• Egy milliárd dollárral ekvesebb az Nvidia bevétele a tavalyihoz képest
  • Lassan újra növekedő pályára áll a cég

Tavaly novemberben számoltunk be arról, hogy az Nvidia részvényeinek értéke meredeken esett, azóta a helyzet kicsit javult, de a zuhanás óta elkönyvelt legjobb érték is messze elmaradt a közel 300 dolláros ártól. Most megint lefelé szálló ágban vannak, igaz nem annyira vészes a zuhanás, de a 156 dolláros árfolyam két évvel ezelőtt nyáron jellemezte a cég papírjait. 

Nem is csoda, hogy a befektetők egy része elpártolt a vállalattól, hiszen ahogy az az első negyedéves üzleti jelentésükből kiderül, bevételeik jelentősen csökkentek: a tavalyi, azonos negyedévhez képest mintegy egymilliárd dollárral kisebb bevételt könyvelhettek el. Igaz, az a 2.21 milliárd dollár még mindig szép összeg, de 31%-kal alacsonyabban zártak a tavaly 3.21 milliárdhoz képest.

Jó hír azonban, hogy az elmúlt negyedévhez képest nöttek a bevételek, a cég előrejelzése szerint a 2020-as üzleti második negyedévre már 2.55 milliárd bevételt prognosztizál. Ezt javarészt a gamer laptopok piacáról hozzák majd be, de az AMD Navi ellenében indított, egyelőre még csak pletykált, gyorsabb memóriával szerelt Turing kártyák is javíthatnak a helyzeten.

nvidia-logo-lezer.jpg