Ahogyan arról mi is beszámoltunk már a közelmúltban, közeleg a következő Hearthstone kiegészítő, a Scholomance Academy megjelenése, és bár az eredeti tervekhez képest az új csomag két nap késéssel, csak augusztus 6-án jelenik meg, ez olyan szempontból jó hír, hogy akik eddig még nem készültek fel, azok kapnak egy kis haladékot. Nézzük, mire érdemes odafigyelni!

(A kiegészítő újdonságairól ezúttal nem lesz szó külön: ezekről a bejelentéshez kapcsolódó hírben olvashattok.)

heti-hs-scholomance-academy-01.jpg

Még mindig nem késő elkezdeni spórolni!

Miután a Hearthstone free-to-play játék (ráadásul a közhiedelemmel ellentétben igenis kényelmesen el lehet lavírozni benne valódi fizetés nélkül, ha valaki rendszeresen játszik), ezért a fő mozgásterünket nyilvánvalóan a goldmennyiség alakítja. Az aranyhoz mindenki másképpen áll hozzá: van, aki folyamatosan elkölti, és olyan is, aki már meglehetősen korán elkezdi a spórolást a következő kiegészítőre. Ha te az előbbi kategóriához tartozol, akkor jó hír, hogy még mindig nem késő nekiállni: gigantikus mennyiséget biztosan nem fogsz bontani, de még így is garantáltan lesz sikerélményed.

headmaster-kelthuzad.png

Hogy mire alapozom ezt a kijelentést? Arra az egyszerű szabályra, hogy minden egyes új csomagból az első 10 pakkban garantáltan nyitnod kell legalább 1 Legendary kártyát. Ha minden aranyadat elszórtad, és teljesen üres a szütyőd, akkor a megjelenésig hátralévő 13 napban még minimális erőfeszítés mellett (kiütsz egy könnyű, 50 goldos napi küldetést, illetve nyersz 3 meccset 10 goldért) is össze fog jönni több mint 700 gold. Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy egy-egy új kiegészítőből a Blizzard legalább 3 darabot ki szokott osztani ajándékba ilyen-olyan Questekhez, akkor ki is jön, hogy az ominózus 10 pakk még a későn ébredőknek is garantált. Legendary nélkül tehát biztosan nem maradsz az új kiegészítőből!

rattlegore.png

Ha van mit a tejbe aprítani...

Joggal merül fel a kérdés, hogy mi a helyzet azokkal, akik a másik kategóriába tartoznak, és sikeresen összespóroltak már pár ezer goldot? Mennyi az a mennyiség, amit érdemes beletenni az új kártyapakkokba? Nos, mióta megváltozott a bontási szisztéma (vagyis nemcsak a Legendary, hanem bármilyen ritkaságú lapra igaz, hogy nem bonthatsz belőle extra példányt egészen addig, amíg az adott ritkaságból nincs meg minden a csomagon belül), azóta kicsit könnyebb ezt meghatározni. A kiegészítőben körülbelül 35 féle Rare lap lesz, ami azt jelenti, hogy ha szeretnénk a teljes playsetet (vagyis mindenből 2-t), akkor 70 ritkát kell kibontani. Hogy pontosan mennyi pakkot kell kinyitni ehhez, az nem egyértelmű, hiszen hiába van minden csomagban minimum 1 darab legalább Rare ritkaságú lap, lesznek olyan pakkok, akikben csak Epic vagy Legendary lesz, Rare nem, mint ahogy olyan is, amiből több Rare-t is bontunk akár. De alapvetően az egy jó megközelítés, hogy 60-70 csomagból (vagyis 6000-7000 goldból) már ki lehet bontani a teljes ritka playsetet, ha van egy kis szerencsénk (egy számítás szerint 1 pakkra átlagosan ~1.14 ritka jut). Ez a goldmennyiség egyesek számára soknak hangozhat, de ha az egyes kiegészítők között szorgosan gyűjtögettek, és megteszitek azt, hogy folyamatosan kiütitek a napi Questeket, akkor higgyétek el, simán összejön ennyi (sőt, valamivel még több is) négyhavonta, amikor éppen új csomag jön. A 65 egyébként olyan szempontból ideális szám, hogy itt kereken 4 a bontott Legendary lapok várhatóértéke (ami persze lehet több vagy kevesebb is a gyakorlatban, ez csak puszta statisztika).

diligent-notetaker.png

Hogy érdemes-e ennél többet költeni? Nem feltétlenül. Ha nemcsak a Rare, hanem az Epic lapokból is szeretnétek az összeset, akkor már a fenti négyszeresét (!) kell bontani, ha biztosra akartok menni, átlagosan ugyanis minden ötödik csomagban van Epic, és a teljes playset általában 50-54 körül szokott mozogni kiegészítőnként. Arról tehát jobb nem is álmodni, hogy egy kiegészítőből meglesz minden Epic: ahhoz vagy a pénztárcába kell mélyen belenyúlni, vagy dustot kell áldozni rájuk bőven, és hát egyik sem kellemes. De szerencsére nem is kifejezetten szükséges, hiszen ezek inkább paklispecifikus kártyák, és kevés köztük az univerzális lap, legalábbis ez az általános tapasztalat.

flesh-giant.png

Egy a lényeg: ne craftolj!

Ha már szóba került a dust, beszéljünk zárásként egy kicsit a craftolásról, ami mindig sarkalatos pont egy új kiegészítő megjelenésekor. Az alapszabály az, hogy egy új csomag debütálását követő hetekben semmit nem gyártunk le, csak olyat, amiről 120 százalékig meg vagyunk győződve, hogy játszani akarunk vele minden áron, és álmatlan éjszakáink lesznek akkor, ha ezt nem tehetjük azt. Ennek oka nemes egyszerűséggel az, hogy ilyenkor még mindenki sötétben tapogatózik: hetek kellenek ahhoz, hogy kialakuljon egy normális meta, és rengetegszer megtörtént már, hogy az első napokban egy-egy lap vagy deck irtózatosan erősnek tűnt, később aztán mindenki elfelejtette, mert kiderült, hogy annyira mégse jó. Lehetnek emellett nerfek is, és bár a gyengített lapok mindig teljes áron törhetőek (vagyis ha legyártottuk őket, akkor nem bukunk rajtuk a nerf miatt), ha más kártyákat is craftoltunk miattuk, amik szintén gyengülnek közvetett módon, akkor volt egy igen rossz befektetésünk. Érdemes tehát kivárni, és azokból a koncepciókból szemezgetni, amikhez viszonylag sok lapot bontottunk és/vagy jól tudjuk vegyíteni a régebbi, már meglévő kártyáinkkal.

heti-hs-scholomance-academy-02.jpg

Egy szó mint száz: kevesebb mint két hét múlva itt az új Hearthstone-kiegészítő, a Scholomance Academy, benne szokás szerint rengeteg izgalmas új lappal, melyeket egyébként az alábbi (folyamatosan frissülő) oldalon tudtok átnyálazni. Ha még nem kezdtél el rá spórolni, akkor mindenképpen kezdj el aranyat raktározni minél gyorsabban, mert az már most látszik, hogy nagyon komoly potenciállal bíró kártyák érkeznek, amikből kár lenne kimaradni!