasonlóan a Barracuda esetében is legnagyobb előnye a sokoldalúsága, hiszen PC, PlayStation, Nintendo Switch, Android és iOS platformokkal is használható, repertoárja pedig már Bluetooth csatlakozással is kibővült, így sok eszközhöz még cuki kis adapterére sincs szükségünk. A számos platform támogatásához kapcsolódóan a füles egy külön Smartswitch funkciót is kapott, amivel egyetlen gombnyomással válthatunk az éppen használt eszközök között, a Razer Audio alkalmazással pedig tovább finomhangolhatjuk az élményt. A kábellel csatlakoztatott adapter, mondjuk, továbbra is mókás farkincaként mutat a különböző készülékekből kilógva, de másik apró újításként például ezúttal pittyegés helyett már egy női hang kommentálja a bekapcsolást és más műveleteket. 

Külsőleg a füles, ahogy a termékfotón, úgy a valóságban sem tér el túl sokban elődjétől, leszámítva egy plusz gombot, egy vékonyka fényes műanyagcsíkot – ami mondjuk, elég ujjlenyomatmágnes –, plusz a felcsatolható pipa helyett ezúttal már a kagylókba épített, zajszűrős mikrofont. Utóbbi egyébként minden tekintetben remekül szuperál: kristálytiszta hangot biztos játékban csevegéshez és munkamegbeszélésekhez egyaránt, zajszűrője pedig éles bevetésen is jól teljesített, ugyanis gyerekzsivajban is alkalmunk volt tesztelni. Ez a változtatás abból a szempontból is nagy könnyebbséget jelent, hogy ezúttal már nem kell azon aggódnunk, hogy a külön mikrofont mikor hagyjuk el/mikor kallódik el a lakásban menthetetlenül.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Az új Razer Barracuda-modellek jelszava továbbra is a sokoldalúság, amiből a Barracuda jelesen vizsgázott, ráadásul még fokozta is az élményt a Bluetooth-támogatással, a Smartswitch funkcióval és az alaposan felpumplát készenléti idővel. A beépített, zajszűrős mikrofon szintén remek újdonság, a hangzásra és kialakításra egy rossz szavunk sem lehet, és a kisebb újításokat is örömmel fogadtuk. Összességében sikerült a tavalyi modell által lefektetett stabil alapokat továbbfejleszteni és finomhangolni kisebb-nagyobb változtatásokkal, az eredmény pedig magáért beszél. Ha valaki egy igazán kompakt, a platformok közti határokat könnyedén áthidaló, és minden téren remek élményt nyújtó fejhallgatót keres, annak mindenképp érdemes számításba vennie a Barracuda termékcsalád tagjait.