Alig pár hete írtunk a Xiaomi 12T sorozat globális premier előtti sajtóbemutatójáról, a hazai képviselettől pedig nem sokkal később meg is kaptuk a telefont, hogy egy többhetes teszt keretében próbálhassuk ki a készüléket. A Xiaomi a T sorozattal mindig is a fotózást helyezte előtérbe, és ez igaz a 12T Próra is, noha egyes területeken azért vannak olyan hiányosságai, amelyek a telefonért kért ársávban nem lennének megengedhetők.

img20221112091235.jpg

A fekete bőrönd tartalma

A Xiaomi a telefont egy lezárt fekete fémbőröndben küldte, ami – egyáltalán nem meglepő módon – a sajtóbemutatón aláírt NDA nyilatkozatot is tartalmazta. A bőrönd kinyitása után egy letisztult külsővel megáldott dobozban leltük meg a 12T Prót, na meg persze a kiegészítőket, amiket a Xiaomi jó szokásához híven még mindig a telefon mellé ad. Átlátszó szilikon tok, SIM-tű, töltőkábel és egy 120 Wattos Xiaomi Hypercharge töltőfej is található a csomagban – utóbbi önmagában 20 dekát nyom, cserében pillanatok alatt feltölti a telefont.

A Xiaomi 12T Pro (amit egyébként szürke színben kaptunk meg) a gyártótól megszokott dizájnelemekkel rendelkezik: jobb oldalon a bekapcsoló gomb és a hangerőszabályozó található, alul van az USB Type-C csatlakozó és egy hangszóró, felül pedig még egy hangszóró – a sztereó hangzást a Harman Cardon biztosítja. A Xiaomi újdonsága a létező legjobb hardvert kapta: Qualcomm Snapdragon 8+ Gen1 processzor, 8/12 GB RAM, 128/256 GB RAM és egy Adreno 730-as GPU. A készülékbe dupla nano-SIM helyezhező, viszont először a Xiaomi telefonok történetében e-SIM-mel is működhet a készülék. A felsorolt hardver-komponensekkel felvértezve nincs olyan feladat, amivel a 12T Pro ne birkózna meg könnyedén.

img20221029225721.jpg

Első bekapcsolás után természetesen az Android 12-re épített MIUI fogad, a rendszer pár nappal a használatba vétel után 13.0.11-re frissült. A MIUI rendszer fejlődését több, mint hat éve követjük nyomon, és minden egyes frissítés hoz valami újdonságot: az oldalsávról a Redmi Note 11-tesztben már beszámoltunk, de ezúttal ténylegesen van is értelme a dolognak. Az alkalmazások közötti váltás pillanatok alatt megtörténik, és rengeteg appot tudunk telepíteni, de – ahogy azt már megszoktuk – gyárilag nincs belőlük túl sok. Éppen ezért az első üzembe helyezés után hírprogramokat, játékokat és üzlet-alkalmazásokat is letöltöttünk, lényegében mindent, amivel próbára tehetjük a készüléket.

A sajtóbemutatón elhangzottak szerint a Xiaomi 12T Pro 13 és fél órán át bírja a videónézést, ezt pedig természetesen le is teszteltük: reggel 8-tól délután 3-ig néztünk Netflixet, Disney+-t, HBO Maxot és ezzel kb. 45%-ig merítettük az akkumulátort. Néztünk A Gyűrűk Urát, Fegyvertelen katonát, Életem nyarát, a Harman Cardon hangszórók pedig mindent tisztán, hangosan (már-már túlontúl hangosan) szólaltattak meg. Az Életem nyara dalai szépen csengtek, és ezt tapasztaltuk a Genshin Impact fülbemászó dallamaival is. A Hoyoverse alkotása legendásan erőforrás-zabáló alkalmazás, de a játék így is több órán keresztül folyamatos, szakadásmentes élményt biztosított. Ez persze az akku melegedésével járt, de soha nem lett kényelmetlenül forró. Az 1220x27212 pixeles AMOLED kijelző gyönyörű képet nyújt, van HDR10+ támogatás, a fényerő megfelelő, ugyanakkor kaphatott volna egy kicsit magasabb számot is.

img20221112092503.jpg

Kétszáz

A Xiaomi 12T Pro legnagyobb újdonsága a 200 megapixeles felvételek készítésére alkalmas kamera, és azok a módszerek, amelyeket a Xiaomi mérnökei a képek feldolgozása alá pakoltak. A Pro Focus-t a szoftver a Xiaomi 12-ből örökölte meg, ami mellett megjelent az ún. Pro Cut. Ennek segítségével a 200 MP-es felvételekből különböző képarányú vágatokat tudunk készíteni. Nagyfelbontású képeket két méretben (50 MP/200 MP) lehet készíteni, utóbbiak (200 MP) mérete pedig 50-80 MB között változik. Ezekbe hihetetlen mértékben bele tudunk nagyítani, lényegében az utolsó pixelig, ráadásul a képek a számítógép kijelzőjén is szépek, színhűek. Ugyanakkor sajnos a 200 MP-es fényképekből nem tudtunk nyomatot készíteni, pedig érdekes lenne megtapasztalni, hogy miként festenek azok a gyakorlatban. A főlencse egyébként f/1.7 rekeszértékkel és OIS-szel is rendelkezik.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A széleslátószögű kamera 8 MP-es, a makró pedig 2 MP-es, utóbbit viszont tényleg el kéne felejteni. Ezzel már nem érdemes fényképezni, a 8 MP-es széleslátószögű pedig kissé nevetséges a főkamera mellett. Persze ez is képes nappal megfelelő képeket készíteni, de a részletességben itt már vannak hiányosságok. Éjszaka a főlencse jó képeket készít, ezeket galériánkban is megtekinthetitek. Videót lehet 8K-ban (24 fps), 4K-ban (30/60 fps), illetve 1080p-ben is készíteni, utóbbi esetben az fps számot akár 240-ig is növelhetjük.

Hiányosságok

A Xiaomi 12T Pro egy majdnem tökéletes készülék, melynek használatát azért beárnyékolja néhány kellemetlen tulajdonság. Nincs vezeték nélküli töltés, az IP védelem csak 53-as, vagyis por és cseppállósággal rendelkezik, a fényerő 500 és 900 NIT között állítható, a kamerasziget mérete miatt pedig az asztalra téve is képes egy picit billegni a mobil. A telefon 340 ezer forintért vásárolható meg, ami ma nem sok egy csúcskészülékért, ugyanakkor ennek a csúcskészüléknek vannak olyan hiányosságai, amelyek ezért az árért már némi morgásra adnak okot.

screenshot2022-10-31-09-17-15-169commiuiextraphoto.jpg

Ugyanakkor a szuper hardver, a fényképezési módok változatossága, a különleges videómódok (például dupla videó, ami egyszerre rögzít elöl és hátul), a mindenre kiterjedő kommunikációs módok, a MIUI testreszabhatósága, a Hypercharge (akku 100%-on 19 perc alatt) mégis pozitív irányba billenti a Xiaomi 12T Pro mérlegét – ráadásul a gyártó 4 évnyi biztonsági frissítést is ad a készülékhez. A kérdés, hogy ajánljuk-e? Sokan morognak, hogy túl magas árcímkét rakott a Xiaomi a készülékre, és tény, hogy a 12 Pro már valamivel olcsóbban megkapható, mint új testvére, ami a hiányosságai ellenére is egy remek okostelefon. Ha valakinek kell a 200 MP, akkor hajrá, a többiek pedig várjanak az első nagyobb áresésig, amikor lényegében kötelező vétellé válik.