Tavaly mutattuk be a Xiamomi 12T Prót, melynek már meg is érkezett az utódja, a sajtóeseményről pedig mi magunk is beszámoltunk pár nappal ezelőtt. A 12T sorozatban mutatkozott be a 200 MP-es kamera, ami ugyan jó volt, de az érzékelőt a Samsung gyártotta. A kínai techóriás idén mutatta be a Xiaomi 13-sorozatot (amit egyébként mi is leteszteltünk), avagy a szériát, ami elhozta a Leica kooperációt. Az összefogás pedig most folytatódik, méghozzá a 13T-sorozatban, lássuk tehát, hogy mit is kínál a kisebbik testvér, a 13T!

img20231001161122.jpg

Megapixel mínusz

A bekezdés címéből talán már kitaláltátok, hogy a 13T – ellentétben 12T-vel – nem a megapixelek nagy számával, hanem a Leica kamerarendszerrel és az előző évben megjelent sorozat néhány, de nem minden hibájának kijavításával próbálja meg megkönnyíteni a Xiaomi rajongók pénztárcáját. Na de haladjunk szépen a cikk kezdetétől a végéig: örvendetes látni, hogy a Xiaomi (és a többi kínai gyártó) kitart amellett, hogy lényegében minden olyan dolgot megad a telefonokhoz, ami szükséges azok használatához, holott 3 éve bejelentette, hogy nem fog az összes eszközhöz töltőfejet csomagolni. Szóval igen, van töltőkábel és 67 wattos töltőfej, szilikon védőtok, SIM tű, egy rakás papír, valamint egy fólia a Xiaomi 13T kijelzőjén. Így tehát nem kell a környezetvédelem jegyében még több pénzt kifizetni, még több műanyagot és papírt kidobni a szelektív gyűjtőbe, amiért bizony dicséret illeti a Xiaomit.

img202310011608331.jpg

Lévén, hogy egy felsőkategóriás telefonról beszélünk, a Xiaomi 13T természetesen kiváló hardvert kapott: a központi részt egy 4 nm-es gyártási technológiájú Mediatek Dimensity 8200+ adja, amihez tartozik 8 GB RAM és 256 GB UFS 3.1 háttértár, a grafikai feladatok elvégzéséért pedig egy Mali G610 GPU felel. A kijelző pedig egy HDR10+ támogatással és 1220x2712 pixel felbontással rendelkező AMOLED panel. A Xiaomi tehát dobta a 128 gigás kezdő tárhelyet, ami remek döntés így 2023-ban. Az összeszerelési minőség remek, alumínium keret szegélyezi a teljesen sík, 6,67 hüvelykes kijelzőt. A gyártó által biztosított modell nem kapott vegán bőr hátlapot, helyette fényes-feketét kaptunk, ami csak úgy gyűjti az ujjlenyomatokat, így az első dolog a szilikon tok felpattintása volt. Bekapcsolás és a varázsló után az Android 13-ra épített MIUI 14 fogad, ami azonnal frissíti magát a legfrissebb biztonsági verzióra. A MIUI rendszert szokás szerint elég könnyű használni, szóval aki ismeri, annak csak az újdonságokat (például csalások kiszűrése, új óra/számológép, új napi album, stb.) kell felfedeznie. Persze egyéni beállítási lehetőségek azért így is bőven vannak, aki pedig szereti a különleges témákat, az jelentkezhet a Xiaomi versenyére. A 256 GB-os tárhely nincs teletömve alkalmazásokkal (se letölthető ajánlatokkal): van előretelepített TikTok, WPS Office, LinkedIn, meg Netflix és Facebook, valamint még pár apróság, így mindenki úgy lakja be a készüléket, ahogy akarja. A szokásos telepítéseken (híroldalak, streamek, bolti, banki alkalmazások) túl feltettünk egy Genshin Impactet és egy Slay the Spire-t is. Nem meglepő módon a Xiaomi 13T használat közben kiválóan teljesít, a kijelző pedig az éppen végzett tevékenységnek megfelelően változtatja a frissítési rátáját, ami akár 144 Hz-ig is felmehet. Ez Genshinezés közben különösen örömteli, hiszen a Hoyoverse alkotása egyébként is egy gyors folyású játék, amit ráadásul akár tűző déli/kora délutáni napsütésben is simán tudunk nyúzni, mivel a kijelző akár 2600 nit elérésére is képes. Az pedig különösen örvendetes, hogy a sztereó hangszóróknak hihetetlen hangereje van, így még hangosabb környezetben is élvezhetjük bármelyik stream szolgáltató kínálatát.

