pcguru-ajanlott2590x150.jpg

Járt már nálunk gamer asztal az SPC Geartől, illetve mindenféle gamer szék, szintén a lengyel gyártótól, illetve a Genesistől. Mindkét cég kiegészítőivel elégedettek voltunk, árkategóriájukon belül nagyszerűen teljesítettek, ám a Trust felhozatalát látva csak kíváncsivá váltunk, mire képes az 1983 óta aktív, holland márka. Merthogy a brand közismert a gamerek körében, számos kiegészítő járt már nálunk, amik többnyire jól is vizsgáztak, avagy okkal feltételeztük, hogy ezúttal sem lesz gond. Nos, hamarosan kiderül, mit tapasztaltunk, ehhez pedig egy szék és egy asztal szolgáltatta az apropót.

Kígyóbőr

Kezdjük az ülőalkalmatossággal, ami a 80-100 ezres Resto örökségét viszi tovább, a Pro címke pedig nem is véletlenül került a fantázianév mögé. No, ezt a kicsomagolásnál még nem mindenképpen sejtjük, legalábbis a nagy/nehéz doboz bontásánál nem, de ahogy előkerülnek a kirakós darabkái, már érezni a törődést. A megszokottak szerint először a masszív fém alapba pattintjuk be az utána kimondottan stabil kerekeket, majd jöhet az ülés és a háttámla összeszerelése a megszokott módszerrel, amit követően a kartámaszok is a helyükre kerülnek, hogy végül az emelővel legyen teljes a rendszer, amit csak össze kell illeszteni. 

A kiegészítő 150 kilóig jó, ami már most többet jelent, mint az átlag teherbírás, amit eddig tapasztaltunk, a további specifikációk pedig: 4-es gázemelő, 90-180 fokban állítható háttámla, 4D-ben mozgó kartámasz, vegán PU bőr és memóriahabos párnák. A fejtámaszon van a logó, ami kimondottan igényesen néz ki, és akkor még nem beszéltünk magáról az anyagról, amivel a széket igénybe véve közelebbi ismeretségbe kerülünk. A kígyóbőrre vagy a Crysis speckó ruházatára emlékeztető felszín eleve nagyon-nagyon mutatós, tapintásra is kifejezetten kellemes, és akkor még a bársony szélek szóba sem kerültek, amik prémium érzetet keltenek az emberben. 

A gamer székek között a GXT 712 Resto Pro kifejezetten kényelmes, tartja a hátat, jó benne ülni még a legnagyobb hőségben is, avagy hosszabb távon is remek darab, ha valami hasonló eszközt keresnénk. Ami elijesztheti a lehetséges vásárlókat, az az ár. A Pro ugyanis 140-180 ezer között mozog, ami azért nem olcsó mulatság, de hozzá kell tenni, hogy ezért tényleg egy egészen más kategóriát kapunk, mint az alacsonyabb árfekvésű, hasonló termékeknél. Így aki hosszú távra tervez és minőségre vágyik, annak kimondottan javasolt székről van szó.

Szolid praktikum

Ha pedig már egy minőségi gamer szék került a lakásba, érdemes bevállalni mellé egy gamer asztalt is. A GXT 711, avagy a Dominus egyébként a család legkisebb tagja, hiszen a 140x66-os Imperius és a 160x82-es Magnicus mellett a “mester” “csak” 115x75-ös méretű. Ez persze csak számok terén kevéske, de ne szaladjunk ennyire előre. A méretes, de kis mélységű dobozban, a két, fémből készült láb mellett érkezik egy merevítő, két összekötő és maga az asztallap. Utóbbi 18mm-s MDF-lap, amit a végén kell az addigra már elkészült vázra helyezni, de előtte pár perc alatt összilleszthetünk mindent, sőt még kapunk egy extra headset- és egy pohártartót is, amik kifejezetten praktikus kiegészítők.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A Dominus sík felülettel rendelkezik, fekete, semmiféle díszítéssel nem csicsázott felszínén minden szépen megmarad, így egyebek mellett még egy nagyobb monitor is ráfér. Van egy bélelhető lyuk a kábelek elvezetésére, az asztal eleje és háta pedig kicsit vágott, ami jó dizájndöntés, mert kifejezetten jól mutat. A GXT 711 ugyan dupla-monitor mellett már nem biztos, hogy elég (erre ott vannak a testvérei), átlag felhasználásnál tökéletesen megfelelő, igényes és bár formáiban visszafogott, mégis nagyon mutatós. Nem hiányoznak róla a fények és díszek, így önmagában felel meg minden lényeges kívánalomnak, illetve a célnak, hogy gamer asztalként használjuk. Ára 40 és 60 ezer forint között mozog, a kettő határvonalát szerintem abszolút megéri, így ha esetleg valaki új asztalban gondolkodna, ennyiért vétek kihagyni, hiszen még íróasztalnak sem nagyon találunk megfelelőt, ha ezen összeg alatt, gamer szemmel keresünk valamit. Így tehát a Trust ismét bizonyított, miszerint a holland gyártónál nemcsak a gamer kiegészítőket (egeret, billentyűzetet, headsetet) érdemes észben tartani, de akár a széket és asztalt is ajánlott a cégtől beszerezni. Mi mindenképpen elégedettek vagyunk.