• Új videón mutatja be a Hitman 3 márciusi újdonságait az IO Interactive
  • A listán természetesen több Escalation, Featured Contract és Elusive Traget is szerepel
  • Valamint egy húsvéti tojásvadászat a berlini rave bulin

A Hitman 3 egy ideje már megjelent, azonban aggodalomra semmi ok, a fejlesztők a debütálás után sem álltak le a játék bővítésével. Ennek megfelelően februárban is kaptunk már egy sor újdonságot a programhoz, és természetesen márciusban is tovább folytatódnak a 47-es ügynök kalandjai. Arról pedig, hogy pontosan mivel, egy videóban mesélt nekünk az IO Interactive.

hitman-3-puska-01.jpg

Ezek alapján a hónap fő attrakciója egyértelműen a Berlin Egg Hunt, mely egy március 30. és április 12. között megrendezésre kerülő, limitált idejű esemény lesz a Húsvét jegyében. Ennek keretein belül méreggel töltött, világító tojások bukkannak fel a berlini pályán, feldobva egy kicsit a játékmenetet, amennyiben pedig sikerül teljesítenünk a feladatunkat így is, a Raver ruhával lehetünk gazdagabbak.

A szezonális esemény mellé két Escalation is érkezik a The Satu Mare Delirium és a The Lesley Celebration képében. Előbbi március 30-án élesedik a Deluxe kiadás tulajdonosainak, és azt mutatja majd be, miért rossz ötlet fogságban tartani a 47-es ügynököt, míg az utóbbi már most mindenki számára nyitva áll, és a berlini techno buliba kalauzol el minket újra.

hitman-3-march-roadmap-01.jpg

Ez azonban még mindig nem minden, a fenti események mellé ugyanis március 11-én és március 25-án érkezik két Featured Contracts, előbbi az EasyAllies csapatától, utóbbi pedig az Eurogamertől, március 19. és március 29. között pedig feltűnik egy  Elisive Target is az Isle of Sgail szigetén található The Stowaway képében. Ti várjátok már a Hitman 3 márciusi újdonságait?