img20231001160955.jpg

Leica másodszor

A Xiaomi 13 duplatesztjében már dicsértük a Leica által fejlesztett kamerarendszert, lássuk, hogy mi változott. Egyrészt az, hogy a Xiaomi 13-hoz képest a 13T immáron egy 2x50 MP-es (széles és telefotó, f/1.9 legtágabb rekesszel), valamint egy 12 MP-es ultraszéles lencsével rendelkezik, melyek mindegyike aszférikus, így a jellemző képhibák (pl. kromatikus abberáció) elkerülhetők ezzel a rendszerrel. Ahogy már említettük, itt is elérhetők a Leica színsémák, sőt, különböző Leica filterek (portrémódban) is. A képek nappali fényben kontúrosak, dinamikatartományuk és színtelítettségük kitűnő, pillantsatok csak a lenti képekre! Éjszakai felvételeket lehet készíteni a telefon saját programjával, de akár manuális módban is, így az értékek változatásával tudjuk nyomonkövetni az elkészítendő kép előnézetét. A PRO módban rövid záridő használatával örökítettük meg a Széll Kálmán téren lévő szökőkutat, de ennél persze jóval többet is ki lehet hozni a fényképezőgépből, megfelelő technikai tudás birtokában. Természetesen a tavaly megismert funkciók (pl. ProCut) is maradtak, így a legjobb vágást is könnyedén kiválaszthatjuk, videózás viszont csak 4K 30fps-sel és FULL HD-ban lehetséges, a 8K megmaradt a 13T Pro privilégumának. Az előlapi kamera 20 MP-es, autófókusz nélküli, ugyancsak van éjszakai- és portémódja, valamint ez is rendelkezik szférikus lencsetagokkal.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Megéri?

A bemutatóban azt írtuk, hogy a Xiami 13T-sorozat kijavította az előző széria jó néhány hibáját, miközben az ára egyszerre lett kedvezőbb és maradt ugyanaz. A mondat második fele látszólag ellentmondás, amit mindjárt feloldunk, de előbb a hibákról: a telefon immár IP68-as védettséggel rendelkezik, cserébe a vezetéknélküli töltés újfent kimaradt, viszont a két fizikai SIM mellett van e-SIM támogatás, a töltés 67 Wattos (a Hypercharge természetesen a Pro sajátja), a képernyőidő megfelelő, normál használat mellett egy-másfél napot simán kibír.

 

A Xiaomi ráadásul az elmúlt évekhez képest a frissítési támogatását is növelte: 4 Android főverziót és 5 év biztonsági frissítést ígér. És akkor oldjuk fel az előbb említett ellentmondást: a Xiaomi 13T 240 ezer forintos áron kerül kereskedelmi forgalomba pár nap múlva, ami azért több, mint az előző évi modell, viszont a 13T alapból 256 GB-os verzióban lesz elérhető (a 13T Pro meg 512 GB-ot ad 340 ezer forintért), így már mindjárt érthető a fenti állítás. A 13T-sorozat bármely tagja remek választás, sőt, aki árérzékenyebb, annak a Xiaomi 13 helyett simán ajánlható a Xiaomi 13T modell, nem fogja megbánni a választást.