A tavalyi Razer Orochi V2 után most egy újabb folytatást kaptunk: a Razer Viper V2 Pro alig pár hete mutatkozott be kereskedelmi forgalomban, kemény 150 dolláros, hazánkban nagyjából 70 000 forintos áron. Ezért az árért pedig már igazi minőséget vár el a ember, a Razert ismerve azonban van ok a bizakodásra.

razerviperv2pro1.jpg

A vipera ereje

A Razer Viper V2 Pro elődje a 2019-ben bemutatott Viper Ultimate, mely vezetékmentesen, RGB színekkel, és egy mágneses töltőállvánnyal csábította a Razer híveit. A Viper Ultimate nem volt egy súlyos egér, 74 grammot nyomott összesen. Így, amikor a cég bejelentette a Viper V2 Prót, joggal lehetett elvárni, hogy egy, az első verzión túlmutató egeret hoznak létre a mérnökök.

Ez látszólag sikerült is. A doboz a Razertől megszokott fekete-zöld színekben pompázik, a teteje egyben leemelhető, alatta pedig ezúttal nincs levél, csak az egér és tartozékai. Némi papír, egy jeltovábbító, és egy szövetborítású USB-A/USB Type-C végű kábel, amely csakúgy, mint a SteelSeries Prime Wireless egér esetében, töltésre szolgál.

razerviperv2pro2.jpg

Emiatt a megoldás miatt a hónapokkal ezelőtti egértesztnél már morogtunk eleget. Egy vezeték nélküli egér, amit vezetéken keresztül kell tölteni, az lényegében nem vezeték nélküli. Pont. Viszont mérete az átlagosnál nagyobb, de még így is 16 grammal kevesebb, mint az Ultimate. Mi okozza a súlykülönbözetet? Nincs világítás, kevesebb gombja van, nincsenek barázdált felületek az egér oldalán, igaz, ez matricával pótolható (csomag része), ha valaki erre vágyna.

Az egér használata egyébként, a Razertől megszokott módon, egyszerű és kényelmes. Összesen öt gombbal rendelkezik, a görgőt nem számítva: kettő van a tetején, kettő az odalán, egy az alján, ami az eszköz be és kikapcsolására, valamint a DPI változtatására szolgál. Az egér az e-sportolóknak van tervezve, de egy gyorsan zajló meccs közben az egeret a hátára fordítani, és a hasán állítani az érzékenységet, az minden, csak nem hatékony: ebből a szempontból még mindig az Orochi V2 megoldása a legjobb, ahol a görgő mögötti gomb látja el ezt a funkciót.

razerviperv2pro4.jpg

A Viper V2 Pro anyaghasználatban leginkább a Razer Orochi második generációjára hasonlít. A texturált fekete testet remekül lehet fogni, még hosszabb időn keresztül is. A Razer Viper V2 Pro legjobb elemei az új fejlesztésű mechanikus kapcsolók és az új szenzor (Focus Pro 30K), melynek érzékenységét akár 30000 DPI-ig is állítható. Ez egy hatalmas szám, amire még az e-sportolóknak sincs nagyon szükségük, a marketing-anyagokon viszont remekül mutat.

Ez a szenzor elsősorban az FPS-orientált versenyek alatt lesz hasznos, hiszen az újratervezett talpaknak, a szenzornak és a Razer Synapse szoftvernek köszönhetően a legfinomabb precíziós mozgások is könnyedén kivitelezhetők, a Razer Hyperspeed technológia miatt pedig teszi mindezt késés nélkül. A mechanikus kapcsolók – melyek 90 millió kattintásra vannak tervezve – lehetővé teszik, hogy a kattintásra adott válasz 0,2 ms-on belül végrehajtásra kerüljön, ezzel pedig a Razer Viper V2 Pro nemcsak az ipar egyik legtartósabb, de leggyorsabb egerévé is vált.

razerviperv2pro3.jpg

Győzelem egy remek eszközzel

A Razer Viper V2 Pro esetében a kábeles töltésen (80 óra üzemidő) és a hasra tett gombon kívül másba nem igazán lehet belekötni. Ez egy profiknak szánt egér, melybe a Razer mérnökei rengeteg tudást és innovációt beletettek, még akkor is, ha funkcionalitásában kevesebbet ad elődjénél. Ára miatt nem biztos, hogy az összes háztartásban megtalálható lesz, ahol játék van, de előbb-utóbb ennek is lemegy az ára, mely esetben már megfontolandó vétel lehet. Profiknak meg nem is lehet kérdéses a választás.